Fekete Péter és Kucsera Tamás Gergely

Jövő héten indul a Pécsi Országos Színházi Találkozó

2018. június 7. és 16. között 18. alkalommal rendezik meg a Pécsi Országos Színházi Találkozót, a POSZT-ot, melynek sajtótájékoztatóján Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára is részt vett és rövid tájékoztatást adott arról, hogy a POSZT identitásának és üzenetének erősítése az MMA által is fontosnak tartott cél, ezért a tavalyi évhez hasonlóan az Akadémia támogatásával a versenyprogram legjobb előadásainak az elismerő díjak mellett pénzjutalmat is biztosít. A POSZT szakmai zsűrije és a közönség zsűrije által odaítélt díjakat (15 díj) díjanként bruttó 300 ezer forint összegű pénzjutalommal, valamint a szakmai érdeklődök pályázati alapját 500 ezer forinttal támogatja az idei évben az MMA.
Szűcs Gábor, a POSZT fesztiváligazgatójának köszöntője után Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a kulturális értékekre hívta fel a figyelmet, valamint köszönetet mondott a 18 éve létrehozott közösségi térhez és ennek a rendszernek a három évvel ezelőtti megújulásához. Elmondta, hogy a fesztivál jó kezekben van, sok más város benyújtotta igényét a POSZT-hoz hasonló esetleges vándorfesztivál megszervezésére, de nyomatékosította: a POSZT-nak Pécsett van a helye.
Dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára köszöntőjében elmondta, jó ötletnek tartja az MMA bevonását és részesedését a POSZT program színesítésébe. Hozzátette: az államtitkár úr által említett színháztörténeti kiállítás az MMA Színházművészeti tagozatának kezdeményezésére indult el, valamint kiemelte az Akadémia támogatásával a versenyprogram legjobb előadásait elismerő díjakkal járó pénzjutalom 300 ezer forintra való emelkedését. A fesztivál történetében tavaly először kaptak pénzjutalmat is a díjazott előadások. A tervek szerint 2019-ben a díjak mellé már emlékplakett is járhat majd, amelynek megtervezésére hamarosan pályázatot írnak ki, valamint a folytatásban a díjak összegének tovább növelése is cél – fűzte hozzá.
A szakmai és anyagi szerepvállalás mellett az MMA is támogatja a közönség bevonásának és szerepének erősítését, valamit a főtitkár kihangsúlyozta az arra való törekvést, hogy több határon túli darab is bemutassanak.
A 70 millió forintos állami támogatás mellett Pécs további 40 millió forinttal támogatja a POSZT megrendezését – emelte ki Őri László, Pécs alpolgármestere, aki szerint az elmúlt három év szakmai párbeszéde a fesztivál teljes megújulásához vezetett, melynek kapcsán társtulajdonosként köszönetet is mondott a két színházszakmai szervezetnek. Hozzátette, a színházat szerető honfitársainknak érdemes lesz Pécsre látogatnia idén is.
Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke hangsúlyozta, hogy évente mintegy 500 magyar nyelvű előadás készül a Kárpát-medencében, a versenyprogram előadásai ebből a rendkívül széles mezőnyből kerülnek ki.
Keszég László, a Magyar Színházi Társaság elnöke elmondta, sok vidéki színházban dolgozik, ezért különösen fontos a vidéki színházakban játszó színészeknek is, akiknek lehetőséget nyújt, hogy a teljes szakma előtt mutassák be művészetüket. Hozzátette, kiemelkedő és legfontosabb szerepe van szakmai programoknak.
Hegedűs D. Géza, a POSZT szakmai tanácsadó testületének elnöke ismertette, hogy a szakmai zsűri tagja idén Szamosi Zsófia, Trokán Péter, Falussy Lilla, Csanádi Judit, Rockenbauer Zoltán, Bóta Gábor és Zsuráfszky Zoltán, a színészzsűri tagja Felföldi Anikó, Molnár Zsuzsa és Ungvári István lesz.
Magyar Attila a POSZT ügyvezetőjeként a fesztivál gazdasági sikereiről adott tájékoztatást, a 2018-as változó gazdasági helyzethez való igazodás végett hatékony költségvetés kidolgozására törekednek. Fő cél a stabil működés és a szakmai célok megvalósulása.
Szűcs Gábor fesztiváligazgató elmondta, a 14 versenyprogram mellett több mint 100 rendezvény, plakátkiállítás, közönségtalálkozók, koncertek, beszélgetések és további színházi előadások várják az érdeklődőket.
A fesztivál díszvendége Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházigazgató, rendező, aki berlini forgatás miatt felvételről jelentkezett.
Szűcs Gábor kiemelte, 55 társulat regisztrált a fesztiválra, a program válogatói fejenként körülbelül 180 előadást tekintettek meg. Az ünnepélyes megnyitó díjátadókkal kezdődik, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, képző- és iparművészeti kiállítások is láthatóak lesznek, valamint a „Színházat vegyenek" szakmai konferencia is megrendezésre kerül, amelyről Szabó László adott bővebb tájékoztatást.
Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki egyben az MMA köztestületi tagja tájékoztatást adott arról az együttműködésről, amely MMA-támogatással a POSZT és a SZIDOSZ között jött létre, miszerint a POSZT elkülönít egy bizonyos keretet, hogy a színházi szereplőknek különböző kategóriájú szállásokat lehessen igénybe venni a fesztivál idejére.
A „Színházat vegyenek" marketing konferencia főtitkára, Szabó László elmondta, a színház népszerűsítése a cél, idén az online marketing a fő téma, melyhez kapcsolódóan a konferencián külföldi példákból is tanulhatnak a konferencia résztvevői.
Az idei versenyprogramot Regős János és Térey János válogatta – Bazsányi Sándor és Balog József segítségével. A sajtótájékoztatón Térey János úgy fogalmazott: szerettek volna kortárs magyar darabot is beválogatni, ám nem találtak igazán emlékezetes ilyen előadást. Ezzel szemben kortárs román szerző, Matei Vişniec darabja szerepel a kiválogatott előadások között. A versenyprogramban szereplő 14 előadást több mint 180 regisztrált előadás közül választották ki.
A 2019-es POSZT versenyprogramját Zalán Tibor és Gulyás Gábor válogatja, akik Csikós Attilát és Mispál Attilát kérték fel segítőnek – hangzott el a sajtótájékoztatón.
 
További információk a színházi találkozóról: http://poszt.hu/
Petek, 1 junij 2018  |  zsuráfszky zoltán sajtótájékoztató poszt 2018