Először rendezték meg a Médiatanács filmesdíj-gáláját

Öt kategóriában összesen 15 film alkotóit díjazták az Uránia filmszínházban megtartott ünnepi gálán, közöttük Gyulai Líviuszt és Zsigmond Dezsőt, az MMA tagjait.
A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjában támogatott és a Magyar Filmhéten bemutatott 121 film indult a testület öt kategóriában kiosztott díjaiért dokumentum-, ismeretterjesztő, animációs film, tévéjáték, valamint kísérleti- és kisjátékfilm műfajban.
A Médiatanács a támogatási gyakorlatában a művészi vagy tudományos értékek megteremtését ösztönzi; olyan értékekét, amelyek a televíziós csatornákon keresztül könnyen el tudnak jutni a nézőkhöz – mondta Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke megnyitóbeszédében.
Az egyes kategóriadíjakat a Magyar Média Mecenatúra program hasonló témájú filmes pályázatainak névadóiról nevezték el, így Ember Judit-, Kollányi Ágoston-, Macskássy Gyula-, Fehér György-, valamint Huszárik Zoltán-díjat adott át a Médiatanács. A kiváló szakmai teljesítményt ezek mellett három, egyenként 500 ezer forint értékű különdíjjal is jutalmazzák. Karas Monika elmondta, hogy a mecenatúraprogramban közel 600 alkotást támogattak mintegy 5,5 milliárd forint értékben, amelyek közül 297 már teljes egészében elkészült.
A tévéfilmek rendezői közül a Fehér György-díjat Szász Attila nyerte el A berni követ című, az ötvenes években játszódó történelmi thriller játékfilmjéért, a 2. helyezett Miklauzic Bence lett A Hőskeresők című alkotásával, amely II. világháborús amerikai pilóta nyomai után a vidéki Magyarországon kutató fiú történetét meséli el, a 3. díjat Mattyasovszky-Zsolnay Bálint kapta A rajzoló című filmje után, amely egy bűnügyi fantomkép-rajzolót állít a mű középpontjába.
Az ismeretterjesztő filmeknek járó Kollányi Ágoston-díjat Molnár Attila Dávidnak ítélték oda egy gerecsei öreg tölgy életéről szóló, A Nagy Fafilm című alkotása kapcsán. Oláh Kata részesült a 2. helyezettnek járó elismerésben A Griff, a Dámvad és a Varjú című filmjével, amely Gróf Bánffy Miklós, Kós Károly és Báró Kemény János erdélyi polihisztorok életét és munkásságát mutatja be. Mosonyi Szabolcs lett a kategória 3. helyezettje a Vad Szigetköz című természetfilmjével, amely az egyedülálló szárazföldi delta és a terjeszkedő épített környezet közt feszülő helyzetet tárja a nézők elé.
A dokumentumfilmes Ember Judit-díj első helyezettje Nagy Dénes lett a Másik Magyarország című alkotásával, amely Bukta Imre festőművész és Mezőszemere viszonyát mutatja be. Varga Ágota A tartótiszt című filmjével nyerte el a 2. díjat, amelyben először szólal meg egy az egykori Kádár-korszakban dolgozó állambiztonsági tartótiszt. A kategória 3. díját Skrabski Fruzsina hozta el, aki az Elhallgatott gyalázat című művével hiánypótlóan és megrendítően dolgozta fel a II. világháborúban szovjet katonák által magyar nők ezrein elkövetett nemi erőszakot.
Az animációs filmek közül az első helyezettnek járó Macskássy Gyula-díjat Glaser Katalin nyerte el a Három nagymamám volt című, a család összetartó erejét láttató alkotásáért. A 2. helyezett Horváth Mária lett a Lázár Ervin-mesékből készült Négyszögletű kerek erdő című filmsorozatáért. A 3. díjat Gyulai Líviusznak ítélték oda az Egy komisz kölyök naplója című sorozatáért, amely egy XIX. századi, Amerikában élő nyolcéves kisfiú kalandjairól szól.
A kísérleti és kisjátékfilmek Huszárik Zoltán-díját Szemző Tibor kapta a Vágy, hogy indiánok lehessünk című alkotásáért, amely Franz Kafka utolsó szerelmének és utolsó barátságának története. A 2. helyezett Fabricius Gábor Sintér című filmje lett, amely az etika konfliktusát boncolgatja a mai realitással. A 3. díjban Szirmai Márton részesült Bocs! című művéért, amely azt járja körül, megvehető-e pénzért a lelki nyugalom.
Különdíjban részesült dr. Szuchy Zsuzsanna a Tenyérnyi gyerekek című film rendezője az emberi életért folytatott heroikus küzdelem ábrázolásáért, Zsigmond Dezső rendező a Három királyok című dokumentumfilm-trilógia rendezéséért, a hátrányos helyzetű emberek helytállásának bemutatásáért, valamint László Zsolt színész, az Utolsó órák című, Batthyány Lajosról szóló film szereplője a tévéjátékfilmben nyújtott kimagasló színészi teljesítményéért.

A zsűri elnöke Novák Emil operatőr, a Filmakadémia elnöke volt, tagjai Bíró Tibor, a Jameson Cinefest Fesztivál igazgatója, Demeter István, a Szolnoki Filmfesztivál igazgatója, Haris László fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Kárpáti György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, a Magyar Nemzet filmes szakírója, Schubert Gusztáv, a Filmvilág szakmai folyóirat főszerkesztője, és Varga Balázs egyetemi adjunktus, az ELTE Filmtudomány Tanszékének oktatója.

Az MMA-t a díjátadón dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár képviselte.
 
Forrás: mediatanacs.hu
2015. május 19.