Fő tér és piac rekonstrukció – Keszthely, 2012–2013 Vezetőtervező: Jankovics Tibor Építésztervezők: Rácz Tamás, Kurucz Szabolcs, Jankovics Gergő Fotó: Zsitva Tibor

Az építészet: materiális és spirituális érték

Jankovics Tibor építész

A Keszthelyen élő és alkotó Jankovics Tibor építőművész 2017-ben vált az MMA rendes tagjává. Jankovics Tibort mindig foglalkoztatta az ősi építési módok és a természetes anyagok korszerű alkalmazása. Speciális érdeklődési területe a vályog és földházak tervezési és építési problémáinak megoldása, az energiatudatos építési módok hazai lehetőségeinek feltárása, alkalmazása. Keszthelyi műhelye több mint három évtizede működik. A gyógyidegenforgalmi szempontból rendkívül frekventált régióban működő iroda Jankovics Tibor vezetésével a különböző típusú szállodák, gyógy- és wellnessfürdők, valamint üdülőparkok tervezésében és lebonyolításában szerzett széleskörű tapasztalatokat itthon és külföldön egyaránt. Jankovics Tiborral építészpályájáról beszélgettünk...

– A közelmúltban lett tagja az MMA testületének. Mit jelent Önnek az akadémiai tagság?
– Megtisztelő számomra, hogy munkásságom alapján az MMA Építőművészeti Tagozatának tagjai méltónak találtak az akadémiai tagságra.
– Honnan és hogyan indult építészpályája? Például mikor tájt dőlt el az, hogy építészettel szeretne foglalkozni?
– A győri Hild József Építőipari Technikum végzős diákjaként beválasztottak az iskola ötfős csapatába, amely részt vett a Szegeden rendezett országos tanulmányi versenyen. Talán az ott töltött egy hét élményei és tanulságai érlelték meg bennem az építészet iránti fokozott érdeklődést, ami az egyetemi évek alatt egyértelmű elhatározássá szilárdult.
– Hasznos, ha az ember előtt állnak olyan szakmabeli példák, amelyekre feltekinthet, amelyektől ha nem is konkrét, tényleges, de gondolkodásmódbeli támaszt, olykor tanácsot remélhet, különösen a pálya kezdetén. Ön előtt álltak ilyen példák szakmabeli kortársai körében?
– Csodáltam a nemzetközi és a hazai építészet nagyjait. Műveiken keresztül egy hatalmas, sokszínű építészeti világ jelent meg előttem, melyben lassan, óvatosan próbáltam eligazodni és kibontani belőle a felfogásomnak megfelelő építészeti irányt. Segítségemre voltak ebben a kitűnő egyetemi tanáraimmal folytatott diskurzusok, de meghatározó szerepe volt Csete Györgynek is, aki az egyetemen gyakorlatvezetőm volt, később mesterem, majd munkatársam lett.
– Hogyan, miféle áttételeken keresztül lehet példa Bartók – nyilvánvalóbban Kós Károly – művészete egy építész számára, miként azt Dévényi Sándor akadémiai laudációjában Öntől idézte?
– Néhány év praktizálás után nyilvánvalóvá vált számomra, hogy – mint minden alkotótevékenységet – az építészetet is hagyományainkra, kulturális múltunkra alapozva illik és kell gyakorolni. Hazai viszonylatban mások mellett elsősorban Bartók Béla és Kós Károly munkássága szolgált példával. Ők hagyományaink értékeit általános érvényű és korszerű művekké tudták transzformálni.
– A praktikus szempontokon túl Önnek miről szól az építészet? Építőművészeti tevékenységének alapvetése, filozófiája miben áll, s mikorra tehető annak – ha nem is végleges, de karakteres – megjelenése?
– Felfogásom szerint az építészet funkciója kettős: a materiális mellett spirituális értéket is kell teremtenie. Nem nevezhető építészetnek – építésnek is alig –, ha nem felel meg e kettős elvárásnak. Az építészetnek a spirituális tartalom közvetítése révén komplex, környezetszervező és közösségépítő feladata is van. Ebben a vonatkozásban kitűnő példa Kós Károly tevékenysége, aki korszakos építészeti munkássága mellett meghatározó jelentőségű közösségszervező és -fenntartó tevékenységet is végzett a maga korában.
– Építészettel és belsőépítészettel egyaránt foglalkozik. Egyikük fontosabb, kedvesebb a másiknál, vagy egyetlen tevékenység két aspektusáról, oldaláról van szó, s egyik sem létezhet a másik nélkül? Az Ön gyakorlatában miféle viszony jellemzi az építészetet és a belsőépítészetet?
– Kérdésében lényegében benne a válasz, amennyiben egyetlen tevékenység két aspektusáról van szó. Ebből is következik, hogy alapvetően nem választhatók szét egymástól. Az építészeti koncepció csírájában magába foglalja a belsőépítészeti megoldást,s jó esetben, a munka során interaktív módon alakítják egymást. Tehát az építésznek és a belsőépítész alkotótársnak a koncepció megszületésétől együtt kell dolgozni. Világhírű építészek egész sorának munkássága szolgálhat példaként, akik sok esetben a bútorokig, lámpákig, akár az evőeszközökig lebontva tervezték meg jelentős épületeik enteriőrjét.
– Pécs Csoport, Győriterv, Zalaterv – életútjának, pályájának jelentős állomásai voltak. Mi indokolta a váltásokat, milyen szempontok alapján döntött, amikor munkahelyet váltott? Egyáltalán, hogyan tekint vissza rájuk: munkahelyek voltak csupán, avagy szükséges előfeltételei annak, hogy megérkezzen a Formához, saját elgondolású tervezőcsoportjához?
– Az élet hozta magával a változások szükségességét: hol a munkaadó cég átszervezése, hol családi okok, hol a szakmában lezajlott strukturális átrendeződés.
Az egyes stációk nemcsak munkahelyek voltak, de szellemi műhelyként is működtek, a szerzett tapasztalatok pedig – a folyamatos fejlődés jegyében – beépültek a következő „műhely" felépítésébe.
– Az építészet csapatmunka – jelezte több alkalommal, s Ön valóban nagy csapatépítő hírében áll. Miért tartja a csapatmunkát kiemelkedően fontosnak az építészet körében? E kijelentés talán arra kíván utalni, hogy egy-egy tervet tágabb összefüggésben szükséges szemlélni, amelyhez az egyszemélyes látásmód esetleg elégtelen, s mindenképpen valamilyen konszenzus lehet az alap? De milyen teret nyerhet így az egyéni építészeti idea?
– Azon építészek közé tartozom, akik hisznek a csapatmunkában, amelynek előnyei több szempontból is beláthatók. Csapatban ugyanis: kollektív bölcsesség működhet állandó kontroll mellett, megnő a döntésgyorsaság és -biztonság, ahogyan a munka intenzitása is stb.
Ezek az előnyök már a koncepcióalkotás fázisában működnek. Ugyanakkor fontos szempont, hogy a kollektív gondolkodás ne fogja vissza, ne korlátozza az egyéni ötletek, vélemények érvényesülését. Ezt az esetek nagy többségében sikerült megvalósítani.
Eredményes csapatmunkára olyan egyének alkalmasak, akik emberileg összeférhetők, bírják a kritikát, szakmai alázattal és szolidaritással tudnak részt venni a munkában.
A csapatnak képesnek kell lennie arra, hogy bármelyik tagjának „nyerő" ötletét elfogadja, annak alárendelje magát, és az arra épülő további munkában önzetlenül részt vegyen.
Egyetlen csapat sem működik automatikusan. Állandó megújulási készség és folyamatos energiabefektetés (menedzselés) nélkül óhatatlanul felbomlik.
– Hány alkalommal kellett új gárdát életre hívnia maga körül, hogy hivatását elképzelései szerint gyakorolhassa?
– Öt alkalommal adódott olyan helyzet, amely indokolttá tette egy részben vagy teljesen új felállás életre hívását.
– A Forma tervezőiroda mennyiben jelentett mást a korábbiakhoz képest? Hogyan jellemezné e magánkezdeményezés koncepcióját, működését?
– A FORMA Tervező és Fővállalkozó Kisszövetkezet megalakítása volt a legkalandosabb (szám szerint a negyedik formáció), amelyben Németh László (†) kollégám volt társam. Az állami irodában 14 munkatársammal együtt felmondtunk (1983), kibéreltünk egy irodahelyiséget, ahová mindenki magával hozta a székét, rajzasztalát, rajzeszközeit, sőt: mindenki előre befizette a következő negyedévre esedékes fizetését. Ez tehát egy teljes mértékben magántulajdonú kisszövetkezet volt, mely később FORMA Zrt. néven zártkörű részvénytársasággá alakult.
A tervezés mellett fővállalkozást is végeztünk, ezzel egy merőben új, járatlan útra léptünk, mely a későbbiekben sok örömet és megpróbáltatást hozott számunkra.
– Milyen kritériumok alapján válogatta össze a Forma munkatársait?
– Mindig olyan munkatársakat hívtam magunk közé, akiket úgy emberi, mint szakmai vonatkozásban alkalmasnak tartottam a csapatmunkára.
A kiválasztás vagy a korábbi együttműködés tapasztalatai alapján, vagy hiteles ajánlások útján történt. Féléves próbaidő leteltével döntöttünk a véglegesítésről.
Sok olyan munkatársam volt, akikkel öröm volt dolgozni, akiktől lehetett tanulni és mindig lehetett rájuk számítani.
– A múltban, a jelenben kik voltak azok a munkatársak, akikkel leginkább termékenynek bizonyult együttműködése?
– Csete György (aki egyben mesterem is volt), Kistelegdi István, Oltai Péter, Blázsek Gyöngyvér (†), Deák László, Füzes Antal (†), Dulánszky Jenő (†), Eördögh István (†), Németh László (†), Rácz Tamás, Kurucz Szabolcs.
Hálával és jó érzéssel gondolok az együtt töltött időre és a közös munkákra.
– Fő profilját szállók és fürdők, lakóházak alkotják. Miért éppen ezek? Erre mutatkozott igény, piaci kereslet, itt nyílt rés kifutásra: szabad választás vagy kényszerű döntés eredménye? Mely munkák fémjelezhetik nevét, építészetét? Milyen munkákat tart számon, mint az életművében valamilyen szempont miatt legjelentősebbeket?
– A rám bízott feladatokat mindig, válogatás nélkül elvégeztem. Mezőgazdasági, ipari, oktatási, egészségügyi és lakóépületeket egyaránt terveztem.
Keszthelyre kerülésem óta egyre több szállás jellegű, gyógyászati, fürdő- és wellness épület tervezésével kerestek meg itthonról és külföldről is. Így az elmúlt közel három évtized során munkatársaimmal együtt meglehetősen sok tapasztalatra tettünk szert ezen a területen.
– Ha egyetlen munkáját kellene megemlíteni, amelyről bizonyosan mindenki, vagy legalább is a szakmabeliek Önre ismernek, példaként melyik munkáját idézné emlékezetbe, s miért éppen azt?
– Ha egyetlen emblematikus munkámat kell megemlítenem, talán a badacsonytomaji hegyoldalban, 2014-ben épült Szent István Király-kápolnát választom.
Indoklásul Somogyi Győzőnek (festőművész, teológus) az ORSZÁGÉPÍTŐ folyóirat 2014/14. számában megjelent méltatásból idézek:
„Jankovics Tibor bazaltkápolnája rendkívüli szépségű épület. A modern formák és építéstechnikák egyesülnek benne a hagyományos arányokkal, összekötve a kicsiséget és a monumentalitást, az ember és a fenséges Badacsony léptékét és arányait. Mintha öröktől itt állna a bazalthegy részeként: állandóságot és szentséget sugároz."










Szent István Király-kápolna – Badacsonytomaj, 2014
Építésztervező: Jankovics Tibor
Építész munkatárs: Kurucz Szabolcs
Festett oltárkép: Udvardi Erzsébet
Fotó: Zsitva Tibor

 
– Milyen hátrányokkal, netán előnyökkel szembesült annak következtében, hogy az erősen centralizált magyar építészeti környezetben Önnek többnyire vidékről, vidéken kellett megvalósítania elképzeléseit?
– Erősen centralizált országunkban valóban több hátránnyal kellett szembesülnöm.
Egyrészt már az is erőfeszítést igényel, hogy az ember ne essen ki az ország építészeti és kulturális vérkeringéséből.
Másrészt vidéken lényegesen körülményesebb hozzájutni jelentősebb munkákhoz, és azok megvalósítása is nehézkesebb. Nehezebb megfelelően képzett munkatársakat alkalmazni, mivel lényegesen szerényebb a szakember választék. Az anyagi lehetőségek terén is hátrányos helyzetben van a vidék a fővárossal szemben, a tervezési honorárium és a bérek vonatkozásában egyaránt. Mindezek ellenére vállalom a vidéki létet és nem csak azért, mert itt nőttem fel.
Fontosnak tartom, hogy az itt élők épített környezetét ne csak a centrumból alakítsák. A vidéknek is nagy szüksége van a saját értelmiségére, beleértve az építészeket is.
– Hogyan jellemezné, értékelné korunk magyar illetve nemzetközi építészetének tendenciáit, korjelenségeit?
– Korunk nemzetközi építészetét leginkább a globalizálódás jellemzi; egyre ritkábban találkozni olyan példákkal, ahol az épített környezet az adott régió hagyományait tükrözi vissza.
Hazai építészetünket is ez a veszély fenyegeti, részben jellemzi is. Félő, hogy jellegtelenné, arctalanná válik.
– Több alkalommal jelezte, így akadémiai székfoglalójában is, hogy elengedhetetlenül szükséges azon feltételek megteremtése, amelyek biztosíthatják, hogy „sajátos arca, karaktere legyen hazai építészetünknek". Milyen gátjait látja annak, hogy ez megvalósuljon, miféle feltételek hiányoznak? Saját munkái közül melyiket említhetné, amely a fenti elvárást reprezentálja?
– Fontos, hogy benne legyünk a nemzetközi építészeti vérkeringésben és képesek legyünk alkalmazni a legkorszerűbb technológiákat is. Ezzel együtt nem szabadna lemondani arról, hogy kulturális hagyományainkra figyelemmel sajátos hazai karaktere legyen építészetünknek. Saját nyelvünkön kellene beszélnünk építészetünkben, tárgykultúránkban is!
Ehhez megfelelő színvonalú, tudatos (öntudatos), a hagyományaink értékeire épülő vizuális kultúrára, közgondolkodásra volna szükség, amit az óvodától az egyetemig ívelő, céltudatos oktató-nevelőmunka alapozhatna meg.
Saját munkáim során (több-kevesebb sikerrel) ezen elvárásoknak megfelelő tervek készítésére törekedtem. A tervezői szándék eredménye talán érzékelhetően jelenik meg a Fadd-dombori üdülőépületen, néhány szállodarekonstrukción (Hévíz, Thermál Hotel, Hévíz, BM üdülő) és családi házon (zalabéri vályogház), valamint a badacsonytomaji Szent István Király-kápolnán.
– A Kós Károly Egyesülés egyik alapító tagja. Mit kell tudni e kezdeményezésről: milyen céllal, programmal jött létre, s milyen eredményeket tudhat magáénak?
– Valóban, az általam vezetett FORMA kisszövetkezet volt a Kós Károly Egyesülést alapító öt cég egyike. Az egyesülés az organikus vagy szerves építészeti felfogást követő építészirodák együttműködésére jött létre, és folyamatosan bővült, mára hozzávetőleg negyven tagszervezettel rendelkezik. A több mint negyedszázados működése alapján komoly eredményeket tudhat magáénak.
Egyik fontos szerepe a folyamatos önképzés-oktatás, amit a rendszeres előadások, konferenciák, építőtáborok szolgálnak.
A hazai és külföldön élő fiatal magyar (esetenként más nemzetiségű) építészek számára hároméves, posztgraduális jellegű Vándoriskolát működtet, ahová felvételi útján lehet bekerülni.
Létrehozta és a Kós Károly Alapítvány közreműködésével kiadja az ORSZÁGÉPÍTŐ című folyóiratot, amely évente négy alkalommal jelenik meg. E mellett hazai és nemzetközi kiállításokat szervez.
Összességében sikertörténetként tarthatjuk számon.
– Oktatói praxisa során mit tapasztalt: a tanítványok mennyiben ragadnak meg mesterük tervezői gondolatvilágában, miért nehézkes a kilépés, a saját út megtalálása? Építőművészeti tevékenységét valamilyen értelemben képes volt segíteni, inspirálni az oktatói munka?
– Diákként, tanítványként azokat a tanáraimat, mestereimet kedveltem, akik nem várták el véleményük, ötleteik, egyes megoldásaik szolgai követését, hanem arra indítottak, hogy próbáljak önállóan megoldást keresni egy-egy problémára. Az általam javasolt ötletből kiindulva, azt megvitatva, tehát közösen jutottunk el a végleges megoldásra.
Oktatói praxisom során magam is ezt a módszert próbáltam követni, mivel meggyőződésem: a fontos ismereteket, elveket így lehet a leghatékonyabban átadni. Ez a kétirányú eszmecsere számomra is izgalmas, hasznos volt, az alkotói munkám szempontjából pedig határozottan inspiratív.
Az irodámban közel hatvan hazai és külföldi egyetemi hallgató és építész fordult meg az évek során. A velük folytatott közös munka tapasztalatai rendkívül pozitívak voltak; egy-két kivételtől eltekintve emberileg és szakmailag egyaránt meggyőző, jó teljesítményt nyújtottak.
– Speciális érdeklődési területe, a vályog- és földházak építészeti problémái mennyiben tudtak szerves részévé válni építészeti gyakorlatának?
– Kis őrségi faluban nőttem fel, ahol az emberek vályogból-földből építettek házakat fagerendával, zsúptetővel. Gyerekkorom élményei inspiráltak arra, hogy a vályog és földépítészettel kezdjek el foglalkozni. Jó pár ház megtervezésének és megépítésének tapasztalatai alapján meggyőződésem, hogy van a mai modern építészetnek olyan szegmense, ahova szervesen beilleszthetők az ősi vályog- és földépítészet tanulságai és egyes elemei.
Ma is dolgozom olyan, korszerűnek szánt épület tervén, amely nagyrészt vályogból készül, és biztos vagyok benne, hogy maximális, a mai igényeknek megfelelő komfortot fog nyújtani használójának. Hiba volna lemondani erről az ősi építési módról, mert helyértékén kezelve előnyösen lehetne egyes elemeit napjaink építési technológiájába integrálni.
– Organikus építészként tartják számon. Ennek tartalmáról, jelentéséről szórványos ismereteink ugyan adódnak, de a hasonló szellemiségű építészek körében leginkább mindig az lehet érdekes, ami a közös tudáson, ismereten túl egyediként fogalmazódik meg a tervezőművészeti gyakorlatban, hiszen mindenki kissé eltérő módon definiálja önmagát e kategórián belül. Mit ért Ön organikus építészet alatt?
– Az organikus építészet mibenlétéről többféle vélekedés létezik. Nem ritka, hogy tévesen csak formai kérdésként kezelik, és a stílusjegyei alapján ítélnek meg egy művet organikusnak.
Felfogásom szerint az olyan szellemű alkotótevékenység tekinthető organikusnak vagy szervesnek, mely emberi környezetünket, házainkat, középületeinket úgy teszi alkalmassá a mai kor igényeinek befogadására, hogy közben nem veszíti el ősi kultúránk értékeit sem.
– Ma is aktív, nap mint nap foglalkozik hívatása gyakorlásával? Milyen munkatervek állnak Ön előtt a közeljövőben?
– Az építészműhely, amelyet évtizedeken át vezettem – egykori, fiatalabb kollégáim irányításával működik tovább.
Magánépítészként változatlanul gyakorlom hivatásomat. A számomra érdekes, szakmai kihívást jelentő feladatokat szívesen vállalom, munkabírásommal arányosan. Jelenleg több kisebb-nagyobb hazai és erdélyi feladaton is dolgozom.
Az interjút Balázs Sándor készítette
2018. január 4.  |  interjú jankovics tibor