Badacsonyi Sándor: Shakespeare – A vihar (akvatinta, 1981)

Gulliver a kertben

BADACSONYI SÁNDOR EMLÉKKIÁLLÍTÁSA

Badacsonyi Sándor (1949–2016) grafikus, festőművész emlékkiállítása a sokrétű, több alkotói technikában is kiteljesedő életműből nyújt válogatást. A művész romantikus, szürreális, valamint zenei, irodalmi és bibliai vonatkozású elemekkel átszőtt sajátos képi és álomvilága szín- és formavilágában az esztétikai élményt előtérbe helyező rézkarcain, grafikáin és festményein egyaránt visszaköszön. Az alkotó olajjal és temperával készült műveit számos csoportos (Antwerpen, Berlin, Bécs, Budapest, Chicago, Frankfurt, Graz, London, Miskolc, New Orleans, Offenburg, Oslo, San Francisco, Sydney, Stockholm, Szeged, Tihany, Torino) és egyéni (Budapest, Hamburg, Nagymaros, Salgótarján, Sopron) tárlaton bemutatták már, azonban olajfestményeit első alkalommal láthatja a nagyközönség a Pesti Vigadóban.
teisipäev, 5. Veebruar 2019. a

„Ha lehetne, a kád falára is képeket festenék"

Balázs János-kiállítás a Műcsarnokban

Balázs János jóval hatvanéves kora fölött, átütő erővel robbant be a magyar művészetbe. Bár festői életműve mindössze nyolc évre tehető, az aukciókon felbukkanó képei ma milliókért cserélnek gazdát. Életművét nehéz meghatározni. Sokáig naiv festőnek tartották, az utóbbi időben azonban ismét az érdeklődés homlokterébe került. Sokan kedvelik szürreális hangulatú, néha már absztraktba hajló jeleneteit, figuráit. A Műcsarnok kamaratermében 2019. február 10-ig látható kiállítás most hatvan művet mutat be Balázs János festőművész képeiből az egyik legnagyobb Balázs-magángyűjtemény tulajdonosának, Horn Péternek köszönhetően.

esmaspäev, 28. Jaanuar 2019. a

Nemzedékek

Guti József és Guti József Soma festőművészek kiállítása a Vigadó Galériában

Persze kétséges, hogy a művészet területén megnyilatkozó tehetség genetikusan továbbszármazhatna, ám az bizonyosnak tűnik, hogy a képzőművészet iránti affinitás, egyfajta érzékenység nyomán megjelenő készség, az előd mintaképzése mindenképpen döntő befolyásoló tényező lehet. Hogy Guti József Soma éppen azt a hivatást választotta, mint édesapja, id. Guti József festőművész és grafikus, abban minden bizonnyal döntő szerepet játszott az édesapa példája, aki egyébiránt részint mestere is volt. Generációk – Apa és fia címmel a mintegy évtizede elhunyt id. Guti József és fia, Guti József Soma festőművészek kiállítása: a rokoni szálakon túl nemzedékek találkozása.

pühapäev, 30. Detsember 2018. a

Jelhagyások

Polgár Csaba tárlata a Vigadóban

A Vigadó Galéria gyakran teremt alkalmat arra, hogy szerényebb vagy nagyobb volumenű életműveket elsőként vagy ismét a figyelem középpontjába emeljen. Néha annak okán, hogy egy alkotó tevékenysége, vagy egyéb területeken kifejtett alkotómunkája mellett képzőművészeti alkotásai kevéssé ismertek, néha azért, mert az alkotót ez megilleti a tisztelet okán. Jelen helyzetben, Polgár Csaba esetében e két szempont sajnálatosan találkozott össze: ugyanis emléktárlat jelenik meg a Vigadó kiállítótereiben Jelhelyzetek címmel – mivel az alkotó két éve elhunyt –, az életmű talán kevéssé ismert képzőművészeti-festészeti anyagát összefoglaló válogatás, hogy ezen területen született alkotásaival is megismerkedhessünk, vagy újfent emlékezetünkbe idézhessük őket.

laupäev, 29. Detsember 2018. a

Semmelweiset álmodni

Néhány nap és zárul a Semmelweis-emlékév. A magyar kormány tavaly novemberben nyilvánította a 2018-as évet a 200 évvel ezelőtt született tudósra emlékezve, Semmelweis-évnek. Számtalan konferencia, szimpózium, megemlékezés mellett a világhírű Madarassy István – az MMA nem akadémikus köztestületi tagja – több, Semmelweiset megörökítő művét is felavatták a világ különböző pontjain. Erről és a szobrász, ötvösművész pályájáról beszélgettünk.

reede, 28. Detsember 2018. a

„Lelkes" társaság

A Lelkes család alkotóművészeinek tárlata a Vigadóban

A nevek olykor beszédesek. Ritka, hogy egy családban a tehetség olyan szapora legyen, hogy annyira fürtösen jelentkezzen, mint a Lelkes családban immáron hat nemzedéken át. Nehezen megítélhető, hogy mindannyian a képzőművészetek iránti affinitással jöttek-e világra, hogy valamiképpen genetikusan örökölhették volna e vonzalmat, vagy inkább egyikük-másikuk kivételesebb tehetsége, példája keltette fel a többiekben, az utódokban a művészetek iránti kötődést. S miként ez lenni szokott: egyikük sem akart lemaradni a többiektől, így az esetleg szerényebb képességű is tehetségét éppen ezen irányba iskolázta. Tény, hogy itt van egy család Csepelről, amelynek több nemzedékéből művészek kerültek ki. Közös, több generáció alkotásait összefogó tárlatuknak a Vigadó Galéria V. emeleti kiállítótere nyújt most ideiglenes otthont.

reede, 21. Detsember 2018. a
Viimane