A makoveczi tervek ösztönző ereje megkerülhetetlen

Teljessé vált a Makovecz Imre által megálmodott Hagymatikum Gyógyfürdő

Március 24-én átadták a makói Hagymatikum új épületszárnyát. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármestere, valamint Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az épületet dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel.
24 Март 2024 г.

Tízezer látogató a Sosemvolt Budapest tárlaton

A főváros építészetének terveit, álmait bemutató tárlat február 27-ig látogatható

Továbbra is hatalmas érdeklődés övezi a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Központ, Budapest 150. születésnapja alkalmából megszülető kiállítását. Az egyéni látogatók mellett - előzetes egyeztetést követően - sorra érkeznek az érdeklődő csoportok is Kovács Dániel kurátorhoz. A fővárosba tervezett, meg nem valósult építészeti víziókat több, mint 170 terv, makett, fotó és videó mutatja be, így szakértő vezető nélkül is kellőképpen érzékelhető milyen is lehetett volna a város, ha a történelem máshogy alakul és a tervek meg is valósulnak.

22 Февраль 2024 г.

Aláírták a Magyar Építészeti Múzeum és Központ tervezési szerződését

Újabb szakaszához érkezett a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) gyűjteményeinek és új kiállítóhelyének elhelyezésére, valamint közintézményi funkcióinak ellátására szolgáló épületegyüttes létrehozása. 

21 Февраль 2024 г.

„Nagyharsányi csata emlékhelye 2023"

Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata tavaly ősszel hirdette meg nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát fiatal építészek számára. A pályázati kiírás szerint „Nagyharsányi csata emlékhelye 2023" címmel innovatív építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak egy magas színvonalú emlékpark kialakítására az 1687. évi nagyharsányi csata emlékezetére. A 40 év alatti építészek arra kaptak lehetőséget, hogy megmutathassák szakmai tudásukat, kreativitásukat. 

16 Февраль 2024 г.

Az egész koncepció a kontrasztokra épült

Vadász Bence nívódíjas családi háza

Budafok-Tétény önkormányzatának képviselő-testülete Ray Rezső Vilmos-díj elnevezéssel Építészeti Nívódíjat alapított 2016-ban. Az elismerés azoknak a tervezőknek vagy építtetőknek adományozható, akik alkotásukkal hozzájárulnak az épített környezet színvonalának emeléséhez. 2023-ban ezt az elismerést Vadász Bence Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja és Miklós Zoltán építészek vehették át a Hasadék utca 21. szám alatti épület tervezéséért.

15 Февраль 2024 г.

Turi Attila a Nemzeti Kulturális Tanács élén

Az MMA elnöke vezeti a tanácsadó testületet
 
Turi Attila, Kossuth- és Ybl-díjas építészt, az MMA elnökét nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Kulturális Tanács élére. A tizenhét kultúrstratégiai intézmény vezetőjéből álló szervezetet február 9-ei hatállyal vezeti, a társelnök továbbra is Csák János, kulturális és innovációs miniszter.

14 Февраль 2024 г.
Первый(я) Последний