Sinkovits Imre színművész (Forrás: Fortepan, orig.: Hunyady József)

Kilencven éve született Sinkovits Imre

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján lenne kilencvenéves Sinkovits Imre Kossuth-díjas színész, az első nemzet színésze cím birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja. (A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.) Az MMA Színházművészeti Tagozata Aranytaps – Sinkovits Imre 90 éves lenne címmel rendezett programon emlékezett meg a színészlegendáról. Ezen fia, Sinkovits-Vitay András segítségével idézték fel alakját, szerepeit, majd zártkörű, premier előtti vetítésen annak a portréfilmnek a bővebb változatát láthatták a meghívott vendégek, melyet vasárnap 54 percben a köztelevízió tűz műsorára az MMA-portrék sorozatban.
A Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán (az MMA székházának színháztermét a Színházművészeti Tagozat javaslatára, az MMA Elnöksége határozatával 2015. márciusban a színművészről nevezték el) megtartott rendezvényen Sinkovits-Vitay András egy alapítvány létrehozását jelentette be, mely Sinkovits-emlékérmet fog adományozni. A Lélekről Alapítvány "Hit és hűség"-díját minden évben ketten, egy magyarországi és egy határon túli, a Sinkovits Imre által képviselt szellemiséghez méltó személy kapná. Az emlékdíj terve a Nemzeti Színház egy oszlopát mintázza Sinkovits Imre saját maga által megörökített portréjával.
A néhai színművész fia Juhász Judittal, az MMA szóvivőjével beszélgetve a pódiumon felidézte: édesapjával mindenhol együtt voltak, szinte összenőttek. "Közösek voltak a céljaink, de más az utunk" emlékezett. Több történetet is felelevenített, melyeket Sinkovits Imrét idézve összegzett, aki azt mondta neki: a kegyelmeket szellemiekben és lelkiekben kaptam".
Rátóti Zoltán színművész, tagozatvezető Illyés Gyula Aranytaps című versét mondta el, melyet a költő Sinkovits Imréhez írt 1981-ben.
A Sinkovits Imre születésének 90. évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezésen a „Szelíd szeretettel élni életünket" – Sinkovits Imre színművész 1928–2001 című filmalkotás 70 perces változatát mutattuk be. A filmet a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából, az MMA Kiadó megrendelésére a Krea TV Kft. készítette 2018-ban; rendező: Medgyesi Gabriella, operatőr: Sibalin György, Fuchs Máté.



A nagyközönségnek 2018. szeptember 23-án mutatja be Sinkovits Imre 90. születésnapjára emlékezve az M5 az MMA posztumusz tagjáról készült portréfilmet. Szelíd szeretettel élni életünket" – Sinkovits Imre színművész 1928–2001 (rendező: Medgyesi Gabriella, operatőr: Sibalin György, Fuchs Máté) [MMA, 2018, 54'03"]. A portréfilm Sinkovits Imre életútját, kivételesen gazdag és változatos színházi és filmes életművét vázolja fel gyermekei, Sinkovits Mariann, Sinkovits-Vitay András, valamint pályatársai segítségével. Vetítések: 2018. szeptember 23. (vasárnap) 12.31 (M5); ismétlések: szeptember 24. (hétfő) 01.35 (Duna World); 04.35 (M5); szeptember 28. (péntek) 09.50 (Duna World); szeptember 29. (szombat) 13.20 (M5).
Sinkovits Imre, a magyar színjátszás első, élő klasszikusa
Apja vendéglős volt Kispesten, majd Óbudán, Imre Burgenlandban, vízimolnár nagyapjánál gyerekeskedett. Az óbudai Árpád Gimnáziumban kiváló pedagógusok tanították humanista szellemben, s aktívan részt vett a cserkészéletben.
Családja 1944-ben a közelgő front elől Somogyba, majd az osztrák határ közelébe menekült, tanulmányait csak a háború után folytathatta. Kezdetben kertész, erdész, tanító vagy pap akart lenni, a cserkészet színjátszó előadásainak hatására mégis a színi főiskolára jelentkezett. Diplomáját 1951-ben kapta meg, de már két évvel korábban a Belvárosi Színházban, majd az Ifjúsági Színházban játszott. Végzése után egy évig tanársegéd volt a főiskolán, de erről filmes elfoglaltságai miatt le kellett mondania. Ugyancsak 1951-ben kötött házasságot pályatársával, Gombos Katalinnal.
A Nemzeti Színházhoz osztályfőnöke, Gellért Endre tanácsára szerződött, aki a társulat főrendezője volt, s öt évet kivéve egész pályafutása során az ország első színházának tagja volt. 1956. október 23-án a Petőfi-szobornál tízezres tömeg előtt elszavalta a Nemzeti dalt, ezzel 1956 egyik jelképe lett, s a forradalom leverése után bűnhődnie kellett. Mivel a kultúrpolitika mindenható irányítója, Aczél György személyes felszólítására sem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, fizetését felére csökkentették, a színházon kívüli szereplésektől eltiltották. Ekkor két évig egy műanyagipari szövetkezet bedolgozójaként gyerekjátékokat készített, de "odafönt" ezt is rossz néven vették, mondván, hogy "tüntetésképpen" csinálja. 1958-ban a "külvárosi" József Attila Színházhoz irányították, a "nép ellenségével" büntették a munkáskerületet. Bár ott jól érezte magát, Major Tamás 1963-ban visszahívta a Nemzetibe, amelynek 1989-től örökös tagja volt.
Gazdag hanganyaga, férfias megjelenése, kifinomult arcjátéka, mozgáskultúrája révén ideális drámai hős volt, de nem lehetett beskatulyázni, mert humora, átlényegülő tehetsége a legkülönfélébb alakok megelevenítésére tette alkalmassá. Madách Tragédiájában volt Ádám és Lucifer, alakította a Mózes címszerepét, Vörösmarty Czillei és a Hunyadiak című művében Czillei Ulrikot. Színpadra lépett Katona József Bánk bánjában a főszerepben és Tiborcként is, Sütő András A szúzai menyegző, az Advent a Hargitán és a Balkáni gerle című darabjaiban. Husz János volt Németh László drámájában, Hector Berliozt alakította Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című művében. Emlékezeteset nyújtott Örkény István Tóték című darabjában a családfő szerepében. Moliére Fösvényében Valért, Shakespeare drámái közül a Julius Caesarban Cassiust, a Macbeth címszerepét, a Lear királyban Kentet, a Rómeó és Júliában Lőrinc barátot, A viharban Prosperót, a Szentivánéji álomban Zubolyt, a Tévedések vígjátékában Égeont alakította. A József Attila Színházban száműzetésének éveiben egy Három testőr-adaptációban egyetlen este tizennyolc szerepet játszott el. Kiváló versmondó is volt.
Félszáznál is több filmben játszott, igen sokszor főszerepet. A nézők többsége minden bizonnyal a Tizedes alakjaként őrzi emlékezetében: Keleti Márton A tizedes meg a többiek című 1965-ös kirobbanó sikerű filmvígjátékában Molnár tizedest, a világháború utolsó szakaszában magát minden helyzetből kivágó, talpraesett katonát alakította. Legendás volt az Egri csillagokban Dobó István, vagy az Isten hozta, Őrnagy úrban Tót Lajos szerepe. A Szerelmi álmokban Liszt Ferencet alakította, játszott még többek közt a Külvárosi legenda, a Fűre lépni szabad, az Alba Regia, a Két félidő a pokolban, a Legenda a vonaton, az Egy szerelem három éjszakája, a Honfoglalás és a Retúr című játékfilmekben, valamint a Nő a barakkban, a Kaviár és lencse, a Kegyenc, az Apaszív és A képmutatás szépségei című tévéfilmekben. A gyermekek is a szívükbe zárták, hiszen ő volt a Hupikék törpikék rajzfilmsorozatban Törpapa magyar hangja.
Pályafutása alatt szinte minden szakmai kitüntetést megkapott. 1955-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjjal, 1966-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1970-ben érdemes művész, négy évvel később kiváló művész címet kapott. A Magyar Örökség-díjat 1996-ban ítélték oda neki, 1997-ben örökös tagja lett a Halhatatlanok Társulatának, 2000-ben elsőként ő vehette át az először kiosztott nemzet színésze kitüntető címet, abban az évben a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet is tagjai sorába hívta.
A rendszerváltozás idején aktív szerepet vállalt, a nemzeti-konzervatív oldal támogatójaként sok politikai rendezvényen szólalt fel, kiállt a magyar kultúra védelmében, következetesen síkra szállt a határon túli magyarok sorsának javítása érdekében.
Halála előtt néhány órával, betegségtől gyötörten, légszomjjal küszködve még színpadon volt az immár Pesti Magyar Színház néven működő Hevesi Sándor téri teátrumban. Sinkovits Imre életének 73. évében, 2001. január 18-án hunyt el. Végakarata szerint az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra, temetésén a tisztelők többezres tömege mellett az államfő és a kormányfő is megjelent. Fia, Sinkovits-Vitai András és lánya, Sinkovits Marianne hivatása is a színház, a pódium. Fia visszaemlékezése szerint édesapja egész életét és pályáját a hit, hűség, egyszerűség, szeretet és szolgálat jellemezte.
Óbudán 2011-ben utcát neveztek el róla, 2014-ben a Nemzeti Színház díjat alapított a múlt század színészóriásának emlékére, a Pesti Vigadó kamaraszínpada 2015-től viseli a nevét.

Bővebb pályakép, továbbá fotógaléria akadémikusi aloldalán található.
2018년 9월 21일 (금)  |  rátóti zoltán sinkovits imre