„Ybl Miklós Emlékház"

Nyílt, építészeti tematikájú pályázat
 
2014 az Ybl-bicentenárium éve. Az emlékév felvállalt feladata, hogy a közfigyelmet a kortárs építészetre és építészekre irányítsa. A Magyar Művészeti Akadémia ennek szellemében rendezte meg az I. Építészeti Nemzeti Szalont, és ehhez kapcsolódik az MMA Építőművészeti Tagozatának idei „Ybl Miklós Emlékház" megnevezésű építészeti pályázata is.
A pályázatot hagyományteremtő céllal először 2013-ban írták ki fiatal építészek számára. Célja olyan tervezési feladatok megoldása, amelyek mögött ugyan nincs azonnali építési szándék, ugyanakkor a helyi közösség szempontjából fontosak. Ennek köszönhetően valós párbeszéd alakulhat ki építészek és a befogadó közösség között, az összegyűjtött tapasztalatok pedig a terület későbbi hasznosítása szempontjából lehetnek értékesek.
A 2014. évi pályázatot Székesfehérvár városa fogadta be, úgy is, mint Ybl Miklós szülővárosa. A tervezési feladat egy emlékház, múzeum, mely egyfelől közérthető módon mutatja be Ybl Miklós életművét, másfelől a városlakók és az építészek találkozási pontjául is szolgál (műhelybeszélgetések, konferenciák, könyvesbolt, kávézó). A pályázat helyszínét a Várossal közösen választották ki: az egykori városfal helyén kialakult körút mentén az 1930-as években épült villasorba illeszkedik a tervezési terület, egyik oldalról a Szent István Király Múzeum, a másik oldalról Schmidl Ferenc építész villája adja a telekszomszédságot. A telek átmenő jellege, egy új belvárosi gyalogos feltárás lehetősége, a nívós szomszédos épületek, a területen jelenleg is álló és a koncepcióba illesztendő kortárs szoborpark mind-mind inspiratív, ugyanakkor komoly kihívást jelentő adottságai az építési területnek.
A pályázat célja építészeti, városépítészeti és geometria megoldásokat találni a program felvetéseire. A kiírás immár hagyományosan az építészeti gondolatra koncentrál, a drága, munka- és időigényes pályázatokkal szemben a kreativitást helyezi előtérbe. Az eredményhirdetés egyben közönségtalálkozó is lesz, a pályázat tapasztalatai segítségül szolgálhatnak a terület későbbi hasznosításához.
Részletek és pályázati kiírás...

Az Ybl Miklós emlékére kiírt pályázatról készült riportunkat megtekinthetik itt.

2014. november 3.  |  pályázat