„Az ég felé minden kert végtelen"

Monográfia Balla András fotóművészről

A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata útjára indítja monográfiasorozatát, mely ismert fotóművészek életművébe enged bepillantást. A sorozatban elsőként Balla András fotóművészről jelent meg fotókkal is gazdagon illusztrált monográfia. Az összegző albumot Fábián László készítette, az előszót Wehner Tibor írta. A könyvet Szemadám György képzőművész, az MMA elnökségi tagja mutatja be 2017. szeptember 27-én a Pesti Vigadó Makovecz termében.
A könyv négy főfejezetre épül. Az első – Az idő anyaga – lényegében a fizikai világkép és a művészi (esztétikai) világkép viszonyával, az alapstruktúrák – idő és tér – kérdéseivel foglalkozik. Nyomban az idő és a fényképezés összefüggésére koncentrál: a pillanat dimenziójára, jelesül, hogy a fénykép ebben az értelemben is meditációs táblaként fogható föl, ekképpen sajátos reflex a világ evidenciájára. A fotó – természetesen – a kultúra terméke maga is egyféle kultusz – a coleo (művel) etimológiája értelmében. (A tanulmány a továbbiakban is törekszik a fogalom-értelmezésnek ezt a módját követni, a megnevezések eredetére hagyatkozni.) Mivel az írás szerkezete hagymaszerű építkezést forszíroz már itt (később újra meg újra) látótérbe kerülnek a Balla András eddigi életművét érintő történeti, szociológiai, bölcseleti kérdések, relációk és elrendeződések, vonzalmak és döntések, azaz: illeszthetőség és illeszkedés meghatározó folyamatokba, szellemi környezetbe. Ekként a globalizmus és a jövőkép konzekvenciái, a korszakosság jelentése, jelentősége. Balla és nemzedéke a múlt század 70-es éveiben indult, jellemzően azonos konstellációban, virágzó amatőrmozgalmak idején. (A fotót minden művészeti ágnál mélyebben érintette a professzionalizmus témája, közéleti manipulálhatósága, nem lévén fölső fokú iskolája.) Balla a tisztes fotós múltú Esztergomban kezdte fényképező tevékenységét, mindenekelőtt Sipeki Gyulával, Tamási Péterrel, ők alkották az STB-csoportot. Az ideológiai skizofréniára jellemző módon a csoport állandó gond, rizikó-faktor volt az állami irányítás szemében (időnként pimaszul kifigurázták az állampárt szentséges ikonográfiáját), egyúttal azonban lokál-patrióta büszkeség (országos jelentőségű fórumot – Esztergomi Fotóbiennálé – szerveztek a modern magyar fényképezésnek). Balla indulásában fontos szerepe van dokumentarista hajlandóságának, de tágas képzőművészeti érdeklődésének csakúgy, nem véletlen vonzalma a divatos trendekhez: szekvenciához, hiperrealizmushoz, a koncepthoz. Első tematizált tömbjei ide kapcsolhatók: a Betonpillangó akár a kerti giccs dokumentumaként fogható föl, a Fényképfelvételek Borostyán Imréről lehetne szekvenciákból kinőtt képregény. Szimbólumaiban, metaforáiban folyamatosan tematizálva a fotográfia és az urbanizáció, természet és épített környezet, globalizáció és ökológia esetenként publicisztikus fölvetéseit.
Világra hanyatlott szorongás. A második fejezet címe. A korábban exponált (olykor csupán elméleti szinten) kérdések részletesebb lebontása, kidolgozása a műalkotás, az esztétikum dimenziójában. Balla alapszakmája szerint kerttervező; óhatatlan a kert (épített környezet) és a fotográfia találkozása. Nem a hagyományos tájfotó érdekli, jóllehet, annak történeti érdeme a fényképezés fölemelkedése. Ontológiai kérdések foglalkoztatják: a paradicsomi kert mint minden kertek archetípusa, Ádám, az emberiség ős-atyja. Mindez, persze, az ökológiai szisztéma fenyegetettsége miatt (a szorongás eredete) – tépelődő rezignációval. Hovatovább az ökolábnyom lelóg a glóbuszról, az állapot súlyosabbá válik, mint a történet. A kertész Doppelgängerként folyamatosan kísért a fényképezésben: fotóesztétikum és kertesztétikum kopírozódik egymásra, nem pusztán erősítve, de értelmezve is egymást.  A Roland Barthes által ajánlott punctum-stúdium koordinátákban értelmezett fotón sajátos vibrálásba kezd a kettős esztétikum. Szándékosan, tudatosan, filozófiai-etikai alapozottsággal. Ebben az összefüggésben újraértelmeződik a Betonpillangó dokumentarizmusa, ahogyan az olasz, francia díszkertek, parkok „szakfényképei" – Balla alkotói hitvallásaképpen. A fotó többé nem valóságmásolat, hanem „az ábrázolt kisugárzása", akkor sem a múlt nosztalgiája, amikor mitológiákat érint, mivel új mitémák alkotnak új mítoszokat. A Kert című katalógusban maga Balla beszél erről (is) bővebben. A létezés ontológiájáról, ha tetszik. És itt kerül szóba a Menedék című album, mint tematikai és technikai értelemben egyaránt főmű.
Ádám, hol vagy? – a cím a harmadik fejezet élén. Voltaképpen a ricoeur-i megjelenítő elv lép működésbe Balla Ádám című emblematikus művének elemzésében: az ontológiai szimbólum fölfejtésében. (A bibliai Ádám khtónikus eredete) Balla az ébredés pillanatát választja – megrendezett képben – édeni miliőben, akár a kierkegaard-i vagy-vagyra hajazva. Az Ádám név etimológiája mutatja, hogy az egyedi az általánosban az emberre, az ember nembeliségére fordul, egzisztenciális döntés helyzetében (ti. hogy fölébredjen-e, életre keljen-e, vállalja-e a létezést), miképpen ez az üzenet öntudatlanságként kódolódik a Genezis mitémájában. Baudelaire sugalmazására a gesztus emfatikus igazságáról lehet beszélni; a mozzanat fölismerése és értelmezése Balla képének központi témája. Az előadásmód finom narcisztikumával egyetemben elegánsan esztétikus, sőt, esztétizáló – mintegy az absztrakcióra utalva. Balla individuális mitológiájában a theofánia, a szembeötlő szakralitás pillanata – a pillanatiságot a fotó szubsztanciájaként (is) értelmezve. Mindez egy akkulturális korban, amely nyeglén felejti az őshagyomány távlatos üzeneteit, nevezetesen hogy Ádám kozmogóniai precedens, ekképpen – az egyetemes kultúra (a művelés) részeként – nyitott gesztus új kimenetek irányába.  
A negyedik fejezet kísérlet az ismertetett életmű értékelésére, amit – remélhetőleg – címe fejez ki a legpontosabban, legtömörebben: Az összegzés mint új nyitány. A szoros olvasat hermeneutikai próbálkozása. A mű és valóság pontos distinkciója és egyúttal működő dialektikája (talán minden műalkotás legbonyolultabb konkréciója, a fikcionális narráció és naturális téma (fényképezni ugyebár azt lehet, ami létezik) egymásba tükrözése. Alkotói étoszként pedig a lankadatlan protest, a szellem lázas kritikai hajlama (a tiszta ész kritikája?), ami kezdetektől sajátja Balla munkásságának. Ilyesféle olvasható ki egy ugyancsak emmblematikusnak tetsző fotográfiájáról, az Önarckép szendergő figurájáról, azaz: a folyamatos jelenlétről.
A Jegyzetek közvetlen szövegmagyarázatok. A Függelékben a szerző korábbi jelentősebb Balla-írásai olvashatók. A kötetet gazdag Bibliográfia zárja.

Alábbi videónk 2013-ban készült, Balla András Menedék / Shelter című fotóalbumának bemutatójakor.
2017. szeptember 25.  |  könyvbemutató balla andrás