2017. december 5. – EGY/KOR | Különutak és kivonulás a konszolidáció idején | Műcsarnok

A Műcsarnokban, az MMA intézményében nyílik és 2018. január 28-ig látogatható az az öt kiállítás, amely „félárnyékban" maradt életműveket emel újra a fénybe, hogy megvizsgálja a művészet szocializmusban elfoglalt helyzetét, az alkotók művészeti és életstratégiáit, különös tekintettel a kívülállás és az ellenállás egyedi formáira. A tárlat visszatekintés Blaskó János; Gadány Jenő; Jakobovits Miklós képzőművész, művészeti író, az MMA néhai tagja; Karátson Gábor író, festőművész, az MMA néhai tagja; valamint Bocz Gyula; Cerovszki Iván; Csutoros Sándor; Dombay Győző; Lisziák Elek; Ócsai Károly; Szeift Béla művészetére.

A kiállítások a következők:
 Képvilág-világkép Gadányi Jenő művészetében 
Józan szenvedéllyel | Karátson Gábor, a festő
A titok | Jakobovits Miklós groteszk és monokróm festményei
Törekvés az egyensúlyra | Blaskó János művei
Félárnyékban | Szemadám György félig elfeledett művészekre emlékezik
 
A politikával átitatott korszakokban a művészet szerepe és a művészek helyzete kiszolgáltatott. Így volt ez a Rákosi, Kádár (és Ceaușescu) nevével fémjelzett időszakban is, melyet a Műcsarnok most bemutatott, öt – egymással szorosan összefüggő – kiállítása megidéz. A kiállítások „félárnyékban" maradt életműveket emelnek újra a fénybe, hogy megvizsgálják az akkori művészet helyzetét, az alkotók egzisztenciális tereit, művészeti és életstratégiáit, különös tekintettel a kívülállás és az ellenállás egyedi formáira.
A kommunista kultúrpolitika, a „nem létező cenzúra" működése olyan helyzetet teremtett, amelynek egyik legfontosabb sajátossága a művészeti mező folyamatosságában rejlett. Ez nem ragadható meg sem a merev szembenállásban, sem pusztán a „hivatalos – nem hivatalos" képzőművészeti közeg szétválasztásával; sokkal inkább a két szféra közötti stratégiai játszmák feltérképezésével, amelyekkel a hatalom a művészet és az alkotók számára aktuálisan kimért teret próbálta szélesíteni, illetve szűkíteni. Az a szemlélet, amely a korszak művészeti életét politikai-ideológiai szinten kétpólusúnak látja, leegyszerűsít, és így hozzájárul ahhoz, hogy teljes életművek máig homályban maradhassanak. Hiszen a legtöbb alkotó ekkor keletkezett műveit nem szerencsés – és sok esetben nem is lehet – az akkori ideológiai, politikai kategóriák szűk keretei közé szorítani. Igaz, a korszak művészetpolitikája a hivatalosan elvárt és a nemkívánatos képzőművészeti teljesítmények megítélését elsősorban a realista és az absztrakt ábrázolásmód szembeállítására élezte ki. A politikai diktátumok ellenében keletkező művek megszületését azonban a folyamatos kontroll ellenére sem tudták minden esetben megakadályozni; de a hivatalos művészetpolitika mindent elkövetett, hogy a (politikai okokból) nem kívánatosnak minősített alkotásokat és alkotókat kizárja a köztudatból, vagy legalábbis a kulturális propagandából való kirekesztéssel, azaz elhallgatással ítéljen halálra műveket és művészeket.
A konszolidációként summázott korszakban számos alkotó látszatra semleges, valójában azonban morális állásfoglalást rejtő és termékeny lehetőségeket nyitó különutakra lépett. A Műcsarnok jelen kiállítása ezt a sokfelé tartó áramlatot igyekszik visszahelyezni a közelmúlt magyar művészetének térképére.

Az öt kiállításhoz közös katalógus készül, amely közread bő illusztrációval egy-egy tanulmányt a kurátoroktól, Szeifert Judit bevezetőjét, amely a művészpályák lehetőségeit elemzi a Rákosi-Kádár-korban, emellett Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, az MMA alelnöke visszaemlékezését a Pannónia Filmstúdióra, számos különutat járó művész menedékhelyére.
 
Időpont: 2017. december 6. – 2018. január 28.
Helyszín: Műcsarnok (1146 Budapest, Dózsa György út 37.)
// ]]>