Mezey Katalin Hídverő-díjat kapott
Október első hétvégéjén adták át az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díjait, közölte a Hargita Népe október 9-ei számában. A díjazottak között van Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője is, aki Hídverő-díjat kapott Székelyudvarhelyen. Az ünnepségen Fekete Vince költő, az MMA rendes tagja külön erre az alkalomra írt laudációját olvasta fel, majd Kovács István költő, történész, az MMA rendes tagja köszöntötte a díjazottat.
Lőrinc György, az EMIA elnöke egyszerű, szép szavakkal méltatta a költőt: „Mezey Kati úgy figyel Magyarországra, hogy Erdélyt, Bácskát és a Felvidéket is látja. Verseiben szép csendesen, alig hallhatóan ad választ ezer év kérdéseire. Öntörvényű életművének fénye beragyog, kérdést tesz föl és választ ad az életre, a hétköznapok egyhangúságára. Mezey Kati szellem, építmény, dolgos szerénység, példa és tett."
Az idén 75 éves Mezey Katalin szerteágazó tevékenysége különös mintázatot mutat. Nemcsak költő, író műfordító, hanem irodalomszervező, kultúraformáló művész, ugyanakkor érdekérvényesítő, szerkesztő, könyvkiadó alapító, tagozatvezető, hogy csak a legjelentősebbeket említsem.
„Az ő életében minden költészet" – mondja róla Kovács István költő, történész, a Kilencek csoportosulása nevében mondott köszöntőjében. Igen, költészet, ha irodalompolitikát csinál, közéleti szerepet vállal, hivatalt visel, pályázatot hirdet. Költészet, ha az irodalmi fősodorba emeli azokat az életműveket, amelyek nem tartoznak oda, de ott a helyük. Költészet, ha felmutatja a határon innen és túl megszületett irodalmi alkotásokat.
Költészet, ha a mindennapok apró történéseit formálja verssé, vagy éppen a magyar történelmi félmúlt eseményeiről ír elbeszélésfüzért.
Mezey Katalin izgalmas, leginkább szeretetteljes jelenléte időről időre megkarcolja a dolgok simának tűnő felületét, arra kényszerít, hogy magunkban továbbgondoljuk írásait. Egója hangsúlyos, de nem túldimenzionált. A világhoz való viszonyulásában szigorú moralitás vezérli. Ebben a viszonyban nála mindig a humánum a döntő kritérium. Vallja, az irodalom a nemzet emlékezete, és mint ilyen, megfelelő helyet kell kapnia a társadalomban, a nemzeti emlékezet így válhat elérhetővé, és válhat tudatossá. Vissza kell találni az örök kikezdhetetlen értékekhez, „átörökíteni, amit az elődök a fajta vigaszára felkutattak" – (Magyar Napló 2014). Ez az a hitvallás, ami vezérli mindennapjait.
A nemzeti szintre emelkedett MMA intézménye ígéret a jövőre nézve a művészet és a művészek számára ennek a küldetésnek beteljesítésére, egyszersmind reményt adhat a nemzeti emlékezet működésére – mondja.
Hídverő-díjat adományoz az EMIA annak a nem erdélyi irodalmárnak, aki sokat tett az erdélyi magyar irodalom népszerűsítéséért. Mezey Katalin a díjat annak a nemzedéknek tagjaként fogadta el, amely a hatvanas évek elején tudatosan indult a határon túl élő magyar közösségek, irodalmi képviselők felé.
Az idén 75 éves Mezey Katalin szerteágazó tevékenysége különös mintázatot mutat. Nemcsak költő, író műfordító, hanem irodalomszervező, kultúraformáló művész, ugyanakkor érdekérvényesítő, szerkesztő, könyvkiadó alapító, tagozatvezető, hogy csak a legjelentősebbeket említsem.
„Az ő életében minden költészet" – mondja róla Kovács István költő, történész, a Kilencek csoportosulása nevében mondott köszöntőjében. Igen, költészet, ha irodalompolitikát csinál, közéleti szerepet vállal, hivatalt visel, pályázatot hirdet. Költészet, ha az irodalmi fősodorba emeli azokat az életműveket, amelyek nem tartoznak oda, de ott a helyük. Költészet, ha felmutatja a határon innen és túl megszületett irodalmi alkotásokat.
Költészet, ha a mindennapok apró történéseit formálja verssé, vagy éppen a magyar történelmi félmúlt eseményeiről ír elbeszélésfüzért.
Mezey Katalin izgalmas, leginkább szeretetteljes jelenléte időről időre megkarcolja a dolgok simának tűnő felületét, arra kényszerít, hogy magunkban továbbgondoljuk írásait. Egója hangsúlyos, de nem túldimenzionált. A világhoz való viszonyulásában szigorú moralitás vezérli. Ebben a viszonyban nála mindig a humánum a döntő kritérium. Vallja, az irodalom a nemzet emlékezete, és mint ilyen, megfelelő helyet kell kapnia a társadalomban, a nemzeti emlékezet így válhat elérhetővé, és válhat tudatossá. Vissza kell találni az örök kikezdhetetlen értékekhez, „átörökíteni, amit az elődök a fajta vigaszára felkutattak" – (Magyar Napló 2014). Ez az a hitvallás, ami vezérli mindennapjait.
A nemzeti szintre emelkedett MMA intézménye ígéret a jövőre nézve a művészet és a művészek számára ennek a küldetésnek beteljesítésére, egyszersmind reményt adhat a nemzeti emlékezet működésére – mondja.
Hídverő-díjat adományoz az EMIA annak a nem erdélyi irodalmárnak, aki sokat tett az erdélyi magyar irodalom népszerűsítéséért. Mezey Katalin a díjat annak a nemzedéknek tagjaként fogadta el, amely a hatvanas évek elején tudatosan indult a határon túl élő magyar közösségek, irodalmi képviselők felé.
„Akkor már napok óta csak Mezey Katira gondoltam. Mormoltam, mondogattam az Azonosítás című versének sorait: »Én vagyok Mezey Katalin, / A fényképeim is engem mutatnak. / Én tetőtől talpig én vagyok, / Ameddig lenni hagynak…«, és átvillantak tudatomon azok a példaemberek, akikre ilyenkor gondolni szoktunk: Kós Károly, Benedek Elek, morzsolgattam a szavakat, mert meggyőződésem, hogy mindenkire van egy szó, egy kifejezés, amely csak rá jellemző. Amely egy ember jellemének, tevékenységének esszenciáját adja. Amely megkülönbözteti őt másoktól, senkivel össze nem téveszthetővé teszi, amely csak Ő.
És akkor beugrott az egyetlen szó, amely a legjobban illik Mezey Katira, és fölragyogott, mint egy fényrobbanás a tudatomban. A mindenes. Igen, bevallom őszintén, addig a pillanatig nem Mezey Katira, a költőre gondoltam, még csak nem is a szépíróra, az irodalomszervező, kiadót működtető emberre, a MMA irodalmi tagozatának vezetőjére, az édesanyára, hanem mindezek esszenciájára. Mert ez összességében Mezey Kati eszménnyé ötvözött lényege. Mezey Katalin a mindenes. Hát igen, villant át rajtam, a mindenes a leggondosabb, legtörődőbb, ő a számadó, a számtartó, és nemcsak a szeme sarkából figyeli a világnak azt a kis szeletét, ahol felmutathatja önmagát, hanem, Szabó Dezső szóhasználatával: az egész látóhatárt szemléli. Lefordítva mindezt magyarra: úgy figyel Magyarországra, hogy Erdélyt is látja. Bácskát is, a Felvidéket is. Ember, válaszd a legnehezebbet, tartja a mondás, és ő, azt is mondhatnám, a legnehezebbet választja. Hisz a fentiek mellett ráadásul még ő az írók szakszervezetének az elnöke is, s ez valami olyasmi, mint a hangyaboly, amelybe a medve beletenyerel. Ennél nehezebb még büntetésből sem lehet semmi. Igen, Mezey Kati tevékenységét ismerve állíthatjuk, ő az irodalmunk mindenese. S most már a személyére talált jelző után írhatok Mezey Katalinról a költőről, a szépíróról is. És sorra vettem azt is, mások szerint ki is Mezey Kati? Mások hogy vélekednek Róla. Leemeltem a könyvtár polcáról Mezey Katalin hetvenedik születésnapjára összeállított kötetet – még most is megborzongok, micsoda társaságba kerültem laudációmmal: Ágh Istvánnal kezdődik a kötet, lehetne-e jobbal, mással? Alexa Károllyal és Alföldy Jenővel folytatódik. És itt, egy pillanatra, meg is állok. Idézem is Alföldy Jenőtől: »A Kilencek jó hírét hallottam már egyik-másik, „nappalis" irodalom-szakos barátomtól… Három dolog is vonzott e társaság híréből. 1. Kétkezi munkások gyermekei mindahányan. 2. A nemzet elintézetlen ügyeit, sorskérdéseit feszegetik a verseikben…« De idézhetem Bertha Zoltánt is, aki azt írja Mezey Katalinról: »Alkotóművész és szellemi organizátor, szelíd vezéregyéniség, aki a Magyar glóbusz összes lényeges történéseivel azonosul.« De idézhetném magát az egész könyvet is. A szebbnél szebb szavakat, jelzőket, metaforákat. Végezetül, magamat idézem. Mezey Kati a csendes és szívós építkezést emeli példabeszéddé, miközben észrevétlenül a hazát szólítja meg. A Találkozás és a Szárazpatak 1988 című versekben már kitolja létünk határait a »határainkig«. A határaink című nagyformátumú kérdésfeltevő, múlttisztázó versében a magyarság nagy sorskérdéseire ad választ.
OrszágunkIgen, Mezey Katalin ilyen szép csendesen, alig hallhatóan, csak kérdéseket megfogalmazva, csak a múltat – eseményeit és tereit – sorjázva ad választ ezer év kérdéseire. És akkor még a többi mai sorsvállaló verseit nem is említettem, mint 1996, Október hazalátogat, Uram, ha nem vezetnél, a Fehér ember stb. A hasonló tőről fakadó regényeit, drámáit már nem is említem. A szerkesztőt, az Erdélyt járó embert sem. Öntörvényű életművének fénye beragyog, fényt sző, hullat ránk, kérdést tesz föl, és választ ad az életre is a hétköznapok egyhangúságában. És fűzük hozzá azt is: Mezey Katalin társadalmi megbecsülését jelzi, hogy a most átadandó szerény Hídverő-díj mellett olyan díjak jelzik a helyét, mint a József Attila-, Kossuth- és a Prima Primissima-díjak és, hogy ő a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának az elnöke. Mezey Kati szellem, építmény, példa és tett."
három hónapig
három évig,
hat évszázadig
a visszavonulásé
előrenyomulásé
amíg a vesztesek
győztek.
Lőrincz György: Egyszer minden a helyére kerül… (Mezey Katalin laudációja)
Elhangzott az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díjátadó ünnepségén, 2018. október 6-án, Székelyudvarhelyen