A kitüntetetteket köszöntése a Makovecz-szalonban

Nemzeti ünnepünk alkalmából több akadémikus részesült valamilyen magas állami kitüntetésben. A díjazottakat a Kecske utcai Makovecz-szalonban köszöntötte Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke március 16-án.
Laudációjában Fekete György kiemelte, hogy a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából odaítélt kitüntetések közül az akadémiánk tagjai most kapták a legtöbb díjat. Mint fogalmazott: „a művészeknek az a dolguk, hogy műveiket a holtnak hitt anyagból keltsék életre. A díjazottak szelleme besugározza a falakat, s egy kicsit ezáltal is jobbak leszünk. Büszke vagyok rájuk. Vannak közöttük olyanok, akiknek alkalmas időben jött a kitüntetés. Ők szinkronban vannak. Vannak olyanok, akiknek későn jött a kitüntetés, mert azt már korábban is megérdemelték volna, de olyan is van, akinek a kitüntetése a megelőlegezett bizalom jelképe".
Farkas Ádám absztrakt stílusú, monumentális köztéri alkotásai, illetve kisplasztikái tekintetében egyaránt elsőrendű alkotóművészete, valamint jelentős művészetelméleti, szakmai közéleti és oktatói tevékenysége elismeréseként Kossuth díjat kapott. Fekete György a hazához való ragaszkodás művészének nevezte Farkas Ádámot. Olyan embernek, aki nem csak az alkotásaival, de az egész életével a nemzettudat erősítésén munkálkodott. Kossuth-díjat kapott Kiss Anna is, aki népi szürrealizmusra építő és a mese, a ballada, az archaikus népdal, illetve a régi magyar költői nyelv ötvözésében kibontakozó sajátos poétikája, maradandó értéket teremtő gyermekirodalmi tevékenysége elismeréseként kapta a legmagasabb hazai kitüntetést. Fekete György laudációjában kijelentette: Kiss Anna verseinek „elképesztő belső világuk van". Ugyancsak Kossuth díjban részesült Nagy Ervin, aki a magyar népi építészet forma- és motívumvilágát tovább örökítő, organikus stílusú ikonikus alkotásokat kiérlelő építőművészete, illetve a nemzeti építészetpolitika és építészeti érdekképviselet terén végzett értékőrző munkájának elismeréséül kapta a kitüntetést. Fekete György laudációjában kiemelte, hogy Nagy Ervin munkásságával Makovecz Imre életművének méltó ápolója. Serfőző Simon is Kossuth díjban részesült, aki a tradicionális népi jegyeket modern szimbolikával ötvöző költészete, a magyar sorsirodalom hagyományait változatos művészi eszközökkel megújító próza- és drámaíró életműve, illetve jelentős publicisztikai és könyvkiadói tevékenységének elismeréséül kapta a legmagasabb állami kitüntetést. Fekete György laudációjában műveit mindenkinek „mélyebb megismerésre" ajánlotta.
Március 15-e alkalmából Szakolczay Lajos a színházművészet, a képzőművészet illetve az opera műfajában egyaránt hiteles és értékorientált, ugyanakkor tudományos igényű és példamutatóan elfogulatlan műkritikusi életműve, valamint a határon túli, főként erdélyi magyar szépirodalom széles körű megismerését szolgáló sokoldalú tevékenységének elismeréséül Széchenyi díjban részesült. Laudációjában Fekete György kifejtette: „Magyarországon mindig elismerték azokat a művészeti írókat, akik egy dologra tették fel az életüket. Szakolczay Lajos is ilyen ember, már évekkel ezelőtt ott kellett volna lennie a díjazottak között".
Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar irodalom terén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat adományozta Farkas Árpádnak és Király Lászlónak. Fekete György e kapcsán elmondta: „erdélyi testvéreink felé a művészeti tevékenységeik elismerése szempontjából adósságaink vannak. Ezúton is küldjük üdvözletünket és szeretetünket második hazánkba, Erdélybe".
A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítményének elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült Benkő Imre, Lantos István és Szegő György. Fekete György laudációjukban kijelentette: „méltó helyre került ez a díj". Szegő György kapcsán hangsúlyozta, hogy „bravúros ember, mert a Műcsarnokot kiemelte a kultúrbotrány világából".
Nemzeti ünnepünk alkalmából a magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka terén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes kiváló Művésze díjat kapott Kótai József, Tardy László és Somogyi Pál. Utóbbi kapcsán Fekete György kijelentette, hogy már régen érdemes művésznek kellett volna lennie. Mint fogalmazott: „szerénysége akadályozta, hogy észre vegyék a díj felterjesztői". Kiemelkedő irodalmi tevékenysége elismeréséül József Attila díjat vehetett át Ablonczy László és Falusi Márton, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozatával Ács Margit, a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetéssel Vörös Győző munkásságát ismerték el.
18 maart 2016  |  akadémiai szalon