Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26 februarie 2024

Az én filmjeim nem kihívóak, és mindig az emberszeretetről szólnak

Hogyan lesz valaki végzett orvosból filmkészítő? Lehet-e a művészetet tanítani? Hogyan készül, mitől működik egy jó dokumentumfilm? Hogyan látja a világ, a filmek és a filmes oktatás változásait az, aki ötven éve forgat és tanít? Ezekről és az idén kapott Kovács LászlóZsigmond Vilmos-életműdíjáról beszélgetett május végén a Magyar Nemzet újságírója, Csiger Ádám Buglya Sándor rendező-operatőrrel, az Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetőjével.

24 iulie 2023

Kabay Barna születésnapi köszöntése

Kabay Barna filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja 75. születésnapja alkalmából retrospektív programsorozat indul Budapesten, amely Erdélyben, a Felvidéken és több magyar városban folytatódik napi vetítésekkel, közönség találkozókkal és könyvbemutatókkal július és október között. A Filmrengeteg Fesztiválon a Mini retrospektív keretében július 27-én a Petényi Katalin filmrendező, az MMA rendes tagja és Kabay Barna rendezte Szigorúan ellenőrzött életek II. című filmet, július 28-án pedig A feltaláló című filmet vetítik, amelynek producere és forgatókönyvírója Kabay Barna.

14 iulie 2023

„Az igazi nézete az a dolgoknak, amit felülről lát az ember"

Beszélgetés Haris Lászlóval, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagjával
 
Fotográfus, egyben képzőművész. A hazai neoavantgárd és konceptuális művészet megkerülhetetlen szereplője, aki a fotóanimációban és a plakáttervezésben is korszakosat alkotott. Pályáját az örök kísérletezés, útkeresés és a megújulás igénye, képessége fémjelzi. Békés és józan lázadó, aki az igazság követeként annak lényegi bemutatására törekszik. Menthetetlenül adni szeret: hozzátartozóinak, barátainak, művésztársainak, a befogadó közönségnek és a jövő fotográfusainak, akiket egyenrangú alkotó-és pályatársainak tekint. 

10 iulie 2023

Ismét nagy siker volt a KAFF

A kétévente megtartott Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF) idén június 21. és 25. között rendezték meg, ahol a versenyprogramok mellett tematikus panorámavetítések, retrospektív válogatások, filmszakmai konzultációk és mesterkurzusok, valamint workshopok, kiállítások színesítették a fesztivál kínálatát. A tizenhatodik alkalommal megrendezett fesztiválon a házigazda Kecskemétfilm alkotását, a Toldit, Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor, az MMA néhai tiszteletbeli elnöke utolsó művét versenyen kívül vetítették. A rendezvényt a Magyar Művészeti Akadémia idén is támogatta.

26 iunie 2023

Magyar Mozgókép Fesztivál 2023

ESZTERGÁLYOS CECÍLIA, REVICZKY GÁBOR, ÉS TERNOVSZKY BÉLA ÉLETMŰDÍJAT KAPOTT

Idén június 7-10. között rendezték meg a Magyar Mozgókép Fesztivált, ahol a legfrissebb magyar filmeket láthatta a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. 2023. június 11-én a veszprémi Petőfi Színházban ünnepélyes keretek között összesen 24 kategóriában adták át a Magyar Mozgókép Díjakat, a szakmai zsűri elnöke Koltai Lajos a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas és érdemes művész, világhírű operatőr, rendező, az MMA rendes tagja volt. 

14 iunie 2023
Prima Ultimul