fotó: MTI/Balogh Zoltán

Plakátmámor a Teslában

2018. november 22. és 29. között rendezi a Magyar Plakát Társaság a 2. PosterFest / Budapest 2018 című nemzetközi plakátkiállítását. Az esemény központi helyszíne a Tesla, Budapesten, a Kazinczy utca 21.-ben. A PosterFest a plakát ünnepe, ami az új magyar plakátról, a plakát ügyét sajátjának érző hazai kezdeményezésekről, a műfajt ápoló intézményekkel, szervezetekkel való hatékony együttműködésről, a szakmát művelő művészgenerációk közösségéről szól. A kiállítás megnyitója november 22-én 18 órakor volt és az eseményen egy nemzetközi zsűri díjazta a legjobb alkotókat.
A kiállítás négy részből áll. Egy rész a magyar művészeti felsőoktatásban tanuló diákok „Szabadság" című plakátpályázatra beérkezett munkáit vonultatja fel. A rendezvény az idei évtől elsősorban a fiatal grafikus generációt kívánja megszólítani és munkáikon keresztül bemutatni a friss trendeket, ötleteket, a műfajban rejtező lehetőségeket.
A kiállítás egy másik részének címe: Kortárs jelenségek a magyar plakátművészetben. Itt hivatásos grafikusok mutatják be az elmúlt években készült kulturális, kereskedelmi, közérdekű és autonóm plakátjaikat.
A harmadik szekció – Kortárs tendenciák a nemzetközi plakátművészetben – 40 ország 178 nemzetközileg is elismert, hivatásos grafikusának összesen 262 plakátját vonultatja fel.
A negyedik rész a Magyar Plakát Társaság tárlata: a PosterFestet rendező Plakát Társaság 20 tagjának 55 legújabb plakátjait felvonultató szekció. A 2004-ben – Árendás József, Baráth Ferenc, Krzysztof Ducki, Orosz István, Pinczehelyi Sándor és Pócs Péter által – alapított Társaság célja a 20. század legelevenebb műfajának számító plakát hagyományainak és értékeinek tovább örökítése a jelenkor új médiáinak folyamatosan változó vizuális világába, akik a változó korba került plakátműfajhoz tudatosan közelítenek. Ahogy vallják: közösségük ereje a plakát nyelvezetének szeretetében rejlik.
A plakátot a huszadik század során sokszor hívták az utca művészetének. Az utca az a közeg, ahol a műfaj igazán otthon van: a maga frappáns, vizuális nyelvén árul, hirdet, tüntet egy ügy fontossága mellett. A közterületeken látható falragaszt manapság ritkán nevezhetjük művészi plakátnak.
A kiállítás megnyitóján a Metropolitan Egyetem rektora, Bachmann Bálint elmondta, hogy – bár sokan temették korábban – a plakát továbbra is él és megmarad a vizuális elit alternatív kifejező módjának. A művészi tartalom mai is gyakran plakátokon jelenik meg. Az informatikai társadalomban minden a gyorsaságon múlik, de a plakát mégis túléli a rohanást. Egy pillanatra megpihenhetünk, amint ránézünk egy-egy képre, s remélhetjük, hogy ezek a pillanatok még nagyon sokáig tartanak.
Az eseményen díjakat is átadtak, köztük a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának különdíját is. A három kategóriában (diák, külföldi hivatásos grafikusok, magyar hivatásos grafikusok) elismerést adó zsűri lengyel, szerb és dán tagokból állt. Az előválogató zsűri tagjai Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténész, Árendás József grafikusművész, az MMA rendes tagja, Ducki Krzysztof, Pinczehelyi Sándor és Tóth Tamás grafikusművészek voltak.
Ahogy két évvel ezelőtt az elsőt, a 2. PosterFest nemzetközi plakátkiállítást a Tesla Budapestben a Magyar Művészeti Akadémia is támogatja. A plakátok rövid ideig, 2018. november 29-ig láthatók.

28 נובמבר 2018  |  orosz istván árendás józsef baráth ferenc plakátművészet