Országos bemutatóra indul a Hallgatni Aranyt! projekt

Az Arany János-emlékévhez, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége születésének 200. évfordulójához kapcsolódik a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! című nagyszabású projektje, ezt népszerűsíti a most induló országos kampány. Az irodalmi roadshow Arany János életművét és az MMA által útjára indított honlapot – www.hallgatniaranyt.hu – mutatja be, elsősorban a tizenéves korosztályt célozva meg.
A diákok és tanáraik két produkcióval találkozhatnak. Debrecen, Kecskemét, Nagykőrös, Nyíregyháza, Szentes iskoláiba a Nagyváradi Szigligeti Színház „AranyÓra" című produkciója látogat el, míg Balassagyarmat, Budapest, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nagyatád, Nagykanizsa, Pécs, Tata, Székesfehérvár diákjai és tanárai számára a kiváló színművész és szinkronhang, Náray Erika vezetésével tartanak rendhagyó irodalomórát. A különböző helyszíneken többek között Rátóti Zoltán (az MMA tagozatvezetőjeként a program ötletgazdája és szakmai felelőse), Elek Ferenc, Józan László, Láng Annamária, Orosz Ákos, Szatory Dávid és Szávai Viktória közreműködik.
 
A Hallgatni Aranyt! roadshow helyszíneinek és időpontjainak listája:
  • Miskolc, 2018. május 15., 11:25 – Földes Ferenc Gimnázium
  • Nagyatád, 2018. május 16., 11:50 – Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
  • Nagykanizsa, 2018. május 17., 11:00 – Batthyány Lajos Gimnázium
  • Pécs, 2018. május 18., 11:00 – Apáczai Csere János Nevelési Központ
  • Székesfehérvár, 2018. május 23., 13:15 – Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény – Szakiskola
  • Budapest, 2018. május 25., 10:30 – Vörösmarty Mihály Gimnázium
  • Nyíregyháza, 2018. május 28., 11:30 / a Nagyváradi Szigligeti Színház „AranyÓra" című produkciója – Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
  • Mosonmagyaróvár, 2018. május 29., 12:30 – Kossuth Lajos Gimnázium
  • Tata, 2018. május 30., 10:45 – Eötvös József Gimnázium és Kollégium
  • Balassagyarmat, 2018. június 4., 16:00 – Madách Imre Kollégium
  • Debrecen, 2018. június 5., 12:45 / a Nagyváradi Szigligeti Színház „AranyÓra" című produkciója – Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona
  • Szentes, 2018. június 6., 11:35 / a Nagyváradi Szigligeti Színház „AranyÓra" című produkciója – Horváth Mihály Gimnázium
  • Kecskemét, 2018. június 7., 9:35 / a Nagyváradi Szigligeti Színház „AranyÓra" című produkciója – Katona József Gimnázium
  • Nagykőrös, 2018. június 7., 13:35 / a Nagyváradi Szigligeti Színház „AranyÓra" című produkciója – Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

*  *  *

A halgatniaranyt.hu-ról
A Magyar Művészeti Akadémia a költő jelentős műveit teszi mindenki számára elérhetővé egy erre kialakított önálló honlapon – hangzóanyag formájában, kiváló színművészek tolmácsolásában. A válogatott verseket és levelezéseket tartalmazó hanganyag neves irodalomtörténészek és előadóművészek közös munkája. A folyamatosan frissülő oldalon 130 költemény és mintegy 70 levél hallgatható és olvasható, a honlap oktatási anyagként is jól használható, vagy böngészése egyszerűen tartalmas kikapcsolódás.
Az elhangzó szövegek előkészítését az Arany-életművet leginkább értő és ismerő szakértők, dr. Szörényi László, dr. Korompay H. János és dr. Kulin Ferenc irodalomtörténészek komoly filológiai munkája előzte meg. A stúdiómunkálatokat Markovits Ferenc rendező vezette.
A kezdeményezés nemcsak a költőnek állít emléket, az Arany-életmű jeles darabjai kiemelkedő színművészeink előadásában hangoznak fel, így egyfajta színművészi korlenyomatként is szolgál. Az oldal érdekessége, hogy a verseket és leveleket tolmácsoló színművészekről is információt nyújt. A hetven közreműködő sorában hallható többek között Béres Ilona, Bodrogi Gyula, Császár Angela, Cseke Péter, Csőre Gábor, Csuja Imre, Dunai Tamás, Gáspár Sándor, Haumann Péter, Hegedűs D. Géza, Kerekes József, Kováts Adél, Kubik Anna, Lukács Sándor, Mácsai Pál, Mécs Károly, Oberfrank Pál, Pregitzer Fruzsina, Ráckevei Anna, Rátóti Zoltán, Reviczky Gábor, Schell Judit, Szarvas József, Szávai Viktória, Szervét Tibor, Szilágyi Tibor, Udvaros Dorottya, mellettük fiatal művészek, mint Orosz Ákos, Ötvös András, Szatory Dávid, Tenki Réka, Vecsei H. Miklós, és határon túli előadók is a Felvidékről és Erdélyből, például Bányai Kelemen Barna, Bogdán Zsolt, Gál Tamás és Gyéresi Júlia.
Kisfilmek és aktualitások is színesítik a honlapot, emellett irodalomtudományi elemzések segítik Arany János műveinek elmélyültebb értelmezését.

2018. május 14.  |  rátóti zoltán hallgatni aranyt! roadshow