A makoveczi tervek ösztönző ereje megkerülhetetlen

Teljessé vált a Makovecz Imre által megálmodott Hagymatikum Gyógyfürdő

Március 24-én átadták a makói Hagymatikum új épületszárnyát. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármestere, valamint Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az épületet dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel.
24. marts 2024

Színes város

Konferencia Pécsett a társművészetekről a kortárs építészetben
 
A művészet többé nem zárható múzeumokba és magángyűjteményekbe, hanem helye van az emberek mindennapi életének tereiben. Victor Vasarely művészetfelfogásának ez az alapeleme volt a vezérlő gondolata a Színes város - társművészetek a kortárs építészetben című konferenciának, amit november 22-én tartottak Pécsett az MMA pécsi regionális munkacsoportja támogatásával. Az eseményen részt vett Dévényi Sándor, MMA Pécsi Regionális Munkacsoport elnöke. 

10. december 2023

Dévényi Sándor köszöntése

Akinek a lénye egybevág a házaival
 
Pályatársak, akadémikusok és barátok körében köszöntötték a hetvenöt éves Dévényi Sándor Kossuth-díjas építészt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) korábbi alelnökét a köztestület Makovecz Imre utcai szalonjában november 29-én. 
 

6. december 2023

Az ember addig ember, amíg emlékszik

Szarvas Péter tervezési folyamatról, örökségvédelemről és túlélésről
 
Édesanyja zenei pályát képzelt el számára; zongorázni tanult, de küzdött a kottával. Ma már nem szokott hangszerhez ülni. Felmenői között volt festőművész nagymama, ruszin drámákat író ükapa, muzeális tárgyakat faragó dédapa is. A családjából többen tanítottak, vagy görögkatolikus papként közösséget vezettek. Szarvas Péter építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagja máshogyan szolgálja szülővárosa, Ungvár lakóit. 

4. december 2023

Kamaratárlat nyílt Bodonyi Csaba munkásságáról

Ötvenöt éve dolgozik az ország észak-keleti régiójáért

Bodonyi Csaba Kossuth-, Ybl-, Pro Architektura-díjas építész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja munkásságát tíz tablón mutatja be az a kamaratárlat, amely november 22-én nyílt meg a miskolci Kós-házban Bodonyi 80 címmel.

24. november 2023

Egyedülálló építészeti vitaest az építőművészeti újságíróképzésért

WARchitecture – Építészeti vitaest címmel új, építészeti tematikájú vitaműsort indított a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI). A november 14-én tartott első est vendégei Erhardt Gábor és Smiló Dávid építészek voltak, a házigazda és moderátor pedig Wesselényi-Garay Andor építészteoretikus, a kutatóintézet tudományos főmunkatársa. A széles körű érdeklődés mellett megrendezett eseménynek a Walter Rózsi-villa adott otthont.

24. november 2023
Første Last