Kutatók Éjszakája a Műcsarnokban és a Hild-villában

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén először két napon át, szeptember 28-án és 29-én lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. A programsorozatba bekapcsolódik a Magyar Művészeti Akadémia intézménye, a Műcsarnok, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, illetve a Makovecz Központ és Archívum is.
Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára.
Az első Kutatók Éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit, és szervezett érdekes programokat, tavaly viszont már közel 50 magyarországi település 200-nál több helyszínén 2000 program várta a sok tízezer érdeklődőt. Két éve a Műcsarnok, tavaly pedig már a Magyar Művészeti Akadémia kutatóintézete is bekapcsolódott a programokba. Európa-szerte közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.
Az idei év újdonsága, hogy a kulturális örökség európai évéhez kapcsolódóan számos budapesti és vidéki múzeum, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Közlekedési és Műszaki Múzeum is részt vesz az eseményen, mellettük a Műcsarnok és az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet egész napos rendezvényekkel képviselteti magát, az MMA MMKI-hoz tartozó Makovecz Központ és Archívum pedig e célból első ízben nyitja meg kapuit az érdeklődöknek.
A Műcsarnokban 2018. szeptember 28-án többek között válogatást láthatnak a Balázs Béla Stúdió (BBS) rövidfilmjeiből, részt vehetnek a Talán mindenütt voltam című, Huszárik Zoltánról szóló könyv bemutatóján, Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész exkluzív tárlatvezetés tart Gaál József Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus, szobrász Vezeklések kora című kiállításán. A Kutatók éjszakáján a könyvbemutató 17 órakor, illetve a kiállításokra és programokra a belépés 18 órától díjmentes. A Műcsarnok programjait itt láthatja.
2018. szeptember 28-án 1020 óráig az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének székháza is nyitva áll az érdeklődők előtt. A MMA Művészetelméleti és Kutatóintézetnek otthont adó Hild-villa (Budakeszi út 38.) és a Makovecz Központ és Archívum (Városkúti út 2.) között egész nap ingyenes buszjárat közlekedik szeptember 28-án. A Hild-villa történetének bemutatása mellett számos érdekes programmal várják a látogatókat, a délelőtti játékos programok elsősorban a fiataloknak szólnak. Az egyes programokra itt lehet regisztrálni: http://www.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/

[A Műcsarnok és az MMA MMKI részletes programjai.]
A rendezvény minden programja ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Kutatók éjszakája rendezvénysorozat hivatalos honlapján keresztül lehet (www.kutatokejszakaja.hu)

2018년 9월 18일 (화)  |  műcsarnok szurcsik józsef hild-villa gaál józsef kutatók éjszakája