Fotó: Tóth István

Az erkölcsi értékek írója

Az ötödik pecsét, a Húsz óra és más nagyformátumú művek szerzőjére, Sánta Ferencre (1927–2008) emlékező kiadvány jelent meg az MMA támogatásával, a Napkút Kiadó gondozásában. 
Az MMA posztumusz tiszteleti tagjáról szóló munka szerkesztője, Vasy Géza irodalomtörténész bevezetőjében az erkölcsi értékek írójának nevezi Sánta Ferencet. „A létezés rettenetes és gyönyörűséges voltáról írt, a szabadságról és a felelősségről – emeli ki Vasy Géza. – Írásai befejezettségükben is nyitottak. Nem hagyják nyugton az olvasót: kérdéseket vetnek fel, válaszokat sürgetnek, újabb kérdéseket gerjesztenek." Az irodalomtörténész immár ötven éve nemcsak olvasója, hanem értelmezője is Sánta Ferenc alkotásainak, a mintegy ezeroldalnyi életműnek, melyben egy teljes írói világ megmutatkozása tárul az olvasó elé. Mint arra felhívja a figyelmet, a huszadik század ötvenes–hatvanas éveinek prózai művei közül sok nem állta ki az idő próbáját, ezzel szemben Sánta Ferenc írásai maradandóak, mert noha egy adott korhoz kötődnek, mégis az örök emberi értékekről beszélnek.

Az irodalomtörténész kitér arra is, hogy Sánta Ferenc miért nem publikált a hetvenes évektől újabb műveket. „A hatvanas évek konszolidálódása átmenetileg reménnyel töltötte el, de nagyon hamar átlátta, hogy a demokrácia csupán díszlet, s hiába élnek jobban az emberek, ők is, a társadalom is egyre betegebb. Dolgozott újabb műveken, de elvetette azokat, mert úgy érezte, hogy ezekbe a keserű történésekbe nem képes beleszőni a remény gondolatát, anélkül pedig csonka lenne az alkotás." A fényképekkel és kéziratokkal illusztrált kiadványba bekerültek kötetben nem publikált írások is Sánta Ferenctől (Ősz, Szerelem). Újra olvashatók az 1987 szeptemberében rendezett lakiteleki találkozóra, illetve a Magyar Írók Szövetsége 1986. november 29–30-án tartott közgyűlésére írott felszólalásai. Emellett Vasy Géza, Szakolczay Lajos, Kiss Dénes és Lengyel Magda interjúi bepillantást engednek Sánta Ferenc legbensőbb, legféltettebb világába. Ehhez társulnak édesapjához és édesanyjához írott levelei, melyek alapján az irodalom szeretői és művelői egyaránt teljesebb képet alkothatnak Sánta Ferencről.
2014. február 10.