2019. február 14. | 19.30 – Szó • szín • játék – Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa Mami

A Debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadása

Vannak találkozások, melyek akár a halál küszöbén is fordulópontot jelentenek − az életben. A leukémiás Oszkár a kórházi ágyon fekve találkozik a titokzatos Rózsa Mamival, aki humorral és játékkal tölti meg kisfiú napjait. Ő ugyanis az egyetlen, akit nem riaszt a halál közelsége. Tizenkét napot töltenek együtt, és ezalatt mindent megtesznek, hogy Oszkár elégedetten fejezhesse be az életét. Eljátsszák, hogy Oszkár a megismerkedésük napján született, és attól kezdve minden napja tíz évet ér. A kisfiú tíz szívmelengető találkozásokkal és mindennapi csodákkal − kamaszkori szerelemmel, házassággal, családi élettel és végül az öregséggel − teli napról mesél a Jóistennek írt leveleiben.
A Magyar Művészeti Akadémia színpadi sorozata a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán.

2019. február 10. – április 21. – Sárköz, a szépség kertje

Fodorné László Mária szövő jubileumi kiállítása

„… aki egyszer bejut a szépség kertjébe, az versöt is álmodhat meg írhat, meg éneköt is mondhat, meg szűhet, meg hímözhet, mert minden szépség egy tüvön van…" – mondta néhai Kati Éva népművész. Aligha lehet szebben fogalmazni egy olyan kiállítás beharangozójában, ahol a magyar nyelvterület egyik leggazdagabb szőtteskultúrájának, a sárközi szőtteskincsnek jelenlegi legjobb ismerője, legnagyobb mestere, Fodorné László Mária, a Népművészet Mestere, az MMA Népművészeti Tagozatának rendes tagja mutatkozik be, megidézve a szülőfalu, Decs és a tájegység, Sárköz szépségeit. A tanítómesterek emléke előtt egy-egy szőttesalkotásuk bemutatásával tiszteleg.

2019. február 6. – április 21. – Badacsonyi Sándor-emlékkiállítás

Badacsonyi Sándor (1949–2016) grafikus, festőművész emlékkiállítása a sokrétű, több alkotói technikában is kiteljesedő életműből nyújt válogatást. A művész romantikus, szürreális, valamint zenei, irodalmi és bibliai vonatkozású elemekkel átszőtt sajátos képi és álomvilága szín- és formavilágában az esztétikai élményt előtérbe helyező rézkarcain, grafikáin és festményein egyaránt visszaköszön. Az alkotó pasztell és vegyes technikával, valamint olajjal és temperával készült műveit számos csoportos (Antwerpen, Berlin, Bécs, Budapest, Chicago, Frankfurt, Graz, London, Miskolc, New Orleans, Offenburg, Oslo, San Francisco, Sydney, Stockholm, Szeged, Tihany, Torino) és egyéni (Budapest, Hamburg, Nagymaros, Salgótarján, Sopron) kiállítás után első alkalommal láthatja a nagyközönség a Pesti Vigadóban.

2019. február 1. – március 24. – Dévényi Sándor építész kiállítása

Dévényi Sándor építész, a nemzet művésze rendkívül összetett és sokrétű életművében az egyes épületek mellett a különböző szakmai közösségekben és a közéletben való jelenlét is kiemelkedő hatású. A hetvenéves alkotó eddigi életművét bemutató kiállítás a különböző léptékű, a várostervtől a kilincsig ívelő munkáit tematizálva tárja a látogatók elé, felvillantva az építészeti ars poetica alappilléreit.

2019. január 31. – február 3. – FACT Fesztivál

Harmadik alkalommal rendezik meg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzetközi találkozóját, amelynek meghívott vendégei főként közép-európai művészeti egyetemek, de érkezik vendégelőadó a tengeren túlról is. A FACT fiatal művészek különleges bemutatkozási területe minden társművészettel összekapcsolódva. A fesztivált kiegészíti egy szakmai konferencia is, amelynek fő témája a színházművészeti nevelés. Az MMA Színházművészeti Tagozat harmadik alkalommal patronálja a nemzetközi eseményt.

2019. január 29. | 18.00 – Keddi kaleidoszkóp | Stefanovits Péter

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata által szervezett műhelybeszélgetés-sorozat, a Keddi kaleidoszkóp következő estjén Stefanovits Péter képzőművésszel Szurcsik József beszélget.

2019. január 28. | 19.30 – „Nem múlik el a világ…" | Koncert Kiss Anna születésnapjára

Kaláka 50 jubileumi évad

Kiss Anna megzenésített verseit játssza négy zenekar – az Eszter-lánc, a Kaláka, az Etnofon, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák. A zenekarok játéka között színinövendékek adnak elő rövid bábjeleneteket Kiss Anna szövegeire. Több dalt Cakó Ferenc homokanimációja illusztrál.

2019. január 28. – február 3. – Ötödszörre is visszatér a BIDF

2019. január 28. és február 3. között 5. alkalommal rendezik meg a BIDF-et, a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált a Cinema City Aréna moziban. A programban többek között Talal Derki Sundance Filmfesztivál győztes dokumentumfilmje, az Apákról és fiaikról is látható lesz. A BIDF megrendezését a Magyar Nemzeti Filmalap, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is támogatja.

2019. január 27. | 19.00 – Ady Endre-emlékest

Ady Endre halálának 100. évfordulóján emlékesttel tisztelgünk a költőóriás előtt. Színművészeink által tolmácsolt versei, XX. századi és kortárs zeneszerzők Ady-ihlette dalai és kórusművei, valamint irodalmi életünk jeleseinek a költőt méltató írásaiból válogatott idézetek teszik teljessé a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti és Irodalmi Tagozata által szerkesztett emlékműsort. Az emlékest helyszíne a Pesti Vigadó Díszterme.

2019. január 24. | 18:30 – Haza a mélyben II. – Kortárs öko-regionalista építészet Romániában | Köllő Miklós

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete által 2018-ban Haza a mélyben – Kortárs öko-regionalista építészet Romániában címmel indított előadás-sorozata az idei évben is folytatódik a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A következő előadó Köllő Miklós, a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió műépítésze.

2019. január 23. | 16.00 – A Lelkes család Örökítés című kiállításának záróeseménye

A Lelkes család többgenerációs művészcsalád. Közös kiállításuk Örökítés – egy művészcsalád alkotóvilága címmel 2019. január 27-ig látogatható a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterében. A kiállítás finisszázsán kötetlen beszélgetésre kerül sor az alkotókkal.

2019. január 22. | 19:30 – Haydn: Az évszakok | hangverseny a Müpában

Joseph Haydn oratóriuma az európai zenetörténet egyik legjelentősebb alkotása, egyben a szerző egyik utolsó befejezett, nagyszabású kompozíciója. A Müpa komolyzenei koncertjén Vashegyi György karmester, az MMA elnöke vezényel. Az előadás a Magyar Művészeti Akadémia magyar kultúra napi rendezvénye.

2019. január 21. | 18.00 – A Budakalász magja 2018 építészeti pályázat ünnepélyes eredményhirdetése

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata tavaly ősszel hirdette meg BUDAKALÁSZ MAGJA – 2018" című nyílt, építészeti tematikájú pályázatát. Az építészeti pályázat ünnepélyes eredményhirdetése és a pályaműveket bemutató kiállítás megnyitója 2019. január 21-én (hétfő) 18 órakor lesz a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár báltermében (2011 Budakalász, Szentendrei út 9.). ► m e g h í v ó

2019. január 21. – „Teljes dallamtérkép…" A népzenei monográfia műfaji vizsgálata | konferencia

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete „Teljes dallamtérkép…" A népzenei monográfia műfaji vizsgálata címmel rendez konferenciát a Pesti Vigadó Makovecz termében.

2019. január 20. | 15.00 – Földi Péter festőművész tárlatvezetése

Földi Péter Kossuth- és Prima Primissima díjas festőművész életművének keresztmetszetét mutatja be három teremben a Műcsarnok tárlata; nagyobb hangsúllyal az ezredforduló után készült művekre koncentrálva, de felvillantva a jellegzetes „Földi-stílus" kialakulásnak kezdeteit is. Nem csupán a tárlat megtekintése, hanem a művek és a rendezés értelmezése is fontos része a kiállítás nyújtotta élménynek. Ha többet szeretne megtudni a kiállításról, a kiállító művészről, ha érdeklik Földi Péter kiállításának kulisszatitkai, vegyen részt a művész tárlatvezetésén a kiállítás záró napján.

2019. január 19. – ŐSÖK ÉS UTÓDOK | Hamvas Béla-nap a Műcsarnokban

A Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek c. kiállítás kísérőrendezvénye

Ötven éve, 1968-ban hunyt el Hamvas Béla esszéíró, filozófus, a magyar kultúra egyedülálló alakja. A Rejtett történetek kiállításhoz kapcsolódva a Műcsarnok a Hamvas Béla Alapítvány közreműködésével egész napos eseménysorozattal idézi meg Hamvas Béla szellemi örökségét.

2019. január 17. | 19.30 – Szó • szín • játék – Tom Ziegler: Grace és Gloria

A Pécsi Nemzeti Színház előadása

Grace-t, az idős parasztasszonyt nemrég engedték ki a kórházból. Gondozója, a New York-ban nagy karriert befutott önkéntes szociális munkás, Gloria, mellette akar állni utolsó óráiban. Kettőjük történetét mondja el az ismert amerikai író, miközben a néző önfeledten nevet az élet abszurd helyzetein. Egy humorral teli, megható történet hitről, életről és halálról.
A Magyar Művészeti Akadémia színpadi sorozata a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán.

2019. január 18. – február 10. – VI. Textiltriennálé díjazottjainak kiállítása

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége székházában nyíló kiállítást a Magyar Művészeti Akadémia is támogatja. A kiállítást köszönti és megnyitja: Simonffy Márta MKISZ elnök.

2019. január 17–18. – Rejtett történetek | az életreform-mozgalmak és a művészetek | NEMZETKÖZI KONFERENCIA

Életreform, művészet, nevelés – ezzel a címmel rendez kétnapos nemzetközi konferenciát angol és német nyelven a Magyar Művészeti Akadémia intézménye, a Műcsarnok. A konferencia a Műcsarnok jelenlegi alapkiállításához, a hamarosan záruló Rejtett történetek | az életreform-mozgalmak és a művészetek tárlathoz kapcsolódik.

2019. január 16. – február 8. – Stefanovits Péter képzőművész kiállítása a B32 Galériában

Stefanovits Péter Munkácsy-díjas képzőművész a kortárs magyar grafika egyik legismertebb mestere, aki grafikai munkásságán túl festőként, installációs, illetve az építészettel szoros kapcsolatban létrejött munkák alkotójaként is jelentős műveket hozott létre, művészeti stílusa ötvözi a klasszikus és avantgárd hagyományait. Ave című kiállítása, melyet január 16-án (szerdán) 18 órakor Gaál József képzőművész nyit meg, a B32 Galéria és Kultúrtérben (Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 32.) látható.

// ]]>