„Csillag atmoszféra nélkül"
„Hamvas Béla és a művészet" címmel 2018. november 6-án, kedden 17 órai kezdettel tartottak nagy sikerű, telt házas estet az MMA-irodaház új rendezvénytermében (ami nagyjából a nagy múltú 25. színház helyén lett kialakítva az Andrássy úti épület felső szintjén). A dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár által szorgalmazott megemlékezés életre hívója a Hamvas Béla Kör és vezetője, Szathmári Botond, filozófus, kulturális antropológus, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola vallásbölcseleti tanára, orientalista, vallásfilozófus volt. Az esten László Ruth író, pszichológus Hamvas Bélával készült interjúját Rátóti Zoltán színművész, az MMA rendes tagja olvasta fel. „A teljes látás. Hamvas Béla és a képzőművészet" címmel Lajta Gábor, festőművész, az MMA levelező tagja tartott előadást.
Hamvas Béla (1897–1968) főleg esszé-formában alkotó posztumusz Kossuth-díjas filozófus, gondolkodó. Életművének irányába a nyolcvanas évektől kezdődően egyre intenzívebb érdeklődés indult meg, ami töretlen lelkesedéssel zajlik a mai napig. Az idei ősz három nagyléptékű konferenciasorozattal adózott emlékének. A halálának 50. évfordulója alkalmából életre hívott időben első rendezvényt dr. Farkas Szilárd Zoltán irodalomtörténész szervezte Kaposváron, majd Budapesten a Hamvas-hagyaték gondozásáért felelős Palkovics Tibor filozófus és Katona Zsuzsa filmrendező szervezésében felolvasásokkal, borkóstolással, filmvetítéssel, koncerttel tarkított konferenciája következett. Az idei év legnagyobb szabású két napos rendezvényének, „in memoriam Hamvas Béla, irodalom és bölcselet" címmel az Aranytíz Kultúrház adott helyet. A megemlékezések sorát végül november hatodikán a Szathmári Botond szervezésében létrejött „Hamvas-est" zárta. Mindhárom esemény a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre.
„A szellem művelése alá vont" emberideált nem csak távolról szemlélő inotai raktáros emlékét fenntartó események – legyen szó akár a hagyatékát gondozó alapítvány különböző programjairól, vagy azokról a lelkes kis körökről, amik művei szintláncolatainak vertikális – horizontális dimenzióit vizsgálják, rendre egy szándék köré összpontosulnak: ráirányítani a szerzőre a figyelmet. Hamvas „horizont-függetlensége", „szuperpozíciója", Kurucz Anikó által rendkívül pregnánsan megfogalmazott „mesterséges fényforrásokat" kerülő személyisége óriási kihívás a tudomány számára. „Interdiszciplináris címkézhetetlensége", a „definitív szándékoknak ellenálló természete" (Kurucz), behatol a dolgok legbelsejébe, és elképesztő teóriagazdagsággal, gondolatéberséggel bontja ki azokat, eljutva addig, ami van. Mind a három rendezvény megkerülhetetlen tematikája volt ezért Hamvas életművének, mondanivalójának, problémafelvetéseinek- és megoldásainak aktualitása. Palkovics Tibor megnyitó beszédében az aktualitás kérdésének egészen új távlatait adta, amiben kifejtette, hogy „mérvadó filozófiai recepció" egészen addig nem fog kialakulni a Hamvas-életmű körül, amíg „a filozófia és irodalom bevett kategóriáin keresztül nem állnak rendelkezésre az értelmezésnek azok a perspektívái, amelyek képesek lehetnek gondolkozásának alapelemeit a maguk összefüggésében feltárni. „Az „egész"-re való tökéletes nyitottság" alapkövetelmény ennek eléréséhez. A szélesebb olvasói réteghez is ennek szellemében kell tehát eljuttatni az elhangzott előadások anyagaiból készült iránymutató kiadványokat. Ebben a szűk szakmai közösség segítségére támaszkodva – újfent Palkovics Tibor szavaival élve – úgy kaphatnak az emberek kedvet az író könyveinek olvasásához, hogy műveinek „funkcionális keretekbe történő szorítása" helyett, „Hamvas Béla szemléletének termékeny, inspiráló, és provokatív megragadhatatlanságát figyelembe véve; minden rögzíthetőségen túllendült, időtlennel való párbeszéd tere nyílik meg előttük."
A másik szálon futó halál–felejtés–hallgatás hívószavakhoz kapcsolódó előadások leginkább a kaposvári rendezvényen hangzottak el. Szatmári Botond, Hamvas halálbölcseletének alapgondolataként fogalmazta meg a Patmoszban saját magával készített interjút, amiben azt írja: „Az élettudat a halhatatlanságba való belépést nem halasztja el a halál utánra, hanem itt és most kezdi meg." Hamvas szerint a halottakkal való érintkezés értelme és alapja a lét nyíltsága, hisz az „életet megnyitni pedig annyit jelent, a halottak szellemével a kapcsolatot fenntartani". Egyedülálló jelentősége a komplex vizualitás, (imagináció), amellyel a realizáció, beavatás, rend, éberség, igazság narratív dimenzióit megközelíti. A különféle vallásbölcseletek izomorfizmusára törekedve, az együtt megragadás képességével a közös döntő mozzanatokat emeli ki, az egyes eredeti témák összes információjának megőrzésével. Ez maga a hagyomány, az alapállás, ami „mindennemű etnográfiai különbséget és történeti alakzatot és pszichológiai szövevényt megelőző antropológiai „status absolutus" – fogalmaz.
Báthori Csaba író, József Attila-díjas költő „Rokon szellemi tényállások" címmel Rilke és Hamvas világlátásának metszéspontjairól tartott rendkívül izgalmas előadást. Kiemelt pont volt műfordítói tevékenységük. Ebben a minőségben is „a műhöz méltó tiszta életben" találták meg archimédeszi pontjukat. A „létezés egyetemes elviselésének feladata" előtt egyik sem torpant meg, egyik sem jajveszékelt. „A szorongató léttudat" megannyi megnyilvánulása, „a belső démonok érzelmi vámjai" olyan élet értelmét boncolgató felismerésekhez juttatták őket, ami a legnagyobb tanítók képességeivel rokon. A válságirodalmak tradíciója, a krízis mindkettő előtt ismert volt tehát, de a tanítás lényege a válságmentes teljesség megfogalmazása.
A róla készült, Katona Zsuzsa rendezte riport-dokumentumfilmben az író szenvedélyes természetéről is kaptunk ízelítőt. Szuggesztív, olykor ingerült embernek írják le, aki „a vaddisznó orrával adja a bökést", és aki „Isten országát rohammal kívánja bevenni". László András (tradicionalista, Hamvas Béla tanítványa) mindezekhez hozzáteszi, ilyenkor is szeretetteljesen, ingerültségét senkire nem irányítva beszélt.
A „Hamvas-est" méltó és emelkedett lezárását hozta a megemlékezéseknek. Az említett akadémikusok mellett olyan előadók hozták közelebb az író hihetetlenül finoman mintázott szavakba foglalt egyetemes arányérzetét, mint dr. Nyitrai Tamás nyelvész, aki a „Karnevál" kanonizálhatatlanságáról megjegyezte, egészen máshol keresendő a mű „helyi értéke" a világirodalomban. Eszerint kvalitás tekintetében mindenképp jelen van a szellemiség „periódusos rendszerében." Virágh László zeneszerző előadásába egész lényét a meghatódásig belevonva tárta fel a „Zene és kozmosz" kapcsolatát, és természetesen Szathmári Botond és Palkovics Tibor, akik a hamvasi írások mélyrétegeiben fellelhető vezérmotívumokat az emberben lévő disszonáns harmónia zárlatok feloldásával mentették át a hallgatóság számára. Az előadások között Balassi nótajelzéssel ellátott verseinek dallamát, Mezomedésztől a Logosz tiszta csengésű ritmusát, az Ars Renata szóló-énekegyüttes hozta el. Virágh László vezetésével égi kémiát hanggá formáló énekeket hallhattunk Pindarosztól, Monteverditől, Dunstable-től.
Hamvas, Hérakleitoszról azt írta, „csillag atmoszféra nélkül". A jelentős eredményekkel rendelkező kutatók, Szántó F. István, Palkovics Tibor, Thiel Katalin, Veres Ildikó, Kurucz Anikó, Szathmári Botond, újabb és újabb lökést adnak Hamvas Béla csillagának, mely lassan eléri a szökési sebességet.
„A szellem művelése alá vont" emberideált nem csak távolról szemlélő inotai raktáros emlékét fenntartó események – legyen szó akár a hagyatékát gondozó alapítvány különböző programjairól, vagy azokról a lelkes kis körökről, amik művei szintláncolatainak vertikális – horizontális dimenzióit vizsgálják, rendre egy szándék köré összpontosulnak: ráirányítani a szerzőre a figyelmet. Hamvas „horizont-függetlensége", „szuperpozíciója", Kurucz Anikó által rendkívül pregnánsan megfogalmazott „mesterséges fényforrásokat" kerülő személyisége óriási kihívás a tudomány számára. „Interdiszciplináris címkézhetetlensége", a „definitív szándékoknak ellenálló természete" (Kurucz), behatol a dolgok legbelsejébe, és elképesztő teóriagazdagsággal, gondolatéberséggel bontja ki azokat, eljutva addig, ami van. Mind a három rendezvény megkerülhetetlen tematikája volt ezért Hamvas életművének, mondanivalójának, problémafelvetéseinek- és megoldásainak aktualitása. Palkovics Tibor megnyitó beszédében az aktualitás kérdésének egészen új távlatait adta, amiben kifejtette, hogy „mérvadó filozófiai recepció" egészen addig nem fog kialakulni a Hamvas-életmű körül, amíg „a filozófia és irodalom bevett kategóriáin keresztül nem állnak rendelkezésre az értelmezésnek azok a perspektívái, amelyek képesek lehetnek gondolkozásának alapelemeit a maguk összefüggésében feltárni. „Az „egész"-re való tökéletes nyitottság" alapkövetelmény ennek eléréséhez. A szélesebb olvasói réteghez is ennek szellemében kell tehát eljuttatni az elhangzott előadások anyagaiból készült iránymutató kiadványokat. Ebben a szűk szakmai közösség segítségére támaszkodva – újfent Palkovics Tibor szavaival élve – úgy kaphatnak az emberek kedvet az író könyveinek olvasásához, hogy műveinek „funkcionális keretekbe történő szorítása" helyett, „Hamvas Béla szemléletének termékeny, inspiráló, és provokatív megragadhatatlanságát figyelembe véve; minden rögzíthetőségen túllendült, időtlennel való párbeszéd tere nyílik meg előttük."
A másik szálon futó halál–felejtés–hallgatás hívószavakhoz kapcsolódó előadások leginkább a kaposvári rendezvényen hangzottak el. Szatmári Botond, Hamvas halálbölcseletének alapgondolataként fogalmazta meg a Patmoszban saját magával készített interjút, amiben azt írja: „Az élettudat a halhatatlanságba való belépést nem halasztja el a halál utánra, hanem itt és most kezdi meg." Hamvas szerint a halottakkal való érintkezés értelme és alapja a lét nyíltsága, hisz az „életet megnyitni pedig annyit jelent, a halottak szellemével a kapcsolatot fenntartani". Egyedülálló jelentősége a komplex vizualitás, (imagináció), amellyel a realizáció, beavatás, rend, éberség, igazság narratív dimenzióit megközelíti. A különféle vallásbölcseletek izomorfizmusára törekedve, az együtt megragadás képességével a közös döntő mozzanatokat emeli ki, az egyes eredeti témák összes információjának megőrzésével. Ez maga a hagyomány, az alapállás, ami „mindennemű etnográfiai különbséget és történeti alakzatot és pszichológiai szövevényt megelőző antropológiai „status absolutus" – fogalmaz.
Báthori Csaba író, József Attila-díjas költő „Rokon szellemi tényállások" címmel Rilke és Hamvas világlátásának metszéspontjairól tartott rendkívül izgalmas előadást. Kiemelt pont volt műfordítói tevékenységük. Ebben a minőségben is „a műhöz méltó tiszta életben" találták meg archimédeszi pontjukat. A „létezés egyetemes elviselésének feladata" előtt egyik sem torpant meg, egyik sem jajveszékelt. „A szorongató léttudat" megannyi megnyilvánulása, „a belső démonok érzelmi vámjai" olyan élet értelmét boncolgató felismerésekhez juttatták őket, ami a legnagyobb tanítók képességeivel rokon. A válságirodalmak tradíciója, a krízis mindkettő előtt ismert volt tehát, de a tanítás lényege a válságmentes teljesség megfogalmazása.
A róla készült, Katona Zsuzsa rendezte riport-dokumentumfilmben az író szenvedélyes természetéről is kaptunk ízelítőt. Szuggesztív, olykor ingerült embernek írják le, aki „a vaddisznó orrával adja a bökést", és aki „Isten országát rohammal kívánja bevenni". László András (tradicionalista, Hamvas Béla tanítványa) mindezekhez hozzáteszi, ilyenkor is szeretetteljesen, ingerültségét senkire nem irányítva beszélt.
A „Hamvas-est" méltó és emelkedett lezárását hozta a megemlékezéseknek. Az említett akadémikusok mellett olyan előadók hozták közelebb az író hihetetlenül finoman mintázott szavakba foglalt egyetemes arányérzetét, mint dr. Nyitrai Tamás nyelvész, aki a „Karnevál" kanonizálhatatlanságáról megjegyezte, egészen máshol keresendő a mű „helyi értéke" a világirodalomban. Eszerint kvalitás tekintetében mindenképp jelen van a szellemiség „periódusos rendszerében." Virágh László zeneszerző előadásába egész lényét a meghatódásig belevonva tárta fel a „Zene és kozmosz" kapcsolatát, és természetesen Szathmári Botond és Palkovics Tibor, akik a hamvasi írások mélyrétegeiben fellelhető vezérmotívumokat az emberben lévő disszonáns harmónia zárlatok feloldásával mentették át a hallgatóság számára. Az előadások között Balassi nótajelzéssel ellátott verseinek dallamát, Mezomedésztől a Logosz tiszta csengésű ritmusát, az Ars Renata szóló-énekegyüttes hozta el. Virágh László vezetésével égi kémiát hanggá formáló énekeket hallhattunk Pindarosztól, Monteverditől, Dunstable-től.
Hamvas, Hérakleitoszról azt írta, „csillag atmoszféra nélkül". A jelentős eredményekkel rendelkező kutatók, Szántó F. István, Palkovics Tibor, Thiel Katalin, Veres Ildikó, Kurucz Anikó, Szathmári Botond, újabb és újabb lökést adnak Hamvas Béla csillagának, mely lassan eléri a szökési sebességet.
12 נובמבר 2018
|
rátóti zoltán
,
lajta gábor
,
hamvas béla-emlékest
,
rendezvény az mma támogatásával