Makovecz-templom épül Pesterszébeten

Letették Budapest első megépülő Makovecz-templomának alapkövét a XX. kerületi Mátyás téren. A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség temploma a kormány és az önkormányzat támogatásával, valamint közadakozásból épül meg. A 2018. szeptember 24-i ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, a templom terve közel állt a világhírű építész szívéhez, jól illeszkedett életművéhez, méltó volt magyarság iránti elkötelezettségéhez és szellemiségéhez. Hozzátette: történelmi adósságot törlesztenek a templom építésével, hiszen nincs a fővárosban Makovecz Imre által tervezett templom.
Mint mondta, az építkezés megkezdése megmutatja, hogy a pesterzsébeti reformátusok alkotó tenni akarással őrzik hitüket, élik meg összetartó erejét és adják tovább értékeit az utánunk érkezőknek. Hozzátette: a közösség nemcsak őrzi a hitet, de annak szellemének megfelelően halad a korral és így hoz létre maradandó értékeket. Varga Mihály megjegyezte: ahogyan a templom esetében, úgy a nemzet életében is az volt a kérdés, "merünk-e saját lábunkra állni, és saját döntéseinket meghozni". "Igennel válaszoltunk ezekre a kérdésekre, ennek köszönhetjük, hogy ma már többet tehetünk a fejlődésért, a családokért, és a magyarság értékeinek megőrzéséért". Hozzátette: egyre több jut arra is, hogy a hitélet megőrzését, támogatását szolgáló kezdeményezések mellé álljanak. A miniszter szólt arról is, az ország előtt álló kihívásokra az olyan közösségekre támaszkodva adják meg a választ, mint a pesterzsébeti reformátusoké. "Míg tőlünk nyugatra pusztulnak a keresztény templomok, eltávolítják a kereszteket az épületekről, addig nálunk új templomok épülnek, megerősítéséül annak, hogy a keresztény értékek mentén maradhatunk meg hazánkban magyarnak, építhetünk erős és független államot " – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Az ünnepségen Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt, Makovecz Imre organikus építészete segít kitekinteni a mindennapi városi létből, a természet és Isten felé. Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere szerint a templomépület ékessége lesz a kerületnek és példája a Pesterzsébeten képviselt összefogásnak, mentalitásnak. "Valamennyi felekezet gyülekezetét igyekszünk a magunk eszközeivel támogatni, hogy ez a kerület legyen az otthonunk, ahol közösen, családként, egy gondolat, a keresztényi szeretet mentén dolgozunk, élünk" – tette hozzá.
Az építkezés kiemelkedő mecénása volt Bagdy Emőke pszichológus, aki édesapja, a közösség korábbi lelkipásztora emlékére egyévi jövedelmét ajánlotta fel a templomépítés céljára, és a közadakozás élére állt. Ő az ünnepségen arról beszélt, akik adományoztak, nagy ügyet szolgáltak, és adományuk túlmutat azon, hogy odaadták forintjaikat. "Kinyitották a szívüket és példát adtak arról, mi a keresztény Európában erős vár vagyunk, ahol új templomok épülnek, és ahol megerősítjük hitünket, összetartunk és vigyázunk egymásra, és megőrizzük a hitet, ami megtart bennünket" – fogalmazott. A templomépítést levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a templom méltó hajléka lesz a gyülekezetnek és díszére válik Pesterzsébetnek is. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület elnöke is levélben kívánt sok erőt a templomépítés nagy feladatához. Az ünnepségen Illés Dávid esperes hirdetett igét. Az alapkőletételen ott volt Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke is.
A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség Budapest egyik legkisebb református gyülekezete. Az egyházközség 70 éve egy családi házból átalakított, korábban orvosi rendelőként használt épületben tartja rendezvényeit, a ház azonban műszaki és statikai állapota miatt hosszú távon alkalmatlan a gyülekezeti események helyszínének. A gyülekezet Földesi Gyula korábbi alpolgármester, a Fidesz választókerületi elnöke javaslatára kereste meg Makovecz Imrét, aki egyik utolsó munkájaként készítette el az új templom vázlatrajzát, a részletes tervek kidolgozásával pedig Dósa-Papp Tamás építészt bízta meg.
A templomhoz 65 millió forint gyűlt össze a közadakozás során, a XX. kerületi önkormányzat 4,5 millió forinttal támogatta az építkezést, a kormány pedig 640 millió forint támogatást adott, de támogatta az új templomot a Fővárosi Önkormányzat is. Az ünnepségen bemutatott makettet Schmitt Pál volt köztársasági elnök és felesége adományából készítették el.
2018. szeptember 25.  |  fekete györgy makovecz imre