Ők tudják, mi a szerelem!

Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből

A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
March 8, 2024

„Kétműfajú ember vagyok"

Beszélgetés Lukács Sándorral

„A versek a magány szent pillanataiban születnek" – véli Lukács Sándor. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával a költészet mellett természetesen a legújabb színházi szerepekről, és egy kerek évfordulóról is beszélgettünk. (Kurucz Éva interjúja)

August 10, 2021

Színházi szerepek és Deszka Fesztivál Ráckevei Annával

Egészen furcsa tapasztalat a főpróba után több mint egy évvel bemutatni az előadást"


Ebben az évben rendhagyó módon tartották meg Debrecenben az MMA által is évről évre támogatott Deszka színházi fesztivált. A kortárs magyar dráma fesztiválján a Nagyerdei Stadionban fűre lépni is szabad volt: a küzdőtérről pléden fekve, babzsákokon, vagy székeken ülve nézhette meg a közönség az online térbe készült előadásokat. „A bizonytalan járványügyi helyzet miatt merült fel ez az ötlet, és szerintem nagyon jól bevált" – meséli az idei rendhagyó Deszka Fesztiválról Ráckevei Anna. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a „Finálé" című előadásról, és Klütaimnesztra szerepéről is kérdeztük. (Kurucz Éva interjúja)

June 29, 2021

Úton a Harag György-kiállítás

A Magyar Művészeti Akadémia által Harag György születésének 95., halálának 35. évfordulója kapcsán meghirdetett emlékév programsorozata a Partiumban folytatódott. A korszakos színházrendező szülővárosában, a Bihar-megyei Margittán a Horváth János Líceumban nyílt meg a róla szóló emlékkiállítás 2021. június 25-én. A megnyitón Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében Demeter Stefánia Katalin konzul, Tőtős Norbert, a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület elnöke, Nagy Gabriella, a Horváth János Líceum igazgatója, valamint a művész özvegye, Harag Ilona köszöntötte a résztvevőket. A kiállítást az MMA Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának vezetője, Komlóssy Ágnes nyitotta meg.

June 29, 2021

MMA-konferencia a Magyar Táncfesztiválon

2021. június 14. és 20. között 16. alkalommal rendezik meg Győrben a Magyar Táncfesztivált, melynek programigazgatója Kiss János, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. A győri táncfesztivál a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléje, a rendezvényt a Magyar Művészeti Akadémia is évről évre támogatja. A nyitó napon délután MMA-konferenciát is tartottak az Apátúr-házban, ahol a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramjában 2018 óta résztvevő és a színházművészet területen ösztöndíjas művészek tartottak beszámolót és mutatták be az ösztöndíj során elvégzett munkáikat, eredményeiket. Az első évfolyamos színházművészeket Kiss János, valamint dr. Kucsera Tamás Gergely MMA-főtitkár is köszöntötte.

June 15, 2021

Haumann Péter 80 éves

Haumann Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – számos műfajban, társulatban és közegben sok-sok emlékezetes szerep alakítója – május 17-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Ebből az alkalomból kis összeállítással idézzük fel színészi pályájának legfontosabb állomásait.

May 17, 2021
Primeiro Último