Zádori Mária köszöntése „énekelek az Úrnak, míg a Földön élek"

Szeptember 19-én a Makovecz Szalonban a 70. életévébe lépett és idén Kossuth-díjjal kitüntetett énekművészt, Zádori Máriát köszöntötték akadémikustársai, barátai és családtagjai. A művésznővel muzsikustársa, Dobozy Borbála csembalóművész beszélgetett. 

19 september 2018

Évadnyitó a Makovecz Szalonban

A nyári szünet után szeptember 12-én került sor a szokásos évadnyitó partira a Kecske utcai Makovecz Szalonban. Jelen volt többek közt Fekete György, az MMA volt és tiszteletbeli elnöke, valamint Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára.

12 september 2018

Díjátadások a Makovecz Szalonban


A július 4-én tartott évadzáró találkozó alkalmával átadták a Patronus Arts Díjakat.
Szemadám György elmondta, hogy a díjat magánember, Császár Miklós és felesége, Koczó Júlia hozta létre, és most adják át hatodik alkalommal.

4 juli 2018

Emlékezés Csete Ildikóra

A Makovecz Szalon nyári szünet előtti utolsó előtti rendezvényét június 27-én az idén április 22-én, életének 78. évében elhunyt Csete Ildikó Magyar Örökség díjas textilművésznek szentelték. A háznagy Keserü Katalin művészettörténész volt. Az egybegyűltek megtekinthették a Csete Ildikó mintái című filmet, amelyet még 1985-ben készített Kútvölgyi Katalin művészettörténész, rendező és Kernács Gabriella művészettörténész, műsorszerkesztő.

27 juni 2018

Két úr szolgája a Kecske utcában

Az egri Gárdonyi Géza Színház produkcióját, a Két úr szolgája című komédiát, valamint a darab kulisszatitkait ismerhették meg videofelvételről a Kecske utcai Makovecz-szalon résztvevői június 20-án. A hagyományos szerda esti fórumon Blaskó Balázs, a teátrum igazgatója, Kiss József, a darab rendezője és Rácz János, a komédia főszereplője válaszolt a háznagyi teendőket ellátó Rátkai Erzsébet kérdéseire, aki egyúttal az egri színpadra varázsolt mű jelmeztervezője is volt.

20 juni 2018
Eerste Laatste