A hang belső élete

Dubrovay László zeneszerző Gyurkovics Tiborról, az utolsó akkordról és az ördögi kacajról
 
A Faust, az elkárhozott című táncdráma a Pécsi Balett művészeinek szenvedélyes előadásában elevenedik meg február 28-án és 29-én a Pécsi Nemzeti Színházban. „Itthon akartam valami újat és eredetit létrehozni" – mondja Dubrovay László a produkció Kossuth-díjas zeneszerzője, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja.
2024. veljača 26

„Csúcson kell lennem mind technikailag, zeneileg, érzékenységben…"

Interjú Bogányi Gergellyel

„Meg kell hallgatni a felvételeit, szerencsére van belőle elég sok! De nemcsak füllel, hanem inkább egy nyitott értelemmel" – mondja Cziffra György zenei örökségéről Bogányi Gergely. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja közelgő koncertjeiről és egy készülő CD-ről is mesélt. (Kurucz Éva interjúja)

2021. veljača 23

Különleges felvételek: nem csak ünnepekre

Az Orfeo Alapítvány és az MMA Kiadó közös vállalkozása az Esterházy Music Collection lemezsorozat

Vashegyi György együtteseivel (az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Orfeo Zenekar, valamint a Purcel Kórus) új sorozatot indított Esterházy Music Collection néven, amely a magyar zenei örökség elfeledett kincseiből válogat az Accent kiadó gondozásában. A sorozat tavaly két felvétellel nyitott: az első Haydn 6., 7. és 8. szimfóniáit tartalmazza, a másik lemez a Haydn-kortárs és szintén Kismartonban és Fertőd-Esterházán dolgozó Werner 1739-ben szerzett A jó pásztor oratóriumát mutatja meg – a sorozat az Esterházy hagyaték hatalmas zenei anyagát dolgozza fel.

2021. siječanj 11

Négykezes zongoraest a száz éve született Erdélyi Zsuzsanna emlékére

2021-ben lenne százéves dr. Erdélyi Zsuzsanna művészeti író, Kossuth-díjas néprajztudós, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja. Ő volt az Akadémia megalakuló Népművészeti, Néprajzi Tagozatának első vezetője, és az elsők között érte a Nemzet Művésze kitüntetés is. A köztestület díjat nevezett el róla, a Keresztény Múzeum pedig a népi vallásosság tárgyi emlékeinek gyűjteményét. A művelődés történetébe viszont elsősorban nyelvi emlékeink kutatójaként vonult be. Több tízezer szöveget gyűjtött, az ő nevéhez fűződik a népi költés új, de valójában nagyon régi műfajának, az archaikus népi imádságörökségnek a feltárása, elemzése, európai összefüggéseinek, eredet-történeti vonatkozásainak vizsgálata. Születésnapján – január 10-én – tiszteletére Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészek adnak emlékhangversenyt a Pesti Vigadóból, amelyet honlapunkon élőben közvetítünk. A felvétel visszanézhető

2021. siječanj 06

Virtuális koncerttermek

Nemzetközileg elismert művészek és zenekarok előadásait hallgathatja meg a közönség a Filharmónia Magyarország virtuális koncerttermében. Az intézmény jelezte, hogy a jelenlegi járványhelyzet miatt a koncerttermek ugyan zárva tartanak egy időre, azonban a Filharmónia Magyarország közönsége előtt nyitva áll a lehetőség, hogy ingyen, online tekinthesse meg az előadásokat. A szervezők december 9-én Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertjét Veszprémből (tekerőn közreműködik Szerényi Béla), pénteken, december 11-én pedig az Óbudai Danubia Zenekar és annak partnereként fellépő világhírű Olga Kern zongoraművész játékát a pécsi Kodály Központból közvetítik. További koncertekről a cikkben...

2020. prosinac 09

Mohay Miklós: Aranyszájú Szent János liturgiája

Mohay Miklós zeneszerző, az MMA rendes tagja 4-8 szólamú férfikarra írt húsztételes, mintegy hetven perces kórusművet alkotott Aranyszájú Szent János liturgiájából. A szöveg sok változtatáson esett át, végleges formáját a 12. században nyerte el, és olyan zeneszerzők dolgozták fel, mint Csajkovszkij vagy Rahmanyinov. Az ő nyomdokaikba lépve Mohay Miklós kifejezetten a Szent Efrém Férfikar számára komponálta darabját, amelynek ősbemutatója december 12-én, a Rózsák terei görögkatolikus templomban lesz. Az előadás létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia támogatja. Liturgikus esemény lévén nem vonatkoznak rá a járványügyi gyülekezési korlátozások, ezért részt lehet rajta venni személyesen, de a bemutatót követően online is megtekinthető lesz.

2020. prosinac 07
Prvo Posljednje