Költözik a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága

Felhívjuk tisztelt figyelmüket, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága elköltözött a Vörösmarty tér 1. szám alatti irodaházból.
2018. augusztus 21-től a Titkárság a Terézvárosban található Andrássy út 101. szám alatt – bejárat a Bajza utca felől – folytatja tevékenységét. (A Titkárság levelezési címe változatlanul: 1368 Budapest Pf. 242)
Az MMA Kiadó változatlan helyszínen, a Vörösmarty tér 1. szám alatt működik tovább.
July 30, 2018

Keresztes Ilona rádiós kapta az első Tőkéczki-díjat

Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió szerkesztője, a Vendég a háznál című műsor gazdája kapta elsőként a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított Tőkéczki László-díjat; az elismerés ünnepélyes átadóját Budapesten tartották az MTVA Kunigunda utcai székházában 2018. szeptember 24-én. A kitüntetés odaítéléséről háromtagú testület (kuratórium) döntött, amelynek tagjai Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, valamint a Magyar Művészeti Akadémia által delegált Kucsera Tamás Gergely főtitkár voltak. Ők nyújtottak át az elismerést Keresztes Ilonának, aki egy egyedi tervezésű herendi vázát, valamint pénzjutalmat kapott.

September 24, 2018

Az OKTB kihelyezett ülése

Az MMA Oktatási, Képzési, Tudományos Bizottsága 2018. szeptember 19–21-én kihelyezett ülést tartott, melynek helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottságának székháza volt. A Bizottság szeptember 19-ei ülésének alkalmával kialakította ajánlását a művészetoktatási területen adományozandó Elismerő Oklevelek tárgyában. A köztestület a Magyar Művészeti Akadémia Elismerő Oklevelét adományozza a művészetoktatásban kimagasló teljesítményt elért pedagógusok, művésztanárok, művészetpedagógiai kutatók, közösségek, intézmények részére; az elismerésből évente legfeljebb öt adományozható, mellyel bruttó 250 ezer forint pénzjutalom jár. A művészetpedagógiai kutató kategória az MMA Díjszabályzatának ez évi módosítása következtében került bevezetésre, a képző kategória helyett.

September 28, 2018

Átadták a Magyar Művészeti Akadémia új irodaházát az Andrássy úton

A műemléki hűség és a 21. századi hivatali és társadalmi élet harmóniája

2018. augusztus 28-án ünnepélyes keretek között átadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új irodaházát az Andrássy út és a Bajza utca sarkán. Az ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a megválasztott kormánynak nem feladata megszabni a kultúra irányait, nem is teszi. Ugyanakkor a kormány alkotmányos kötelessége, hogy szuverén módon védje értékeinket, mindenkinek biztosítsa az esélyt az alkotásra és kulturális gyarapodásra.

August 29, 2018

Az MMA Művészeti Ösztöndíj Program nyertesei

Döntés született a Magyar Művészeti Akadémia 2018 áprilisában kiírt ösztöndíj-pályázatáról. A kilenctagú döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották: Vashegyi György (a bizottság elnöke), Farkas Ádám, Fekete György, Jankovics Marcell, Kiss B. Atilla, Kucsera Tamás Gergely, Marosi Miklós, Szemadám György, Tamás Menyhért – a támogatásra érdemes munkákat külső szakértőkkel együttműködésben bírálták el. A Magyar Művészeti Akadémia 2018–2021. évekre szóló művészeti ösztöndíjának nyertes pályázói névsorát a következő – az ösztöndíjat kezelő Művészetelméleti és Módszertani Kuttóintézet (MMA MMKI) honlapján is megtalálható – dokumentum tartalmazza: Az MMA 2018. évi Művészeti Ösztöndíj pályázat nyerteseinek listája

August 21, 2018
Azkena
// ]]>