Akinek London volt Rodostója

Emlékülés Szabó Zoltán (1912–1984) tiszteletére

Szabó Zoltánról rendezett filmvetítéssel is egybe­kötött konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata a Pesti Vigadóban 2018. május 10-én. A közel negyven évig emigrációban élő magyar író, lapszerkesztő, rádiós, falukutató munkás­ságát, széleskörű tevékenységét elemezték, mutatták be a meghívott előadók – többek közt Bertha Zoltán, Cs. Nagy Ibolya, A. Szabó Magda, Szabó Zsuzsa, Kucsera Tamás Gergely és Sárközi Mátyás.
Szabó Zoltán volt a „Szellemi Honvédő" mozgalom meghirdetője. 1949-től haláláig nyugat-európai emigrációban élt és dolgozott: 1951 és 1974 között a Szabad Európa Rádió angliai szerkesztőségének vezérpublicistája, éveken át vezette a BBC magyar adását, ahol barátjával, Cs. Szabó Lászlóval fontos szerepet töltött be a londoni magyar emigráció megszervezésében. Londonban folyóiratot is alapított, lakása mindig nyitva állt az odalátogató magyar írók előtt.
 

„A Tardi helyzet, a Cifra nyomorúság előtt is volt bőven hír a hárommillió koldus némaságra ítélt világából. De az Ajtót, úgy hogy az egész ország odanézett, elsőül Szabó Zoltán nyitotta ki."
                                                                                                                                  (Illyés Gyula)

Az emlékkonferencián elsőként Béres Ilona, a köztestület rendes tagja, a nemzet művésze olvasott fel Illyés Gyula írásaiból, melyek Szabó Zoltán szellemi alkatáról, munkásságáról tanúskodnak. Ezt követően Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára köszöntötte az előadókat és a hallgatóságot, ennek során részletesen beszélt Szabó Zoltán hazaszeretetéről, elhivatottságáról, arról, hogy sosem kereste a közösséget a hatalmat gyakorlókkal, így maradhatott meg az emigrációban is annak, aki a hazáért dolgozik. Hangsúlyozta, hogy már diákkora óta közösséget szervezett, „Alkotóként is mindig a legtevékenyebbek közé tartozott, és keresztényként azt is megtanulta, hogy szellem, lélek és test egysége az ember. (…) És azt is tudta, hogy önmagában és önmagáért való emberi tudás nincs. Szabó Zoltán látni és láttatni akart." Az előadó kiemelte, hogy különlegesen fontos az emlékülés, hiszen Szabó Zoltán munkássága hasonlóan figyelemre méltó, mint azoké – Cs. Szabó László, Illyés Gyula stb. –, akinek munkásságáról már korábban konferenciát rendezett az akadémia a Vigadó Makovecz-termében.
András Sándor az életmű megközelítésére tett kísérletet az 1949-es emigrációtól kezdve egészen Szabó Zoltán 1984-ben bekövetkezett haláláig. Előadásban kiemelte, hogy az író, szerkesztő az egyes embert kívánta láttatni elsősorban, annak fejlődését, önfejlesztésének fontosságát, s ez talán nagyban összefügg azzal, hogy úgy próbált eközben a haza ügyeiről, kérdéseiről is gondolkodni, hogy nem térhetett vissza Magyarországra. András Sándor áttekintette a politikai helyzet alakulását Szabó '40-es években végzett itthoni tevékenységétől kezdve az emigráció ideje alatt bekövetkezett változásokig, és Cs. Szabó Lászlóval, valamint Illyés Gyulával való közös gondolkodásának eredményét, irányvonalát, a „harmadik utas" irányt. „Szabó Zoltán közügyi író volt, írt tanulmányt, úti leírást, de legfőképp publicisztikát, és az életmű legfőbb sajátossága az, hogy nincsen egy fő mű, neki fő művei vannak, amikben a társadalmi kérdéseket a nemzet érdekében szorgalmazta." Külön beszélt Szabó Zoltánnak arról a vágyáról, gondolatáról, hogy a parasztság fejlesztése, művelődése, integrációja elengedhetetlen az egységes, fejlett nemzet kialakulásához, meglétéhez, illetve 56 nemzetteremtő szerepéről, fontosságáról, nyilvánvalóvá téve, hogy Szabó Zoltán a nemzeten egy közösséget értett.
Tokaji Nagy Erzsébet és Szádeczky-Kardoss Erzsébet a pályakép összeállításáról, illetve a hagyaték elhelyezésének, gondozásának, (újra)kiadásának alakulásáról, kulisszatitkairól tartott előadást. A Széchényi Könyvtár, illetve a Kortárs Kiadó képviselőjeként beszéltek a szövegek feldolgozásának fontosságáról, egy új monográfia elkészítésének szükségességéről, illetve a még meglévő, de nem rendszerezett szövegek életműbe való beillesztéséről, elhelyezéséről. Tokaji Nagy Erzsébet részletesen beszélt a kéziratokról, a levelezés hiányosságáról, az emigrációban alkotó írók hagyatékának átláthatatlanságáról, illetve azokról a szerzőkről (Cs. Szabó László, Rózsahegyi György, Határ Győző, Illyés Gyula), akiknek ránk maradt szövegei kapcsolatot tartanak fent – nagyon különböző formában – Szabó Zoltán életével, munkásságával. Részletek hangzottak el a levelezésből, mely nem csak Szabó Zoltán stílusát, politikai, vagy irodalompolitikai nézeteit tárja fel, de személyes viszonyait, kötődéseit, barátságát az említett alkotókkal, ami a meglévő fólióknak (több mint huszonnégyezer) négyötödét jelenti. Hogy miért is találhatók ilyen nagy arányban a levelek az életműben, arra maga Szabó Zoltán adja meg a választ: „Az emigrációban élőknek a levelezés a parlamentje." Siker a folyamatosan zajló kutatásban – emelte ki Tokaji Nagy Erzsébet –, hogy Szabó Zoltán publicisztikáját a könyvtár munkatársainak szinte maradéktalanul sikerült áttekinteni, mely önmagában meghatározó képet rajzol az íróról, falukutatóról.
A szünetet követően Hunyadkürti Soma Szabó Zoltán katolikus indíttatásáról adott elő, elsősorban nem életrajzi, hanem művelődéstörténeti szempontból – a nyilvánosságban tett megnyilatkozásainak tükrében. Annak a körnek, közegnek, amelynek Szabó Zolán is tagja volt, alapvetően ellentmondásos a viszonya Rómával, s ez az ő írásaiban tetten érhető.

A délutáni szekcióban többek között Falusi Márton beszélt Szabó Zoltán Horváth Barnához és Bibó Istvánhoz, tudományképükhöz, munkásságukhoz, esszéisztikájukhoz való viszonyáról, Bertha Zoltán, az MMA Művészetelméleti Tagozatának tagja az író, szerkesztő Erdélyhez való kötődéséről, gondolkodásáról, illetve a jelenlévők megtekinthették Szabó Ágnes Apámat Zoltánnak hívták című filmjét a Vigadó Sinkovits mozitermében.
A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság című harmincas években írott művek kapcsán tartott előadásában Kucsera Tamás Gergely a szociografikus irodalom „előképeinek" ismertetésekor kitért Jászi Oszkár, a Huszadik Század köre, a Társadalomtudományi Társaság tudományos módszertani előkészítő tevékenységére. A szociográfiák írása iránt nyitott falukutató írók Erdei Ferenc, Nagy Lajos, Illyés Gyula, Kovács Imre sorában Szabó Zoltánt mint a társadalmi átalakulások iránt különösen nyitott, rendkívül magas munkakultúrájú alkotóként jellemezte. Külön kiemelte Szabó Zoltán alaposságát az olyan sorsfordító változások érzékeltetésében, mint a parasztság hanyatlása és ennek az életformának a végleges elmúlása történelmünkből. Ehhez az is kellett, hogy Tardon tapasztalja a parasztság bomlottságát és a közigazgatás érzéketlenségét a kialakult állapotok iránt. A tardi helyezet című könyvében megmutatott irányokat a Cifra nyomorúság konkrét tájegységekkel pontosítja, az utóbbi műben több a társadalomtörténet és költőiség. Nemcsak a nyomorult élethelyzetekre mutat rá, azt is ábrázolja, ha gyarapodást lát. Ha indokoltnak tartja, finom humorral is tud írni. Írásaiban gyógyírt kínált a feltárt bajokra, miközben tisztában volt azzal, hogy a nemzet öngyógyító készsége a múlté.
Cs. Nagy Ibolya Utak keleten és nyugaton című előadásában két mű, az Összeomlás (Francia utinapló) és A Vaskapun túl (Balkáni útikönyv) kapcsán mutatott rá Szabó Zoltán azon törekvéseire, melyek a szellem megmaradásába vetett reményeinek adtak hangot.
Falusi Márton előadásában Horváth Barna, Bibó István és Szabó Zoltán esszéírói közös gondolkodási mintáira hívta fel a figyelmet. Mindhárom gondolkodó a különféle tudásformák és a magyar kulturális kódok termékeny feszültségében alkotott: vonzódtak a szépirodalmi stílushoz, miközben az egyre differenciáltabb szaknyelvek elvárásainak is meg akartak felelni.
Mint az előadó külön kiemelte: Horváth Barna egyszerre tapasztalta a jogelméleti iskolák megértőképességének fogyatékosságait és a magyar sajátosságok különleges kihívásait. Bibó István talán mindvégig politikusi pályára készült, ám a tudományos megértést tartotta etalonnak. Szabó Zoltán szépíróként a kultúrantropológia rendszerező igényszintjét is meghúzza, bölcseleti megfontolásai pedig kifejezetten rászorulnak Bibó eredményeire.
Közös mindnyájuk recepciójában, hogy a rendszerváltás fölerősítette, ám a kulturális emlékezet mégsem méltatta teljesítményüket az azt megillető hellyel; gyakori hivatkozási pontok ugyan, ám kiegyensúlyozottságuk a politikai identitást nem határozhatta meg. Horváth Barna jogszemlélete fölött – a közvélekedés szerint – mintha eljárt volna az idő. Bibó István identitásprogramját immár szinte valamennyi eszmetörténeti narratívába beillesztették. Akárcsak Szabó Zoltánét, aki kétszeresen is „gyanúba keveredett". Egyfelől, mint a népi irodalom premodern és pre-szcientista képviselője, másfelől, mint aki a legkevésbé idézhető igazán radikális társadalmi követelések előhírnökeként.
A. Szabó Magda azokat a második világháború utáni éveket idézte fel, amikor Szabó Zoltánt kinevezték a Károlyi Mihály vezette párizsi magyar követség kulturális titkárává. Mint elmondta, a Rajk László kivégzésébe torkolló hazai politikai változásokat Szabó nagyon nehezen élte meg. Francia társasági kapcsolatai révén ebben az időszakban külön figyelmet szentelt annak, hogy a magyar művészeket – többek között Kovács Margitot, Csontváry Kosztka Tivadart vagy a Budapesten született Robert Capát – népszerűsítse.
Szabó Ágnes Apámat Zoltánnak hívták című filmje és Szabó Zsuzsa előadása Szabó Zoltán és Károlyi Judit kapcsolatáról az író emberi arcát tárta fel számos izgalmas és érdekes fordulattal. 
Az erdélyiség évszázadai Szabó Zoltán látókörében címmel tartott előadásában Bertha Zoltán összefoglalta Szabó Zoltán törekvéseit a magyar tradícióban rejlő és még kiaknázható erő feltárására. Kiemelve, hogy Szabó a népiség benső forrásaira úgy tekintett, mint a megmaradás és a megerősödés eszközeire.
Sárközi Mátyás anekdotákkal teleszőve idézte meg azokat az esztendőket, amelyeket Szabó Zoltán Londonban töltött.
[A konferencia részletes programja, előadóinak névsora itt visszakereshető.]

Az emlékülés után Ablonczy László a köztestület Művészetelméleti Tagozata nevében, Szabó Zoltán családtagjaival közösen megkoszorúzta az író Visegrádi utcai lakhelyén elhelyezett emléktáblát.