Patrónus Arts díjátadó és születésnapi köszöntők

Hegedűs Andrea és Engelmann Tamás kapta az idei Patrónus Arts díjakat a november 22-én megtartott díjátadón. Aznap hetvenedik születésnapja alkalmából Prutkay Pétert, Szemadám Györgyöt és Stefanovits Pétert is köszöntötték. A háznagyi teendőket Juhász Judit látta el.
A Patrónus Arts díjait ezalkalommal Császár Miklós adta át. Köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a kitüntetést biztosító alapítvány magánszemélyek kezdeményezésére azért jött létre, hogy a háttérbe szorult művészek munkáját is elismerjék. Hat kategóriában osztják ki a díjakat, ez alkalommal az iparművészek és az építészek munkáját ismerték el.
November 22, 2017

Az apokalipszis kárpitjai a Kecske utcában

János apostol műve által ihletett nagy ívű középkori falikárpitról, a franciaországi Angersben őrzött XIV. századi műremekről szóló filmet mutattak be a Kecske utcában a 2017 áprilistól júliusig hazánkban „Apokalipszis vagy globális fenntarthatóság" – címmel megrendezésre kerülő Kárpit 3 Nemzetközi Kiállítás kurátorai. A háznagyi feladatokat Katona Szabó Erzsébet látta el.

October 5, 2015

„…festeni fogok"

Karátson Gáborra emlékeztek
 
Portréfilm levetítésével emlékeztek a Kecske utcai szalonban Karátson Gáborra. A közelmúltban elhunyt festőművész-író emlékét a háznagyi feladatokat is ellátó Szemadám György elevenítette fel.

September 29, 2015

Kováts Flórián emlékezete a Kecske utcában

Szobrot kapott az egykori egyesületi titkár

Kováts Flóriánról, a Magyar Művészeti Akadémia egykori egyesületi titkáráról készült mellszobor felavatásával és a Samu Géza-díj átadásával zárult a Kecske utcai akadémiai összejövetelek sorozata, amely a nyári szünetet követően majd szeptemberben folytatódik.

June 26, 2015

Bertha Bulcsura emlékeztek

Születésének nyolcvanadik évfordulóján Bertha Bulcsura emlékeztek a Kecske utcában május 13-án. Az író, publicista személyiségét az egykori jó barát, Tamás Menyhért idézte fel, aki egyúttal a háznagyi teendőket is ellátta.

May 20, 2015

Az emlék jelene

Az emlék jelene címmel megjelent kötet Aknay János azon műveit gyűjtötte csokorba, amelyeket a nagyközönség a 2015. március 13-án a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben megnyílt kiállításán tekinthet meg. A Kecske utcai vitafórumon a kiadvány képeit a szerző jelenlétében vetített képes előadás keretében P. Szabó Ernő művészettörténész ismertette. A háznagyi feladatokat Juhász Judit látta el.

March 23, 2015
Lehenengoa Azkena