MMA–TIT együttműködés

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) 2018. március 9-én az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A TIT részéről dr. Hámori József elnök és Piróth Eszter igazgató, az MMA részéről Vashegyi György elnök és dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár látta el kézjegyével a keretmegállapodást rögzítő dokumentumot.
Az eseményen a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnökségének tagjai is részt vettek. A két szervezetet közös célkitűzéseik egyes területeken – például a művészeti ismeretterjesztés, művészeti és művészettel nevelés segítése – összekapcsolják, ezért a hosszú távú együttműködésben a két fél vállalja, hogy rendszeresen egyeztet és szorosan együttműködik e közös célok megvalósításában. A Magyar Művészeti Akadémia a TIT ismeretterjesztő folyóiratait támogatja és a TIT művészeti vonatkozású tevékenységének egyéb támogatásában lehetőségei figyelembe vétele mellett a jövőben közreműködik.

Magyar Művészeti Akadémia Titkársága, 2018. március 9.