Televízió és közízlés

— a művészet esélyei a XXI. századi televíziózásban

Kétnapos konferenciát szervezett a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata. Mi a televízó feladata? Kultúrahordozó? Közösségalakító? Fejlesztő? Kikapcsolódást nyújtó? A konferencián a meghívott előadók a művészet esélyeiről beszéltek különböző szemszögből, művészeti ágak nézőpontjából a XXI. századi televíziózásban.
A konferencia célja nem tv-kritika volt, hanem állapotfelmérés. Az alapkérdés tehát: hol tart ma a televíziózás, és van-e helye benne a szűkebb értelemben vett, ún. magaskultúrának, a művészeteknek?

Buglya Sándor filmrendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője köszöntötte a jelenlévőket és örömmel üdvözölte a fiatalokat, akik a Károli Egyetemről érkeztek, amit pozitív üzenetként értelmezett a jövő folytonosságát tekintve. A kétnapos konferencia alaphangjaként, felütéseként felvetette azt a kérdést, hogy a televízió célja kiszolgálni vagy alakítani a közízlést. Meglátása szerint ugyanis a családi oltár helyét vette át a televízió mind fizikai, mind mentális funkcióját tekintve. A televízió néhai értékközvetítő szerepe azonban megkopóban van, ma főként a szórakoztatás és a nézettség alá rendelődik a művészet. A hírközlésre egyre inkább a szenzációhajhászás a jellemző. Buglya Sándor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a konferencia szándéka nem a televíziózás kritikája, hanem inkább egy állapotfelmérés, kitekintés a jelenlegi helyzetre.
Péterffy András filmrendező, médiapedagógus előadásban kiemelte, hogy a mai televíziózás nagy hátránya, hogy agyon akarja szórakoztatni a nézőt. A képnarkózis pedig televízió-függőket eredményez. Ugyanakkor (B)Ábel a (kép)rengetegben már sokkal nehezebben igazodik el. A mesterséges színezékkel dúsított pótvilág már az egykor szakrális aktust a televízió nézés érzelmi és spirituális hatását, profán és triviális képnézéssé alakította át.
Földi Rita pszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanára a gyermekek védtelen szempontjaira hívta fel a figyelmet a televíziózás kapcsán, ahol nagy a szülő és a pedagógus felelőssége, mert a gyermek a képernyőről olyan tartalmakkal és erőszakos formai megoldással találkozhatnak, amelyeket nem képesek feldolgozni. A netgeneráció számos előnye mellett (digitális műveltség, magas fokú vizualitás, gyors reakcióidő), felhívta a figyelmet a virtuális kapcsolatok félrevezető voltára, és az erőszak és agresszió terjedésére a világhálón.
Jó Balázs, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főosztályvezető-helyettese a tartalomszabályozás oldaláról elemezte a televíziózás helyzetét. Kutatásaik alapján rámutatott arra a tendenciára, hogy a hírek bulvárosodása, a magas kultúra kiszorulása régóta tartó megfigyelhető folyamat. A celebgyártás „műhelytitkai" című elemzés a sztárokat, celebeket három kategóriába sorolja, a született sztárok (királyi család), a felküzdött sztárok (színészek) és a média celebek. Mivel a kereskedelmi csatornák a profit maximalizálsára törekednek, és ennek legolcsóbb formája a kreált média celebekről készített tartalom előállítása, pl. pletykák, így ebbe az irányba tolódik el a műsorgyártás. Jó Balázs rámutatott, hogy a televízióban megjelenő magánéleti tartalmak 1925-ös amerikai megjelenésre vezethetők vissza. Azóta már ezek a fordulatok irányítják pl. az amerikai elnökválasztás politikai kommunikációját is. Ahogy a bemutatott diagramokkal is rávilágított, a mai média célja, hogy ott tartsa a nézőt reklámblokktól reklámblokkig.
Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke az individuális televíziózásra mutatott rá, vagyis a tévénézés mára elszigetelt, egyéni cselekvés lett. A legtöbben a televízióval kikapcsolódni akarnak, és nem bekapcsolódni a közösségbe. Így viszont passzívvá válik a néző, és megfigyelhető az a tendencia, hogy az emberiség előbb-utóbb nevelhetetlenné válik. Jankovics Marcell a kioltó effektusokat vette górcső alá, vagyis azon tényezőket, amik összezavarják a nézőt, például az egymást követő műsorok eltérő jellege, a csatornák közötti harc, illetve maga a képernyő is szétzilálja a figyelmet, amikor szalagcsík is fut, és a képernyő is osztott. A televízió örök jelen időt biztosít, a naptár helyett időnket a rádió- és tv-újság osztja be.
A délutáni szekcióban először Dér Ágnes, a 2016 őszén indult M5 csatorna igazgatója prezentálta a kulturális, ismeretterjesztő és oktató csatorna kínálatát. Megígérte: igyekezni fognak, hogy értéket közvetítsenek. A közeljövőben például 40 színházi előadást vesznek fel a magyar színházakban, ezeket tehát nemsokára láthatjuk a képernyőn. A Magyar Művészeti Akadémiával is együttműködik a csatorna: ebben az évben két sorozat fut az M5-on, az MMA-portrék és a Maszk nélkül sorozatcímű kisfilmek.
Rozgonyi Ádám forgatókönyvíró, rendező a sorozatok felértékelődéséről beszélt, és azt mutatta be, hogyan folyik a harc a nézettségért; Szekfű András médiaszociológus, filmtörténész pedig a tömegkommunikáció új utjait mutatta be a délután folyamán.

A második nap első előadója, Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, a média nyelvi témájának szakértője a médianormáról beszélt. Azt a kérdést boncolgatta, hogy a közmédia nyelvezete vajon tükör vagy minta a társadalom számára. Vagyis a társadalom aktuális nyelvezetét tükrözi-e, vagy emelkedettebb, kulturális mintát ad. Kitért arra, hogy mintegy 20 éve áll kutatásainak és vizsgálatainak fókuszában a médianyelv, és ennek következtetése, hogy a közszolgálat rádió és televízió felé ki nem mondott igény, hogy emelkedett médianorma legyen. Eszményi, igényes élőnyelvi minta, ami elemelkedik, de nem emelődik a társadalom fölé. Ezért is van szükség a közmédiában igényes beszélőkre.
Mezey Katalin költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője a televízió és a magyar irodalom kapcsolatáról tartott előadásában elsőként a közízlésről beszélt, arról a csatorna-, illetve műsorválasztó mechanizmusról, amely a nézőben működik, és amelyhez szükséges a néző előzetes képzettsége. Mezey Katalin meglátása szerint a közszolgálati csatornákon szükség volna minőségi, új könyveket bemutató műsorokra, irodalmi magazinműsorra, játékfilm-sorozatokra, hangjátékokra, ami alkalmat adhatna a kortárs magyar írók és filmgyártók összefogására.
Deme Tamás művelődéskutató a közművelődés és televízió kapcsolatára rávilágítva elmondta, hogy legfontosabb szerepe a jelenlétben van, hogy a média a kultúra történéseinél jelen legyen, hiszen a média a kultúraközvetítés eszköze, és nemcsak vetít, hanem köz-vetít. Fontos, hogy az autonómia tiszteletben tartása mellett célja a közösségépítés legyen, a televízió ne szolgáltatás legyen, hanem szolgálat.
Tóth Klára filmesztéta, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának levelező tagja A művészet közvetítése címmel tartotta meg előadását. Számára a közszolgálati televíziózás etalonja az 1994-ben alakult Duna Televízió első 10 éve volt, amely a nemzeti kultúra megőrzését és bemutatását tűzte céljául. A legfontosabb szerepe a televíziónak ugyanis abban áll, hogy a magas művészetet terjessze. Ebben kiemelkedő szerepe van a valóságfeltáró dokumentumfilmeknek, aminek készítése is a közszolgálati média feladata. Ennek egyik emblematikus képviselőjének, Ember Judit filmrendezőnek szavait idézte „a valóság nem olyan kacér, hogy csak úgy feltárja magát. Idő kell hozzá és pénz." Ahogy Tóth Klára kiemelte, fontos, hogy a közszolgálati televízió fórum lehessen. És hogyan gondolja ennek a fórumnak a megvalósulását? A részvevőkkel megismertette Nagy Dénes Másik Magyarország című filmjét részletekkel illusztrálva, azzal a céllal is, hogy felhívja a figyelmünket, hogy a valódi közszolgálatiságban egy ilyen film nemcsak úgy a műsorfolyamba „rejtve" kell levetíteni, hanem érdemes köré tematikus napot szervezni, ez esetben a kistelepülésekről, ahol e téma közbeszéd tárgya lehet.
Gulyás Gyula filmrendező, a konferencia előkészítésében is közreműködő akadémikus szubjektív számvetését vetette papírra; Fehér Anikó népzenekutató, televíziós szerkesztő – aki ma az MMA-MMKI munkatársa – pedig a zenei műsorok történetét mutatta be a közszolgálati televízióban, s azok hatását szemléltette. A konferencia zárásaként Szemadám György az MMA elnökségi tagja fogalmazta meg nézeteit a televízióról, s bár mondandóját azzal zárta: "a televízió menthetetlen", előtte felvázolta az ideálisnak elképzelt televíziót, miszerint a tv hármas feladata a hírközlés, ismeretterjesztés, szórakoztatás lenne. Ebből az első kettő kellene, hogy hangsúlyosabb legyen, és a nézettségnek csupán a harmadik funkciónál van helye. Ezzel szemben a nézettséget, mint fétist használják mindenhol, pedig az mennyiségi, nem minőségi kategória. Ezért aztán ma például a hírközlés is a szórakoztatást szolgálja, a híradó sem informálni akar, hanem a nézettség reményében szórakoztatni.

A konferencia mindkét napja után kerekasztal-beszélgetést is tartottak, a tanácskozás megállapításai olvashatók lesznek az év végéig megjelenő konferenciakötetben.