Eredményt hirdettek az Építőművészeti Tagozat „SZÉKESFEHÉRVÁR TÖRTÉNETI KÖZPONTJA 2017" pályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia által meghirdetett, „Székesfehérvár történeti központja 2017" című építészeti pályázat ünnepélyes eredményhirdetését a magyar kultúra napján tartották a székesfehérvári Városházán, ahol Cser-Palkovics András polgármester és Marosi Miklós, az MMA alelnöke, Széchenyi- és Ybl-díjas építőművész köszöntötte a megjelenteket. Turányi Gábor Ybl-díjas építőművész, az MMA rendes tagja, a bírálóbizottság társelnöke elmondta, hogy 14 beérkezett pályaművet bíráltak el, és minden egyes benyújtott munka hozzátesz egy kisebb vagy nagyobb építőelemet a közös gondolkodáshoz. A bírálóbizottság több mint ötmillió forint összegű elismerést osztott ki, így valamennyi pályázó munkáját elismerte. A legtartalmasabb, legátfogóbb pályamű készítőjének, Dósa Papp Tamásnak 1,2 millió forint összegű díjat adott.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti TagozataSZÉKESFEHÉRVÁR TÖRTÉNETI KÖZPONTJA 2017" építészeti pályázat értékelése honlapunkon itt olvasható, illetve ide kattintva pdf formátumban is letölthető.
A legtartalmasabb, legátfogóbb hozzászólást a pályázatban megfogalmazott tematikához Dósa Papp Tamás készítette el. Turányi Gábor az eredményhirdetésen kifejtette: nem a pályázaton benyújtott tervek lesznek a megvalósítás irányai, de mindenképpen figyelemre méltóak. Minden pályamunkán látszik, hogy a fiatalok fantáziája szabadon szárnyal, gondolkodásukra nem jellemzőek azok a béklyók, amelyek az idősebb generációnál tapasztalhatók.
A benyújtott pályaműveket bemutató kiállítást Vargha Tamás országgyűlési képviselő nyitotta meg, a tárlat két hétig az Új Magyar Képtárban tekinthető meg, ezt követően Budapesten, a MÉSZ-székházában is látható lesz.

Tegyen virtuális sétát a kiállításban itt!

Tisztelt Pályázók!
Az MMA Építőművészeti Tagozat „Székesfehérvár történeti központja 2017" című pályázatára beérkezett terveket bemutató kiállítás 2018. március 10-ig még megtekinthető a MÉSZ székházában (Budapest, Ötpacsirta u. 2.) munkanapokon 10–16 óra között.
A pályázat teljes dokumentálása, és nyilvánossá tétele érdekében az összes pályamű megtekinthetőségét az MMA honlapján elhelyezésre kerülő alkalmazással biztosítjuk (amely várhatóan áprilisban lesz elérhető az mma.hu honlapon).
A benyújtott pályaművek átvehetők az MMA Vörösmarty tér 1. (1051 Budapest, Vörösmarty tér 1. bejárat a Deák Ferenc utca felől, IV. emelet) szám alatti telephelyén 2018. március 1921. (hétfő–szerda) 916 óra között, 2018. március 2223. (csütörtökpéntek) 912 óra között.
A kiírás 12. pontjában foglaltak szerint a bemutatást követő 60 nap eltelte után az át nem vett pályázatokat a kiíró megsemmisíti.

A pályázat eredményhirdetését és értékelését alábbi videónk összegzi:

A pályázattal, annak helyszínével kapcsolatos korábbi ismertető kisfilmünk:
2018. január 23.  |  marosi miklós turányi gábor