MECAL Barcelona

Március 14. és április 2. között zajlik a barcelonai Mecal filmfesztivál, a rövid- és animációs filmek nemzetközi fesztiválja, ahol 2017-ben Magyarország a díszvendég. A spanyol és katalán filmszakmai közönség a Magyar Művészeti Akadémia Magyar animáció 100 című roll-up kiállításán keresztül, valamint Orosz István, Gyulai Líviusz, Ternovszky Béla, Rofusz Ferenc és Varsányi Ferenc előadásainak segítségével kaphat ízelítőt a magyar animációról.
Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa március 11-én rövidfilmvetítést és Rofusz Ferenc Oscar-díjas animációs filmrendező, az MMA köztestületi tagja vezetésével rajzversenyt tartott a helyi magyar közösség gyermekeinek. A rendezvényen, melynek szervezésében közreműködött a barcelonai magyar közösség kultúrköre (a Madách Egyesület által támogatott Aranyalma-kör), dr. Kovács Barnabás barcelonai főkonzul, majd az Aranyalma-kör vezetője Csányi Dóra mondott köszöntőt megemlékezve a közelgő március 15-i forradalom évfordulójáról.
Ezután levetítésre került a Rofusz Ferenc által készített Hoppi mesék egy epizódja, ihletet adva a csaknem 30 kisiskolásnak az ezt követő rajzversenyhez, melyen a kedvenc ünnepükről készíthettek színes illusztrációt.
Az esemény apropóját a XIX. Barcelonai MECAL Pro Animációs- és Rövidfilmfesztivál adta, melynek ez évi kiemelt díszvendég országa Magyarország.

A MECAL Pro Animációs-és Rövidfilmfesztivál, melynek nyitóünnepségén március 11-én, mind dr. Kovács Barnabás Magyarország barcelonai főkonzulja, mind dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára beszédet mondott, Spanyolország egyik legrangosabb animációs filmfesztiválja, mely 3 héten keresztül mintegy 5000 kisfilmet fog levetíteni.
A magyarországi animáció bemutatására az eseménysorozaton belül számos alkalommal kerül majd sor: külön napokat szentelnek az utóbbi évek legjobb magyar kisfilmjeinek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) alkotásainak vetítésére, melyen a fesztivál igazgatója, Mikulás Ferenc – az MMA nem akadémikus köztestületi tagja – is jelen lesz.
A rendezvény kiemelt programja a Rofusz Ferenc által tartandó mesterkurzus, melynek során A légy című, 1981-ben Oscar-díjjal jutalmazott filmjének készítéséről tart előadást az érdeklődők számára és bemutatja a magyar animációt. A fesztiválon, melyen az NMHH Médiatanácsának elnöke dr. Karas Mónika, illetve a Magyar Média Mecenatúra Program Koordinátora, dr. Kollarik Tamás is rész vesznek, "Magyar nap" keretén belül vetítik le a szervezők által kiválasztott legjobb magyar animációs filmeket. A fesztivál során számos hazai alkotást nézhet meg a közönség a Mecenatúra Program támogatásával.
A rendezvények részeként az NMHH tagjai találkozni fognak a katalán médiahatóságok képviselőivel, melynek alkalmával bemutatják a magyar filmigazgatási rendszer működését. Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa a helyi Robert Palotában tartandó március 15-i ünnepséggel és koktéllal honorálja a meghívott vendégek részvételét és a magyar animáció 100 éves évfordulóját, melyet a Magyar Művészeti Akadémia által készített roll-up kiállítás formájában is megtekinthetnek a fesztivál helyszínén.
Az MMA által támogatott, és korábban több ízben, különböző helyszínen már nagy sikerrel bemutatott Magyar animáció 100 című kiállítás megnyitóján dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár spanyol nyelven megtartott beszédében tartott rövid ismertetést az Akadémiáról, kultúra- és művészetközvetítő szerepéről, valamint a világhírű magyar animációs filmművészetről.
2017. március 11-én délelőtt a Katalán Építészeti Kamara főtitkárával, Pere Castellfort i Sales-szel történt találkozón az MMA-főtitkár a jövőbeli együttműködési lehetőségekről folytatott megbeszélést, ezt követően pedig a Sagrada Família építéséért felelős alapítvány képviselőivel találkozott, amelynek során kilátásba helyezték a további közös rendezvények megvalósításának lehetőségét.
A magyar animáció történetének megismertetése mellett az MMA is bemutatkozik Katalóniában. A fesztivált három blokkban rendezik meg. Március 14–19. között az animációé, március 23–26-ig a fikciós filmeké, míg március 30-tól április 2-ig a dokumentarista rövidfilmeké a főszerep.
A fesztivált 1999-ben alapították, az eseménynek Barcelonában az ARTS SANTA MÒNICA ad otthont.
 
Barcelona MECAL
http://mecalbcn.org