Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26 February 2024

Háromszázhetven filmet vetítenek a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Augusztus 11–15. között 30 ország 370 alkotása lesz majd látható a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. A kétévente megrendezett nemzetközi seregszemlén idén öt alkotás jutott be az egész estés animációk versenyébe, melyek között Annecy-ban és Bucheonban díjat nyert, Oscar díjra, BAFTA-ra és Európai Filmdíjra jelölt alkotások is szerepelnek. A fesztivál megemlékezik Richly Zsoltról, Gyulai Líviuszról és Jankovics Marcellről, akiknek munkáiból válogatást láthat majd a közönség. Az idei KAFF-on sok születésnapost is ünnepelnek: 50 éves a Kecskemétfilm, 70 éves Orosz István és Cakó Ferenc és 90 éves dr. Matolcsy H. György, a Pannónia Filmstúdió egykori stúdióvezetője.

27 July 2021

Elhunyt Lugosi Lugo László fényképész

Július 18-án elhunyt Lugosi Lugo László fotográfus, az 1953-ban született művészeti-fotográfiai szakíró, filmkészítő 68 éves volt. A fotográfus szakterülete az építészeti és műtárgyfotózás volt, emellett az elmúlt években a Magyar Művészeti Akadémia számos tagjáról készített művészportrét – ezekkel a fekete-fehér felvételekkel találkozhatnak honlapjainkon, cikkeinkben. Filmmel, fotóval, írással egyaránt foglalkozott, szerkesztett fotográfiai témájú televíziós műsort, szépirodalmi műveket és művészeti szakszövegeket fordított angolból.

19 July 2021

Művészet és játék

Beszélgetés Balla András fotóművésszel

Hogy Esztergomban megmozdult valami majd félszázada a fotóséletben, s mára bizonyos tekintetben fotóművészeti központtá vált, ebben jelentős, organizáló szerepet vállalt Balla András fotóművész, illetve fotóalakulata, az STB-csoport, Sipeki Gyula és Tamási Péter. Balla András, az MMA rendes tagja, 1976-ban a fotóklub ifjaiból hozta létre az „Art Fotográfiai Stúdió"-t s az STB tagokkal meghirdették az új szellemű, képzőművészeket is aktivizáló, más utakat kereső fotográfusokat megmozgató EFB-t, az Esztergomi Fotográfiai Biennálét. Hosszú idő után új tárlata, kiállítási anyaga nyílik a két főre fogyatkozott STB-csoportnak is. Esztergomban már bemutatkozott a műegyüttes, s most Budaörs lesz soron, hogy végül a budapesti Fészek Klubban záródjon a kiállítássorozat.

19 July 2021

8. Savaria Filmszemle

Június 18-án délután a legjobbnak ítélt versenyfilmek vetítésével kezdődik Szombathelyen a 8. Savaria Filmszemle, amelyhez péntektől kétnapos szakmai konferencia is társul. Idén a koronavírus-járvány keltette bizonytalanság és a szokottnál rövidebb beküldési határidő ellenére száz film érkezett a hazai és a Kárpát-medencében élő, a magyar kultúra értékei iránt elkötelezett alkotóktól – tájékoztatott Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke, a Savaria Filmakadémia egyesület elnöke, a Göcsej Filmszemle és a Savaria Filmszemle alapítója. Ettől az évtől változik a Savaria Filmszemle szerkezete, a Magyar Művészeti Akadémia tagozataihoz igazítva hirdették meg a kategóriákat.

17 June 2021

Képekben gondolkodnak – filmesek fotói

A 120 éves magyar film előtt tisztelegve és az egész hazai filmes szakma történetére emlékezve a nagy elődök, híres klasszikusok és a szellemi örökségüket megőrző és tovább vivő kortárs nemzedék munkáiról kapunk pillanatképeket saját tolmácsolásukban a Műcsarnokban rendezett Képekben gondolkodnak – filmesek fotói című tárlaton. Az MMA segítségével megvalósult kiállítás a fényképező filmesek önálló alkotói céllal készült fotóiból válogat, többek között olyan neveket felsorakoztatva, mint Gaál István, Sára Sándor, Zsigmond Vilmos vagy Kósa Ferenc. A magyar film napjához kapcsolódó, szeptember végéig látható tematikus kiállítás a fotóművészeti szalon társkiállítása.

31 May 2021
First Last