A Boldogasszony-kápolna alapkőletétele Zalaegerszegen

Letették az alapkövét a Makovecz Imre tervei alapján felépülő Boldogasszony-kápolnának Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján. Az eseményen részt vett Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke is, a város díszpolgára, akinek segítségével tavaly jelentős összeg gyűlt össze az építés megkezdéséhez. A Kossuth-díjas építész néhány évvel halála előtt tervezte ezt a kápolnát, mely a pilisszántói, azonos nevű épületével szemben nemcsak kőből épül, de annak puritán stílusától is el fog térni. Itt a visszafogott külső alatt az organikus formák kortárs értelmezése is láthatóvá válik.
A Gébárti-tó déli oldalán, a gát melletti ligetes részen előkészítették a területet, kitűzték a leendő épület sarokpontjait, s a Boldogasszony-kápolna majdani bejáratánál ünnepség keretében időkapszulát helyeztek július 18-án a földbe – számolt be róla a Zalai Hírlap. – A Makovecz Imre Kossuth-díjas építész 2009-es vázlattervei alapján megálmodott kápolna építése megkezdődik, az ide vezető folyamatról Balaicz Zoltán polgármester beszélt.
Mint elmondta, a kápolnaépítés álma dr. Buksa Ildikó pszichiáternek köszönhető. Annak idején ő javasolta Makovecz Imrének ezt a helyszínt.
Végül is 2016-ban a magyar organikus építészet mestere örökségének ápolására, és már valóra nem váltott műveinek létrehozására indult kormányprogram részeként az Emberi Erőforrások Minisztériuma 60 millió forint támogatásban részesítette a kápolnaépítés pályázatát, Fülöp Tibor építész tervező pedig elkészítette a megvalósításhoz szükséges dokumentumot.
A kápolna közel 68 négyzetméter alapterületű lesz. A rendelkezésre álló összeghez 2017-ben újabb 40 millió forint állami támogatás érkezett. Az Egerszegi Kapocs egyik rendezvényén is gyűjtés indult, és három magánszemély a saját vagyonából jelentős összegeket ajánlott fel támogatásként.

A kápolna megépítését több mint nyolc éve kezdeményezték civilek, majd tavaly novemberben Fekete György segítségével rövid időn belül 4 millió forint gyűlt össze. Ezután a kormány 60 millió forinttal támogatta a projektet, majd a működési engedély elnyerése után a Homeland Kft. kivitelezésével kezdhetik meg az építést.

A polgármester emléklappal köszönte meg dr. Buksa Ildikónak a kápolna felépítése érdekében végzett munkáját, Fülöp Tibornak a kápolna terveit, továbbá a három magánszemélynek, hogy adományukkal támogatták ezt a munkát. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke egymillió forintot ajánlott fel, ugyanekkora összeget adományozott Dóra János, a Forest Hungary Kft. vezetője, Horváth Tihamér, a Horváth-Ép Kft. vezetője pedig kétmillió forintot, amihez még felajánlotta a kápolnához szükséges közművek elkészítését is.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, aki a kápolnaépítést a keresztény kultúra megőrzésének fontos eseményeként méltatta. Végül földbe helyezték az időkapszulát, amiben a napjainkra emlékeztető tárgyakat, dokumentumokat helyeztek el.
2018. július 19.  |  fekete györgy makovecz imre boldogasszony-kápolna