2018. október 16. | 19.00 – Úton – Mihályi Gábor portréja

JUBILEUMI ELŐADÓEST, SINKOVITS IMRE KAMARASZÍNPAD

Néhány évvel ezelőtt írtam az alábbi gondolatokat, amelyeket ma is magaménak érzek: „A hagyomány megismerése számomra egy titkokkal teli kert mélyére vezető út felfedezését jelentette. A fák rejtekében azonban nemcsak szépségesre és felemelőre, hanem önmagamra is találtam." A szellemi horizontomon már itt felbukkan az út. Az út, amely szimbolikus és valóságos is egyben, amely nem más, mint a „világ" megismerésének és az alkotói pályámnak az útja.
A kerek évfordulók alkalmat kínálnak egy pillanatra a megállásra, a visszatekintésre, némiképp összegzésre. Az Úton című portréest is egyféle számvetés szándékával készül, ha nem is a teljességre törekvés igényével. Hiszen az alig több, mint egy órába hogyan is férhetne bele mindaz, ami a mögöttem hagyott utat jellemezte? Minden elkészült előadás, minden gondolat, amely a táncosaim testén, a zenészeim hangszerén megfogalmazódott. Az Úton tehát egy vállaltan szubjektív reflexió, egy tükör, amiben reményeim szerint felsejlik az alkotói szándék: hogyan is fogalmazom meg viszonyomat a tradícióhoz itt, a XXI. század elején, hogy az utat találjon a nézőkhöz, és megérintse őket.

A belépés díjmentes, de előzetes, online regisztrációhoz kötött.
// ]]>