2018. november 29. – 2019. január 27. – A Lelkes család kiállítása Vigadó Galéria, V. emelet

Egy család, amelyből immár hat nemzedéken keresztül művészek kerülnek ki, csak ma számít kuriózumnak. Valaha, amikor a mesterségeknek művészi színvonaluk volt és a művészetek is mesterségeknek számítottak, nem volt ritka az ilyesmi. Kaszt-szabta keretek között, vagy a céh szabályai szerint a mesterségek öröklődtek: a XIX. század közepéig élt az a gyakorlat, hogy a legidősebb fiú vitte tovább apja vállalkozását.
A töretlenül tovább adott, egyre gazdagodó tapasztalatoknak és a genetikai törvényszerűségeknek is köszönhető, hogy e családok nemzedékeken keresztül meg tudtak felelni a változó kor szigorú követelményeinek. Ez pedig nem tűrt lazaságot a családon belül sem: csak konzekvens, okos és kemény nevelés tette méltóvá az utódokat a tisztes elődökhöz. A család így a társadalmi értékek hordozójává vált, s ez emelte a közösség biztos alapsejtjévé.
A hét nemzedékből itt kiállító tizenkét alkotó közül öten, mint a festészet művelői szerepelnek, de van, aki a fotózást választotta életpályául, másikuk formatervező iparművészként lett elismert. Találunk a kiállítók között belsőépítészt, szobrászt, kiadványtervezőt és könyvtervezőt is. Korábbi szakképzettségeik között viszont az ötvösség, a díszítőfestészet és a textilművészet is fellelhető. Az alkotók közül két nemzedék élete jelentős időn át Csepelhez köthető és ez valamilyen formában alkotásaikban is megnyilvánul. Jelen kiállításunkkal tisztelegni kívánnak a helynek is, amely többüknek otthont és útnak indító élményeket adott.

Lelkes István
Örökítés – egy művészcsalád alkotóvilága
A kiállítás kurátora: Sára Ernő grafikusművész, az MMA rendes tagja

A kiállítás 2018. november 29. és 2019. január 27. között mindennap 10–19 látogatható.
// ]]>