Fotó: Csákvári Zsigmond / EMMI

Szabó Dénes karnagy miniszteri elismerésben részesült

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szabó Dénes karnagynak, a nemzet művészének, az MMA rendes tagjának kiemelkedő szakmai teljesítményéért elismerő oklevelet adományozott, melyet dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adott át. A Szabó Dénes vezette Cantemus Gyermekkar legutóbb hat díjat hozott el a Lengyelországban októberben lezajlott Gaude Cantem nemzetközi versenyről.
„A Cantemus Gyermekkar hat díjat hozott el a Lengyelországban októberben lezajlott Gaude Cantem nemzetközi versenyről: a Gyermekkari Kategória I. helyét, a legjobb gyermekkarnak járó Zsűri Különdíját, a Legjobb Külföldi Kórus díját, a Katowicei Zeneakadémia Nagydíját, a Nagydíjat és Szabó Dénes különdíját. Ez az eredmény is erősíti: hazánk komolyzenei nagyhatalom, melyre mindannyian büszkék lehetünk. Mély elismerés illeti azt a magas színvonalú munkát, amely ilyen teljesítményt mutat fel, és példa a következő kórusgeneráció nevelésében is" – méltatta az eredményt és a díjazottakat dr. Hoppál Péter.
 
Szabó Dénes 1969-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ezt követően a Kodály-módszer alapján magas szintű zenei oktatást folytató, nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdett tanítani. 1975-ben megalapította a Cantemus Gyermekórust, melyből később a Cantemus Gyermekkar, a Pro Musica Leánykar és a Cantemus Vegyeskar is kinőtt.
A kóruscsalád az eltelt évtizedek alatt több mint 50 nemzetközi versenyt nyert meg. Felléptek a világ számos országában Venezuelától Ausztráliáig, Kanadától Japánig, az USA-tól Koreáig, világhírű karmesterek vezényletével, mint Leonard Bernstein vagy Doráti Antal. Hangjukat hanglemezek, rádió- és televízió felvételek sora őrzi. Számos kortárs mű bemutatója is a nevükhöz fűződik.
Szabó Dénes gyakori meghívott vendégelőadó nemzetközi fesztiválokon, szakmai konferenciákon, és rendszeresen tart mesterkurzusokat karvezetésről, kórushangképzésről, a Kodály-módszer alkalmazásáról. Ő a szellemi atyja a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválnak is, amit 1994 óta kétévenként rendeznek meg a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában.
Művészi és zenepedagógiai munkáját több díjjal is elismerték: 1985-ben Liszt-díjat, 1993-ban Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat, 2000-ben Kossuth-díjat, 2004-ben Magyar Örökségért díjat vehetett át. A Nemzetközi Kórusszövetség (IFCM) 2013-ban életműdíjjal tüntette ki. 2012 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2014 óta a Nemzet Művésze.

2017. december 13.  |  szabó dénes díjak-elismerések kitüntetés