Patrónus Arts díjátadó és születésnapi köszöntők

Hegedűs Andrea és Engelmann Tamás kapta az idei Patrónus Arts díjakat a november 22-én megtartott díjátadón. Aznap hetvenedik születésnapja alkalmából Prutkay Pétert, Szemadám Györgyöt és Stefanovits Pétert is köszöntötték. A háznagyi teendőket Juhász Judit látta el.
A Patrónus Arts díjait ezalkalommal Császár Miklós adta át. Köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a kitüntetést biztosító alapítvány magánszemélyek kezdeményezésére azért jött létre, hogy a háttérbe szorult művészek munkáját is elismerjék. Hat kategóriában osztják ki a díjakat, ez alkalommal az iparművészek és az építészek munkáját ismerték el.
Az iparművészeti kategóriában idén Hegedűs Andrea textilművész kapta az elismerést. Szenes István Ybl Miklós-díjas belsőépítész, az MMA Iparművészeti Tagozatának vezetője laudációjában kiemelte: Hegedűs Andrea úgy tud minden megnyilvánulásában magyar lenni, hogy közben nemzetközi is. Szövéstechnológiájával új szellemiséget talált ki, s ezzel határainkon belül és azon kívül is nagy sikert ért el. A díjazott köszönőbeszédében kifejtette, hogy minden munkája egyedileg tervezett alkotás. Számára „minden megbízás egy újabb kísérlet".
Az építészi kategóriában a Patrónus Arts idei díját Engelmann Tamás kapta, akit Turi Attila, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője laudált. Üdvözlő beszédében „hatalmas erejűnek" nevezte Engelmann építészetét, amelynek erős formavilága sajátos, egyedi pragmatizmust képvisel. A merev formákból kilépő gondolata besugározza az általa tervezett épület minden részletét. Egyediség, kézművesség és emberközeliség jellemzi a házait, melyek egyszerre organikusak és szervesek. Értőn idézi a hagyományos építészetet, s közben élhető teret nyújt az épületeiben élő családoknak – mondta Turi Attila. Engelmann Tamás köszönő beszédében elmondta, hogy építészként a „pásztorok alig-építményei" inspirálják. Kijelentette: „ehhez a természetességhez próbálok visszanyúlni".
A díjátadót követően hetvenedik születésnapja alkalmából Prutkay Pétert, Szemadám Györgyöt és Stefanovits Pétert köszöntötték az ünnepség résztvevői. Sipos Mihály, a Muzsikás együttes prímása kalotaszegi és gyimesi legényest muzsikált.