Ránki Fülöp

Puritán virtuóz

Ránki Fülöp a Pesti Vigadóban


A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata ösztöndíjasainak újonnan induló hang­ver­seny­soro­zatában 2018. február 5-én Ránki Fülöp Junior Prima-díjas zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia ifjú ösztöndíjasa mutatkozik be. Ötszerzős zongoraestje kapcsán beszélgettünk az est programja mellett zenei választásáról.
– Ön egy legendás zongoristacsalád tagja, Ránki Dezső és Klukon Edit zongoraművészek gyermekeként „belenőtt" a zenébe, de vajon egyértelmű volt-e, hogy hivatásának is a zenét választja? Hiszen testvére eltért a családi örökségtől és egy másik művészeti ágat választott?
– Bátyám, Soma valóban építészmérnök lett, ennek ellenére én már egészen korán éreztem, hogy a zongorázás mindig az életem szerves részét fogja képezni. Persze gyermekként sokminden más is érdekelt, mégis már 12-13 éves koromban megfogalmazódott bennem, hogy valóban hivatásszerűen szeretnék zenélni.
– Fiatal kora ellenére a koncerttermek visszatérő fellépője. Az alapok elsajátítása hogyan zajlott a zeneiskolában, és mennyire terelgették a szülei otthon?
– Szüleim nem akartak befolyásolni a döntésemben, és nem várták el, hogy a zongorázást válasszam. Magam érdeklődtem a hangszer iránt, 3-4 éves koromtól játszogattam hallás után, és az ő segítségükkel hamar megtanultam a kottaolvasás alapelemeit is. A Járdányi Pál Zeneiskolát 8 évesen kezdtem, akkor kerültem Becht Erikához. A közös játék a szüleimmel 12 éves koromban indult, nagyjából abban az időszakban, amikor egyre tisztább volt előttem, hogy ezt szeretném csinálni. 2007-ben játszottuk először Mozart háromzongorás versenyét, azóta játszottunk már együtt Bach-versenyműveket, illetve Dukay Barnabás három zongorára írt műveit, amelyekből nagy örömünkre újak és újak születnek. Intézményes keretek között a szüleim nem tanítottak soha, de a kezdetektől példaként állnak előttem.
– Engedjen egy kis bepillantást az otthoni próbákba! Hogyan gyakorolnak együtt, hiszen itt a családi szerep mellé a szakmai szerep is bekerült az Önök esetében. A terelgető szülő és a mester szerepe az egyik, az engedelmes gyermek és tanítvány szerepe a másik oldalon?
– Amikor mindenki a sajátját gyakorolja, azt elvonulva tesszük, ez ki-ki magánszférája. Ilyenkor nem szólunk bele egymás játékába. Közös feladatot a háromzongorás próbák jelentenek, amelyek meglehetősen demokratikusan zajlanak, illetve azok az esetek, amikor mindhármunknak van szólóban gyakorolnivalónk. Ekkor valamennyire meg kell szerveznünk, hogy mikor ki nem gyakorol éppen, ugyanis párhuzamosan két helyen tudunk dolgozni, vagyis egyszerre nem játszhat szólódarabokat mindenki.
– Könnyebb-e Ön szerint az az út, amit szülei úgymond Ön elé éltek, vagy esetleg van-e nyomasztó, nagyobb elvárás egy művészházaspár gyermekeként a teljesítménye felé?
– Eddig csak az előnyeit tapasztalhattam, mert rengeteg zenével találkozhattam korán, láthattam azt a folyamatot, ami egy zenedarab megtanulásának kezdetétől vezet, és nincs vége a koncerten, a sokadik előadás után is gyakorolni kell, még inkább elmélyülni benne. Ebbe a mentalitásba beleszülettem, és azt gondolom, ez egy olyan előny, amiből nagyon sokat profitálok a saját tanulásomban, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen példákat, példaképeket látva és hallva tudjon zenészpalántaként fejlődni. Ami az elvárásokat és a nyomást illeti, igyekszem nem foglalkozni velük, és arra koncentrálni, hogy a művekhez, valamint a műveken keresztül a szerzőkhöz minél közelebb kerüljek, gondolataikat, szándékaikat minél pontosabban megértsem. Ez mozgat elsősorban. Az viszont igaz, hogy az én családi hátteremmel, ami egyben szakmai háttér is, mindig feladatomnak éreztem, hogy ne adhassak alapot semmiféle vádnak, és a helyzetem adta előnyökkel ugyan éljek, de ne visszaéljek.
– Említette, hogy fontos a zeneszerzők gondolatát meglátnia a művén keresztül. Kik azok a szerzők, akiket a leginkább közel érez magához?
Számos szerzőt említhetnék, de akivel évek óta a legközelebbi viszonyt érzem, az Liszt Ferenc, Liszt zenéje. Éppen nemrég számoltam össze, hogy a koncerteken valaha játszott teljes repertoárom egynegyedét Liszt-művek teszik ki. Számos művével foglalkoztam, és ha valami újat tanulnék, vagy csak kedvemre játszanék otthon, valahogy a kottagyűjteményünkből is a leggyakrabban az ő darabjai kerülnek a kezembe.
– Bizonyára a február 5-i koncerten is szerepel majd Liszt-darab, ha ilyen erős a vonzódása a műveihez. Amikor egy újabb zeneművel ismerkedik, legyen az akár Liszt, a szeretett és ismert zeneszerző vagy más, mennyire fontos, hogy a keletkezéstörténetének is utána kutasson, vagy inkább a hangokra koncentrál?
– Elsősorban a lejegyzett kottából indulok ki, minden más csak adaléknak számít hozzá, még ha sok esetben igen fontosnak is. Lényeges például, hogy minél inkább tisztában legyek a mű születésekor szokásos jelértelmezéssel, és amennyire lehet, a szerző kottaírásai szokásaival, mert azonos jelzés vagy utasítás már néhány évtized elteltével vagy másik, akár hasonló időben alkotó komponistánál egészen mást jelenthet. Ez ügyben igyekszem képezni magamat, mivel ahhoz, hogy a kottahűség a szerzőhöz való hűséget is magával hozza, nélkülözhetetlen a helyes olvasás. A keletkezéstörténet sok darab esetében lényeges, sok más műnél pedig tökéletesen lényegtelen. Ez a zenék műfajától, jellegétől, tartalmától, céljától egyaránt függ.
– Egy szakmai vélemény szerint Ránki Fülöp a zeneirodalom legnehezebb, legigényesebb, technikailag a legnagyobb követelményeket támasztó darabjait játssza. Előadóművészként, a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíjasaként a Pesti Vigadóba mely műveket viszi?
– Először is mindig öröm számomra, ha a szakmai élettől jó visszajelzést kapok a tevékenységemmel kapcsolatban, és ez az ösztöndíj ilyen. A műsor különös körülmények között alakult ki. Néhány hét múlva lesz egy müncheni szólóestem, és ennek a műsorát választottam a vigadóbeli koncertemre is, apró változtatással. Eredetileg Haydnt, Lisztet és Dukayt szerettem volna játszani, viszont Németországból kérték, hogy játsszam még valami Mozartot vagy Schubertet is. Haydnt szívesebben párosítom Schuberttel, így kettejük műveiből állítottam össze a program első részét. Az est második felében itthon végül három kedves magyar szerzőm is helyet kap, kissé rondószerű formában: három Liszt-mű keretez két egymás mellé helyezett Kodály-darabot, illetve egy Dukay-művet. Számomra is érdekes kitekintés ez, öt szerző csokorba gyűjtésével, hiszen általában homogénebb, olykor egy szerzős, többnyire szünet nélküli koncerteket adok – kíváncsian várom, milyen lesz ezt a másféle műsort végigélni.
Az interjút Gerbei Anita készítette
 
Ránki Fülöp 1995-ben született Budapesten. Három-négy éves korában kezdett hallás után zongorázni. Zeneiskolai éveiben H. Becht Erika növendéke volt, majd Hambalkó Edittől is tanult. Több országos zeneiskolai zongora-, illetve szolfézsverseny győztese. 2013-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, idén diplomázik. Főtárgytanárai Jandó Jenő és Lantos István, kamarazenét Wagner Ritánál tanul. Magyarország sok jelentős koncerthelyszíne mellett fellépett Európa számos országában (Portugália, Franciaország, Olaszország, Németország, Ausztria, Románia, Törökország) és Japánban is. Szólistaként neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Berkes Kálmán, Hamar Zsolt, Keller András, Kocsis Zoltán, Kollár Imre, Rácz Zoltán, Gilbert Varga vagy Vásáry Tamás. Dukay Barnabás több szólóművét is ő mutathatta be, részt vett Vidovszky László-premierben, illetve Messiaen több művének magyarországi bemutatóiban is. Szüleivel, Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészekkel háromzongorás műveket is a repertoárjukon tartanak. Dukay Barnabás ilyen felállásra írott darabjait ők mutatták és mutatják be rendszeresen, és Bach, Mozart hármasversenyeit is játszották. 2016-ban Junior Prima Díjat kapott, 2017-ben a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjával jutalmazták. Jelen évadban az MMA ösztöndíjasa.
A telt házas hangverseny 2018. február 5-én este lesz a Pesti Vigadó Dísztermében. (A zongorahangversenyre minden hely betelt.)
31 जनवरी, 2018  |  interjú pesti vigadó zongorahangverseny ránki fülöp mma-ösztöndíj