Szőcs Miklós TUI: Jaguár | faszobor posztamenssel, 20×40×110 cm, 1998–1999

Lélek-Jelen-Lét

A Magyar Művészeti Akadémia gyűjteményei Pekingben

Pekingben, a Today Art Museumban mutatkozik be nagyszabású kiállítással a Magyar Művészeti Akadémia. A képzőművészeti, ipar- és tervezőművészeti, valamint népművészeti alkotásokat is felvonultató tárlat 2018. május 14-től június 10-éig tart. Egy évvel ezelőtt Budapesten, a Pesti Vigadóban fogadtuk testvérintézményünk, a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia (CNAA) festmény- és kalligráfiakiállítását. Most – eleget téve a kínai fél meghívásának – viszonzásul a főváros ismert kortárs kiállítóhelyén mutatkozhat be a magyar alkotóművészet, az MMA kiállítása az elmúlt évek jelentős munkáiból válogat.
esmaspäev, 7. Mai 2018. a

Savaria Filmszemle ötödször

Május 23-a és 25-e között immár ötödik alkalommal rendezi meg a Szombathelyi Médiaközpont a Savaria Filmszemlét, ahol minden eddiginél több, 205 filmet neveztek a készítők a versenyprogramba. A nemzetközi filmszemle és szakmai konferencia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Nemzeti Kulturális Alap mellett a Magyar Művészeti Akadémia anyagi támogatásával jött létre. A zsűri tagja többek között András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja is. A szakmai programon mások mellett részt vesz Buglya Sándor filmrendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozat vezetője és Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó Nkft. ügyvezetője, az MMA levelező tagja.

kolmapäev, 23. Mai 2018. a

John Malkovich tárlatvezetése a Műcsarnokban

A Magyar Művészeti Akadémia intézményében, a Műcsarnokban már hagyománya van annak, hogy a nagyformátumú kiállításokon neves művészek is tartanak tárlatvezetést. A május 22-én este rendezett tárlatvezetés azonban minden tekintetben rendhagyó és exkluzív volt, hiszen John Malkovich amerikai színművész személyesen mesélt a jelenlévőknek arról, miként készültek Sandro Miller fotográfus Malkovich Malkovich Malkovich | Tisztelet a kamera mestereinek című tárlatához a felvételek. A program végén Kucsera Tamás Gergely, a köztestület főtitkára a Műcsarnok néhány reprezentatív művészeti kiadványát nyújtotta át a kétszeresen Oscar-díjra jelölt színművésznek.

neljapäev, 24. Mai 2018. a

Felavatták Görgei Artúr szobrát Visegrádon

2018. május 16-án a Görgei-emlékév fővédnöke, Áder János köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka leplezte le Szkok Iván Görgei Artúrt ábrázoló bronz mellszobrát Visegrádon, mely a Görgey-lépcsőnél, a tábornok egykori lakóhelye közelében kapott helyet. Az ünnepi eseményen méltató beszédet mondott Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

neljapäev, 17. Mai 2018. a

Országos bemutatóra indul a Hallgatni Aranyt! projekt

Az Arany János-emlékévhez, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége születésének 200. évfordulójához kapcsolódik a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! című nagyszabású projektje, ezt népszerűsíti a most induló országos kampány. Az irodalmi roadshow Arany János életművét és az MMA által útjára indított honlapot – www.hallgatniaranyt.hu – mutatja be, elsősorban a tizenéves korosztályt célozva meg.

esmaspäev, 14. Mai 2018. a
Viimane
// ]]>