A Csíksomlyói passió zarándokútja

Megjelent és bemutatták a Csíksomlyói passió – Egy színházi előadás zarándokútja című kötetet a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös augusztusi csíksomlyói produkciójáról. A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában napvilágot látott könyv nemcsak remek fotókat, hanem a Nemzeti Színház nagyszabású produkciójának alkotóival, színészeivel készült interjúkat, illetve irodalomtörténeti esszét is tartalmaz. Az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila élete egyik legfelemelőbb eseményének nevezte a nyári, szabadtéri bemutatót, „amit ott kaptam, életem végéig elkísér" – hangsúlyozta ki újra. A 25 ezer néző előtt tartott előadás emlékezetes pillanatait most könyv is megörökíti.
15 de diciembre de 2018

Pustol a hó – Szarvas József önálló estje

2019. január 27-én bemutatták Szarvas József Pustol a hó, avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi… című önálló estjét a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában. A színművész 2018 nyarán Könnyű neked, Szarvas Józsi… címmel, Bérczes Lászlóval közösen írta meg életregényét, ennek nyomán készült az előadás, amelynek rendezője a kötet társszerzője, Bérczes László. A január 23-i fotóspróbán jártunk.

30 de enero de 2019

Kávási Klára: Németh Antal

A Nemzetiben és száműzetésben

„… mi az én bűnöm? Mi az oka, hogy olyan büntetést kellett elszenvednem és kell elszenvednem ma is, amelynek okát soha senki velem nem közölte, és amelyre soha senki nem ítélt?" – kérdezi dr. Németh Antal 1963-ban íródott levelében a Művelődésügyi Minisztérium osztályvezetőjétől. Soha nem kapott választ, és ma sem ismerjük a feleletet. Talán soha nem tudhatjuk meg a teljes igazságot. Németh Antal a két világháború között nagyon fiatalon robbant be az ország színházművészeti életébe. Külföldi tanulmányaival, előadásaival, tudományos munkáival szerzett hírnevet magának, hogy aztán kilenc évig (1935–1944) a Nemzeti Színház igazgató-rendezője legyen.

24 de enero de 2019

Egy kései reneszánsz ember

Márkus Lászlóról

Amit az egyik oldalon alkotóként, azt a másikon, mások által létrehozott művek hűséges követőjeként, interpretátoraként, oktatójaként és kritikusaként jegyezte. Márkus Lászlót kivételes tehetsége, vagy éppen csak a különböző, egymással mégiscsak összefüggő területeken szerzett ismeretei arra predesztinálták, hogy egyszerre vagy egymást követve, egymást váltva legyen író és színházi rendező, díszlet- és jelmeztervező, filmek direktora, s mindezek kritikusa, olykor meg az Apolló Kabaré, vagy éppen az Operaház színigazgatója, a Színművészeti Akadémia óraadó tanára. Pedig előbb orvosi tanulmányokat folytatott, aztán meg jogot hallgatott, vagy éppen kisebb-nagyobb lapokban kulturális eseményekről adott hírt.

23 de enero de 2019

Sztárok a tehetségekért

2018. december 19-én a Pesti Vigadó Dísztermében a Rost Andrea Művészeti Alapítvány jótékonysági hangversenyén Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, az MMA levelező tagja, a Pető Intézet jószolgálati nagykövete adott nagyszabású gálakoncertet, aminek célja az intézet művészeti tehetséggondozási programjának segítése volt. A rendezvénnyel a Rost Andrea Művészeti Alapítvány alapító okiratában megfogalmazott céljait valósítja meg, miszerint olyan művészi tevékenységeket támogat, amelyek révén gazdagodhat a magyar művészeti-kulturális élet, amelyekkel gyermekek testi-szellemi-zenei fejlődését segítheti elő. A hangverseny, amit diplomáciai és közéleti személyiségek tiszteltek meg jelenlétükkel, egyben a Tehetség Évének záró eseménye volt.

19 de diciembre de 2018

A megismételhetetlen nap

Nem akármilyen este volt 2018. augusztus 18-án Csíksomlyón! A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes már másfél éve játszotta nagy sikerrel a Csíksomlyói passió című közös művüket Budapesten, amikor úgy döntöttek: zarándokútra mennek és a pünkösdi búcsúk színhelyén mutatják be darabjukat. 25 ezer néző volt kíváncsi az egyszeri és megismételhetetlen előadásra, amelyet a Duna Televízió is rögzített, és amelynek segítségével mára már százezrek láthatták a passiót. Az előadás 18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján készült Vidnyánszky Attila rendezésében. Az eseményről az MMA Kiadó képekkel gazdagon illusztrált könyvet jelentetett meg Csíksomlyói passió – Egy színházi előadás zarándokútja címmel.

17 de diciembre de 2018
Último