2013. szeptember 30. – Elekes Károly: Habilitált hiba

Elekes KárolyHabilitált hiba Tunning, 2013 
Megnyitja: Farkas Viola, 2013. szeptember 30-án, 18.00 órától 
A kiállítás megtekinthető október 31-ig a Liget Galériában 
A Zuglói Napok keretében a kiállítás szeptember 28-tól látogatható!

* * *

Válogatás Elekes Károly Tunning című, 2007 és 2011 között készült sorozatából. 

Hét évvel ezelõtt, egy januári napon Elekes egy szétszakadt festményt talált az utcán – látszólag innen indul a cím írásmódja szerint „feltunningolt", „megjavított" képek története. A talált tárgy restaurálása után sajátos párbeszédbe kezdett a művésszel, az Elekes által „alanynak" nevezett mű megszólalt. Kérésének engedve a művész belefestett a festménybe, megtartva és egyben fel is számolva az eredeti kép jelentésmezőit. A javítás/teremtés impulzusa olyan erős volt, hogy ettől kezdve buzgón vadászott giccsesnek, naivnak vagy dilettánsnak tekintett, a magas művészetből száműzött, olykor a végső stádiumban lévő, roncsolt képekre, vásárolt ócskapiacon és zsibvásáron, aluljáróban és kapualjban, szegényektől, hajléktalanoktól. No nem mindent, csak ami két szabálynak megfelelt: a gyenge minőségű munka nem lehet jellegtelen vagy unalmas, s legyen benne valami többlet (hiány, titok), amelyhez kapcsolódni lehet. Elekes nem kisajátít, nem nézi le e képek rég halott készítőit, megértő és türelmes, megvárja, míg a mű feltárulkozik önnön pőreségében, és szinte helyesli, hogy kiigazítsák, intellektuálisan elmélyítsék banális szemantikai mezőit.
Ha ez megtörténik, rákerülhet a „restauráló hivatalnok" jele is: a mûvész irodai bélyegzõjével rápecsételi a festmény egyik felső sarkára az újraértelmezés pontos dátumát és saját nevét. (Dékei Kriszta: Szorgos férfi (részlet), Magyar Narancs, 2010, február, 11.)


Elekes kiválóan ismerte fel, hogy a giccsek, a naiv és dilettáns munkák nemcsak a művészettörténet legkülönbözőbb korszakaiból származó toposzokat őrizték meg. Még ha részben devalválódott, deformálódott és töredékes módon is, de közhelyeik mélyén az emberi kollektív tudattalanból származó archetípusokat hordoznak. Saját tudatalattijára hallgatva, ezekbõl a lenézett alkotásokból tárja fel azokat a szimbolikus képzeteket, amelyek mára jórészt elvesztek a konzumtársadalomban élő ember számára. Nem véletlen, hogy oly gyakran jelennek meg rajtuk például a víz, az évszakok, a kert vagy az otthon képei. Elekes olyan szimbolikus motívumokat társít hozzájuk, mint az út, a létra, a lépcső, a mérce, a hajó, a híd, a koponya, a jin-jang jel, a kereszt, a templom és mások. Az együttműködés három éve alatt kialakult „saját", rendkívül aprólékos, precíz, műgonddal megfestett, s a felhasznált, kisméretű festményekhez jól alkalmazkodó, flexibilis stílusa is, amely a középkori miniatúrákéhoz áll legközelebb.
Elekes „tunning" festészetének feltehetõleg van egy társadalom- és kultúrkritikai éle, hiszen nem lehet véletlen, hogy kiindulási pontjául nem művészek, hanem outsiderek alkotásait választja. Nyilván komoly kompromisszumokat is kell kötnie a gyenge minőségű alkotásokkal való párbeszédben. A végeredmény mégis õt igazolja, hiszen „reciklált festményei" – mint láthattuk - autonóm, mély jelentéstartalmakkal és meglepő esztétikai értékekkel bíró alkotások. (Sturcz János: Szkeptikus konceptualitás - Elekes Károly „tunning" képeirõl (részlet), Elekes Károly: Tunning - kiállítási katalógus, 2006)
// ]]>