Mester és tanítványai
Halmai Katalin és növendékeinek hangversenye
2018. március 5. (hétfő) 19.30
Pesti Vigadó, Makovecz terem

 

Halmai Katalin

Áriák és dalok Halmai Katalinnal

A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasainak hangversenysorozatában 2018. március 5-én 19.30-kor Mester és tanítványai: Halmai Katalin énekművész és növendékei adnak koncertet a Pesti Vigadóban. A hangversenyen a legszebb olasz áriák és dalok mellett Mozart Don Giovanni-jának áriái csendülnek fel. Halmai Katalin másfél évtizede tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszakán, szívügyének tekinti a tehetségkutatást, növendékei jelentős sikereket érnek el, s rendszeresen tart mesterkurzusokat. Nem véletlen tehát, hogy az MMA ösztöndíjasaként tanítványaival lép fel ezen az estén.
Halmai Katalin énekművész fontosnak tartja, hogy mindaz, amit tud az éneklésről, egyrészt megmutatkozzon az általa választott zeneszerzők és műveik, valamint saját egyedi és letisztult előadásmódjában, másrészt a növendékei tanításakor. A tudását ezért nemcsak előadóművészként érvényesíti, hanem a katedrán is hasznosítja, így növendékeinek hathatós és egyénre szabott módszertant tud átadni. Ahogy vallja, számára a tanítás nem egyfajta alá-fölérendelt viszony, hanem közös munka, velük együtt énekelve dolgozzák ki az ifjú énekstílusát, amelyben rengeteget segít a vele dolgozó három zongorakísérő is, akik a hangversenyen is fellépnek a tanítványokkal, Pogány Imola, Alszászy Gábor, Kéry Tamás. Halmai Katalin nagyon büszke növendékeire, hiszen fiatal koruk mellett (21 és 28 év közöttiek), nagyon tehetségesek, és külön örömteli számára, hogy a kilenc tanítványból öt fiatalember. Két basszbariton, három tenor, egy drámai mezzo és három líra szoprán hangú növendék alkotja a fellépő énekesi csapatot. Hangszínük és személyiségük eltérősége ellenére is, a bemutatkozó koncert összeállításakor Halmai Katalin arra törekedett, hogy egységes műsort állítson össze: W. A. Mozart Don Giovanni operájából Donna Elvira áriájával a mester, Halmai Katalin indítja az estet.
Halmai Katalin dalénekesként és kamarazenészként is nevet szerzett magának. Zongorista partnerei Kocsis Zoltán, Nagy Péter, Szokolay Balázs, Várjon Dénes, Balog József voltak. Gyakran fellép a Purcell kórus és az Orfeo Zenekar szólistájaként. Olyan karmesterek keze alatt énekel, mint Sir Roger Norrington, Herbert Blomstedt, Helmuth Rilling, Vashegyi György, Fischer Iván. Visszatérő vendége az Ittingeni Fesztiválnak, a budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a soproni Régi Zenei Napoknak, ahol több éven keresztül az ének kurzus vezető tanára is volt. Énekel az UMZE Kamaraegyüttes kortárs zenei hangversenyein, rendszeresen szerepel a Magyar Művészeti Akadémia koncertjein, 2017/2018-ban az MMA ösztöndíjasa.
A műsor első felében Mozart operájából énekel áriát Csölley Martin, Bartos Barna, Békefi Edina, duettet Lőkösházi Mária és Kósa Lőrinc. Az első rész a pezsgőáriával zárul. A szünet után olasz dalok és áriák éneklésében mutatják meg tehetségüket a tanítványok. Így fellép Ress Tamás, Katona Lóránt, a tavalyi Andor Éva Emlékverseny 3. helyezettje: Kissjudit Anna, és a doktori képzésben résztvevő: Tatai Nóra. A fináléban Halmai Katalin és a tanítványok együtt éneklik G. Rossini La Cenerentola-ját. A dalest 2018. március 5-én este fél 8-tól az MMA székházában, a Makovecz teremben (1051 Budapest, Vigadó tér 2. IV. emelet) lesz hallható. A rendezvény díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A részletes műsor itt megtalálható.
2018. március 1.  |  hangverseny pesti vigadó mma-ösztöndíjasok halmai katalin