Munkák, alkotótársak, tanítványok

Salamin Ferenc kiállítása
Salamin Ferenc eddigi életművének vigadóbeli bemutatása a megépült épületek, tervek megjelenítésén túl az alkotótársak, valamint a tanítványok munkáinak, a közös tevékenységnek az előtérbe helyezésével történik. A kiállító életműve egységes, alkotói korszakai szervesen épülnek egymásra. Az indulást mestere, Makovecz Imre egyedisége határozta meg, az építés jóval több volt önmagánál, kifejezte a világnézetet, a közösség erejét, a hely szellemét, a Kárpát-medencei gondolatot. A későbbi munkák a helyi identitás megőrzését és folytatásának fontosságát mutatják. A Tokaj-hegyaljai karakter kutatása, és értő, indirekt, mondhatni művészi prezentálása adja épületeinek fő gondolatát. Napjainkra Salamin Ferenc építészete egy olyan csendes, méltóságteljes építészetté nemesült, amely figyel a genius locira, de játékosságával mégis mindig frissnek hat. Munkássága alkalmas a „magas építészet" és az általános közízlés között tapasztalható szakadék áthidalására.
9. huhtikuuta 2018

Ybl Miklós-díjat kaptak tagjaink

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Miniszterelnökséget vezető miniszter Ybl Miklós-díjakat adományozott. A díjakat Csepreghy Nándor miniszterhelyettes adta át, többek között Anthony Gall építésznek, építészettörténésznek és Zakariás Attila erdélyi építőművésznek.

14. maaliskuuta 2018

Makovecz Imre kiállítása Szentpéterváron

Összekötni eget és földet címmel Makovecz Imre életmű-kiállítás nyílt március 1-jén és három hétig látogatható a szentpétervári Ilja Repin Festészeti, Szobrászati és Építészeti Akadémián. A tárlat a korábbi hazai és külföldi megjelenésekhez hasonlóan makettek, fényképek, rajzok, írások és személyes tárgyak segítségével mutatja be a Kossuth-díjas építész, az MMA posztumusz tiszteleti tagja, alapító és örökös tiszteleti elnöke munkásságát és életének legfontosabb állomásait. A kiállítás a moszkvai és Nyizsnij Novgorod-i bemutatók után érkezett Szentpétervárra, ahol nagy érdeklődéssel fogadta mind a nagyközönség, mind az építész szakma.

8. maaliskuuta 2018

Akadémiai székfoglalók a Vigadóban, 2018. március

Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban folytatódnak akadémikusaink székfoglaló előadásai. Március 9-én pénteken két székfoglalóra is sor kerül: 11.00 órától Gaál József képzőművész előadását hallgathatják meg az érdeklődők Metaarchaizmus címmel. ► Meghívó 13.00 órától Callmeyer Ferenc Ybl Miklós-díjas és Prima díjas építőművész tart székfoglalót, melynek címe: Egy építésznek szerencsétlenség, ha túléli korát!Meghívó

5. maaliskuuta 2018

Elhunyt Zalaváry Lajos építőművész

95. életévében elhunyt Zalaváry Lajos (1923–2018) építőművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Zalaváry Lajos a Magyar Építőművészek Szövetségének alapító tagja, a MÉSZ Mesteriskola vezető építésze volt. Munkássága a 20. század magyar építészettörténetének egyik kulcspontja: az ő életművén keresztül lehet megérteni, milyen közvetlen kapcsolat áll fenn a századforduló magyar építészete és a jelen között. Zalaváry személyében is képviselte ezt a töretlen folyamatot. Részint azért, mert hosszú és termékeny pályája a negyvenes évek közepétől egészen a 21. század első évtizedéig tart; részint pedig azért, mert építészete az elődök gazdag tapasztalataiból merítve, azokat a kor igényeihez igazítva teljesedett ki. Zalaváry Lajost a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

13. helmikuuta 2018

Kéry Balázs lett 2016 belsőépítésze

A Laki Péter által 1998-ban alapított „Az év belsőépítésze" díjat immár tizenkilencedik alkalommal adták át 2018. január 30-án, az utóbbi évek kialakult hagyományának megfelelően a Pesti Vigadóban. Az eseményen részt vett Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és díszvendégként prof. em. Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke, a zsűri egyik tagja. A díjat dr. Finta József építőművész, c. egyetemi tanár, a nemzet művésze, a zsűri elnöke adta át Kéry Balázsnak a kaposvári Vasútállomás belsőépítészeti megújításáért.

31. tammikuuta 2018
Viimeinen