2013. május 8. 17.30

Bp. III. Kecske utca 25.

A hazai nemzetiségi színjátszásról

Nehéz helyzetben működnek a hazánkban található nemzetiségi teátrumok – mondta a szerdai vitafórumon Gergely László rendező. A Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke szerint ezek a színi társulatok jelentős külső támogatás nélkül, magukra hagyottan tevékenykednek.
A Magyarországon hivatalosan elfogadott, tizenhárom bevett nemzetiség számára összesen 18 színházi társulat kínál anyanyelvi színházi szórakozási lehetőséget. Gergely László szerint közülük legalább tíz teátrumról el lehet mondani, hogy magas színvonalú, professzionális munka jellemzi őket. Mint fogalmazott, „ez nem rossz arány, mert mindegyik színház mögött nagy létszámú, jelentősnek mondható előadások vannak. Csakhogy: az összkép nem ilyen rózsás, mert a nemzetiségi színházakra nem jellemző, hogy önálló, saját épületük lenne. Kellő pénzügyi támogatás nélkül pedig nehezen tudnak bekerülni az őket megillető, megfelelő kulturális vérkeringésbe. Számunkra az évezredkezdés amúgy sem jól sikerült. A nehéz anyagi helyzetünkre jellemzően napjainkra odáig jutottunk, hogy már szinte a létünkért küzdünk. Még a kisebb nyugati színházakat sem tudjuk meghívni, és mi is egyre ritkábban tudunk kimenni egy-egy fesztiválra vagy vendégszereplésre, hogy megmutassuk magunkat, és megnézzük, hogy kint milyen irányzatok működnek. Ezáltal pedig belterjessé válnak a dolgok." Gergely László ugyanakkor bizakodónak nevezte, hogy Budapest kulturális vezetősége jelezte: a fővárosban létre lehetne hozni egy nemzetiségi befogadó színházat. Kijelentette: „ez ügyben a főváros, és a nemzetiségi színésztársadalom részéről is van egy közös akarat. Csak akkor bizonyosodik be egyértelműen, hogy a nemzetiségi színjátszásra milyen közönségigény van, ha ez az állandó teátrum létrejön, és a kultúrpiac részesévé válik." „Odáig kell eljutni, hogy a köztudatban is ott legyen, ezek a színházak is a nemzet kultúrájának szerves részét képezik" – zárta Gergely László, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke.
8. maj 2013