A Közelképek írókról további két kötetéről

Az MMA Közelképek írókról című, immár ötödik évében tartó monográfiasorozata Ács Margit író, kritikus szerkesztésében az év nyári-őszi részében két újabb kötettel bővült. A könyvhéten már kézbe vehették az olvasók az Oláh János életművét összegző kötetet, a néhai író, szerkesztő munkásságát Jánosi Zoltán dolgozta fel. A másik kötet ősszel jelent meg az MMA Kiadó gondozásában, Márkus Béla irodalomtörténész a 80 éves Szilágyi Istvánról írt elemző monográfiát.

Jánosi Zoltán: Oláh János


Az Oláh Jánosról szóló mű, Jánosi Zoltán irodalomtörténész munkája a sorozat 18. kötete. Amikor Oláh János 2016 júliusában, hetvenhárom éves korában hosszú betegeskedés után elhunyt, szerettei, barátai és pályatársai egy nagyszerű személyiségnek és a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotójának, valamint irodalomszervezőjének, lap- és könyvkiadójának a halálhíréről értesültek. Az irodalom és főként a nemzeti szellemű magyar irodalom iránti odaadására jellemző, hogy Oláh János még a betegágyában is dolgozott, szerkesztett, útmutatásokat adott. A Magyar Napló folyóiratot, majd az ugyanezen a néven alapított könyvkiadót Oláh János több mint két évtizeden át példamutató szívóssággal és állhatatossággal vezette, többek szerint még saját alkotómunkáját is némileg háttérbe szorította a közösség javát szolgáló misszió kedvéért. Oláh János költőként és íróként egyaránt kimagaslót alkotott, ahogyan a Magyar Napló Kiadó is elsősorban az ő szellemi örökségének tekinthető. Jánosi Zoltán kötete négy fő részre oszlik. Az elsőben a monográfus a pályakezdés éveit (1958–1969) eleveníti föl, a másodikban a kiteljesedés évtizedét (1970–1980) világítja meg, a harmadikban a „dac és fájdalom korszakát" (1981–1993) mutatja be, a negyedikben a „küldetés szintézise" gyanánt Oláh János pályájának utolsó huszonkét évét (1994–2016) elemzi, mérleget volna az egész életműről. Végül Jánosi Zoltán a Búcsú címet viselő kiegészítő részben többek közt ezt írja Oláh Jánosról: „Az író emlékezetét mégis az irodalmi munkái és az irodalomért tett cselekedetei őrzik a legmaradandóbban: a legnagyobb és leghasznosabb erőket táplálva a kortársakban és az újra és újra színre lépő fiatalokban. Hiszen túl a lelki és testi fájdalmakon, az önmarcangolásokon, a tudatos és sorozatos félresodrások miatt ébredő áldozatos dacon és önvádon azt a hitet erősítik a leggyönyörűbben, amely a mindenkori cselekvéseknek s a lázadó ember elszántságának értelmét üzeni a tévelygő korok, a vad idők, a keserű csalódások és a földre görnyesztő csüggedések fölött."
 
 
Márkus Béla: Szilágyi István
 
Az erdélyi magyar író, Szilágyi István, a Kő hull apadó kútba és más nagyszabású regények szerzője, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja idén októberben töltötte be nyolcvanadik születésnapját. Nem kétséges, hogy Szilágyi István a magyar irodalom egyik legnagyobb prózaírója, úgyszólván élő klasszikusa. S a közmegegyezésnek csak látszólag mond ellent, hogy az írónak mennyiségileg szerény az életműve, hiszen mindössze négy, bár vaskos, regénye és négy novelláskötete látott napvilágot. Az eddigi életmű olyan súlyú és tömörségű, hogy Márkus Béla irodalomtörténésznek csaknem négyszáz oldalra volt szüksége ahhoz, hogy mágikus-mitikus mélységeibe, gyakran jelenetről jelenetre haladva, valamelyest bevilágíthasson. Ám a kilenc fő fejezetből és számos alfejezetből álló monográfia szerzője külön figyelmet fordít Szilágyi István különleges nyelvezetére, stílusára is, miközben rámutat arra, hogy Szilágyi István egyik legfőbb írói törekvése, hogy Kölcsey, Ady és Arany magyar nyelvén, a Szilágyságból, a Partiumból „hozott, örökölt, uralt" nyelven szólaljon meg, valamint arra, hogy szinte számba vehetetlen, hogy ki mindenki csodálkozott rá a Szilágyi István-féle széppróza nyelvi gazdagságára, hagyományőrző sokrétűségére.