Kányádi Sándor (1929–2018) · fotó: Lugosi Lugo László / MMA

Elhunyt Kányádi Sándor, a nemzet művésze

89 éves korában elhunyt Kányádi Sándor költő, író, műfordító, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Az ív, amelyet költői pályájával megrajzolt, talán példa nélküli: a 19. században gyökerező líra szinte észrevétlenül válik huszadik századivá, a falusi, paraszti világ európai horizontúvá, egyetemessé; az egyszerű élménylíra bölcseleti, létfilozófiai költészetté, de Kányádi Sándor organikusan alakuló költészetének legfontosabb üzenete a szülőföld szeretetének a parancsa. Kányádi Sándort a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Kányádi Sándort kívánságának megfelelően szülőfalujában, a Hargita megyei Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. Tisztelői, barátai virrasztáson és búcsúztatáson vehetnek végső búcsút tőle. A virrasztást 2018. július 6-án, pénteken éjjel tartják a nagygalambfalvi református templomban. A búcsúztatásra 2018. július 7-én, szombaton, helyi idő szerint 15.00 órakor kerül sor a református templomban. Az ökumenikus egyházi szertartást a helyi református lelkész, Kányádi György Attila és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tartja. A költő ravatalánál Dávid Gyula irodalomtörténész mond emlékező beszédet. A szertartás után a család kertjében, szülei sírja mellett helyezik végső nyugalomra a költőt.


Kányádi Sándor 1929. május 10-én született az udvarhelyszéki Nagygalambfalván, székely középparaszti családban, a királyi Romániában.
Meghatározó élménye a költőnek, hogy szülőfaluja nyolc kilométerre fekszik Székelykeresztúrtól, ahol Petőfi Sándor az utolsó éjszakáját töltötte, s huszonöt kilométerre Fehéregyházától, ahol életét áldozta a világszabadságért.
Az állami román elemi iskola után a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium magántanulója volt, ezután az újonnan alakult Fémipari Középiskolába került, és itt érettségizett 1950-ben.
Ekkor jelent meg első verse – Beke Pista levelet ír – a bukaresti Ifjúmunkásban, majd a kolozsvári Utunk is közölte verseit.
1951 tavaszán segédszerkesztőnek hívja Tamás Gáspár az 1949 és 1953 között működő Irodalmi Almanach-hoz, aminek 51–53 között volt szerkesztője.
1954-ben magyar irodalom szakos tanári oklevelet szerzett.
1955-ben jelent meg első verseskötete, a Virágzik a cseresznyefa, 1955–60 között a kolozsvári Dolgozó Nő című lap munkatársa volt.
1958-ban kötött házasságot Tichy Magdolnával. Felesége tanárként, majd a Dolgozó Nő című lap szerkesztőjeként dolgozott 1981-ig.
1960-tól nyugdíjaztatásáig a Kolozsvári Napsugár című gyermeklap szerkesztője s egyúttal szerzője is volt. Olyan, kezdetben gyerek olvasói réteg kezd toborzódni körülötte, amely Benedek Elek óta páratlan a romániai (és egyáltalán a) magyar irodalomban.
1966-ban jelent meg a Kikapcsolódás című verseskötete, mely fordulat a költő pályáján. A népi tematika háttérbe szorul, intellektualizálódik lírája, beépíti költészetébe a – szürrealizmus, szimbolizmus talajából, és a konzervatívabb, eliot-i avantgárd versből eredő – neoavantgárd bizonyos verstechnikai eredményeit.
Az 1970-ben jelent meg Fától fáig című, válogatott verseit tartalmazó kötete, ami elnyerte a Romániai Írószövetség díját.
1978-ban, több mint tizennégyezer példányban jelent meg a Szürkület. Versek 1970–1977 című kötete. Ez a kötete is elnyerte a Romániai Írószövetség díját. Itt jelent meg az életmű, és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelentősebb költeménye, a Halottak napja Bécsben című poéma, valamint a Fekete-piros című leíró költemény, melyek azonnal a pódiumok rendszeres és kedvelt versévé válnak.
1979-ben Fekete-piros versek címmel megjelentek válogatott versei Magyarországon, a Magvető Kiadó gondozásában.
1986-ban Déry Tibor-díjban részesült Budapesten.
1989-ben Nemeskürty István fölkérésére megírta Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényének filmforgatókönyvét, mely 1989-ben elnyerte Az Év Forgatókönyve Díját. A film a Budapest Filmstúdió és a bukaresti Pro Film kooprodukciójában 1994-ben készül el.
1990 januárban vonult nyugdíjba. Életművét Magyarországon MSZOSZ-díjjal, Finnországban a Castren Társaság díjával ismerték el.
1993-ban életművét Kossuth-díjjal és Magyar Művészetért-díjjal ismerték el.
1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották, életműve fölkerült az Internetre. Életművéért Magyar Örökség-díjban részesült.
2000-ben életművét a C.E.T. Millenniumi díjával (Bp.) ismerték el, 2001-ben költészetét Kölcsey Ferenc Millenniumi díjjal jutalmazták, illetve a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagjává választották.
2002-ben nyerte el a Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíját.
2004-ben életművét Magyarországon a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal, Romániában, Székelyudvarhelyen az Alapítvány az Erdélyi Magyar Irodalmáért Életmű-díjával ismerték el. 2005-ben Hazám-díjban részesült. 2008-ban költészetét A Magyar Kultúra Követei Díjjal, a Győri Könyvszalon Alkotói Nagydíjával és Táncsics-díjjal ismerték el.
2009-ban, 80. születésnapjára „Meggyötörten is gyönyörű" – Kányádi Sándor élete képekben címmel reprezentatív kötetet jelentetett meg a Helikon Kiadó. Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, polgári tagozat címmel tüntették ki, Szülőfaluja, Nagygalambfalva díszpolgárrá választotta.
2011-től volt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze elismerésben részesült.
Elnyerte a Budapestért Díjat, a Kriterion-koszorút és a Széll Kálmán-díjat.
2015-ben a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány Stephanus-díjjal tüntette ki.
2017-ben Prima Primissima díjat kapott.

Nemcsak a 20. és a 21. század, hanem az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő költője volt. Költészetének legfőbb üzenete a szülőföld szeretete, a táj, a kultúra és az ember egysége, az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors.
Költői, írói, műfordítói munkássága mellett személyéhez számtalan kezdeményezés fűződik. Közadakozásból állíttatta a budapesti Tabánban Elek apó kútját, amely Benedek Eleknek állít emléket. Kezdeményezésére született a Magyar Mesemúzeum és a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díj is.


Monográfusa, Pécsi Györgyi megfogalmazása szerint:

„Kányádi Sándor organikusan alakuló költészetének legfontosabb üzenete a szülőföld szeretetének a parancsa. A szülőföldé, mely nem elvont eszme, hanem a mindennapok valóságából, az emlékekből, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható területen megvalósuló táj–kultúra–ember egysége. A költő pedig nem tett mást – ahogy mondani szokta –, mint leírta, amit látott. Csakhogy amit meglátott, és ahogyan leírta, abból a 20. század második felének legjelentősebb erdélyi magyar költői életműve és az egyetemes magyar irodalom kimagasló értéke született. Versei különösen revelációszerűen hatottak a hetvenes–nyolcvanas években. Ekkortájt tudatosult, hogy Trianonnal beteljesedhet a herderi jóslat a határon túli magyarságot illetően, hogy ténylegesen is eltűnhetnek milliós közösségek, például a romániai magyarság is.
Költészetének azonban a nemzetiségi lét bár meghatározója, de nem kizárólagos értelmezője. A költő a »provincia« nyelvét emelte meta-világirodalmi nyelvvé, s ezen az egyszerre »provinciális« és egyszerre meta-világirodalmi nyelven képessé vált egyetemesen is költészetté formálni a huszadik századi ember legfontosabb kérdéseit, az ember egzisztenciális és ontológiai hazatalálásának elemi vágyát – melynek része, számára legfontosabb része az erdélyi magyarság léte és sorsa. Költői világának közéletisége, életközelsége mellett (ellenére) még a diktatúra legtragikusabb évtizedeiből küldött »palackposta«-versek is elsősorban nyelvi, formai gazdagságukkal, mívességükkel, merész kísérletezésükkel, virtuozitásukkal hívták föl magukra a figyelmet. A »népi«, az »elkötelezett«, a »nemzeti sorsirodalom költője« hallgatólagos vagy kimondott toposza mögött és fölött mindig ott a poeta doctus univerzalitása. Kányádi Sándor költészete – ahogy Csiki László írja – mintegy megismétli a magyar irodalom törzsfejlődését: a népköltészettől, zsoltároktól, krónikás énekektől Petőfin, Arany Jánoson, Adyn, az erdélyi helikonistákon át a 20. század fontosabb stílusirányzataiig, egészen a posztmodern szövegirodalomig.
Költészete töretlenül hiteles: megformáltságban, nyelvében, versszerkesztésében sohasem haladta vagy előzte meg azt a szintet, melyet érzelmileg, gondolatilag birtokolt, idegen vagy félidegen felségvizekre sohasem hajózott, mindenkor az általa teljességgel birtokba vett világról írt, arról, amelyikben teljességgel otthon volt. Az ív, amelyet költői pályájával megrajzolt, talán példa nélküli: a 19. században gyökerező líra szinte észrevétlenül válik huszadik századivá, a falusi, paraszti világ európai horizontúvá, egyetemessé; az egyszerű élménylíra bölcseleti, létfilozófiai költészetté."

Legfontosabb kötetei: első verseskötete, a Virágzik a cseresznyefa (1955); tudatos költői indulását a Harmat a csillagon című kötete jelenti (1964); a Kikapcsolódás című verseskötete fordulat a költő pályáján (1966); Fától fáig címmel jelentek meg válogatott versei (1970), ami elnyerte a Romániai Írószövetség díját; a Szürkület. Versek 1970–1977 című kötete tartalmazta az életmű, és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelentősebb költeményét (1978); Fekete-piros versek címmel jelentek meg válogatott versei Magyarországon, a Magvető Kiadó gondozásában (1979); gyerekkönyvei jelentek meg a Móra Kiadónál: Világlátott egérke, Tudor Arghezi gyermekverseinek fordítása A világ szája címmel, A táltosmadár (Hungaroton, Illyés Kinga és Kányádi Sándor előadásában) (1985); hatvanadik születésnapjára Debrecenben, a Csokonai Kiadónál megjelent meg a Sörény és koponya című verseskötete (1989); megjelent az Erdélyi jiddis népköltészet című kétnyelvű népköltészeti fordításkötete a budapesti Európa Könyvkiadó gondozásában (1989); megjelent a Valaki jár a fák hegyén. Egyberostált versek című kötete a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra (1997); több gyermekkönyve is megjelent a Holnap és a Cartaphilis kiadónál: a Virágon vett vitéz, Talpas történetek, Meddig ér a rigófütty, A bánatos királylány kútja.). 25 verse román–magyar kétnyelvű kiadásban Cai verticali, címmel Paul Drumaru fordításában (2001); megjelenik a Felemás őszi versek című kötete. A kötet nagy összegző verssel, a Sörény és koponya című kétrészes poémával zárul (2002).

2018. június 20.  |  kányádi sándor gyászhír