Vörös Győző előadása

Vörös Győző ókorkutató tartott lenyűgöző és tanulságokban bővelkedő előadást a Kecske utcában január 10-én. A nemzetközi hírű tudós utoljára két éve beszélt a Holt-tenger melletti heródesi királyi palota feltárásának szenzációs eredményeiről, ezt megelőzően pedig szintén két évvel korábban tartott díszelőadást az MMA első közgyűlésén a Vigadóban.

10. leden 2018

Adventi est ifjú regősökkel

December 20-án került sor a Makovecz Szalon törzsközönségének hagyományos karácsonyi ünnepségére. Az adventi esten a közönség előbb Olasz Ferenc filmrendező alkotásaiból láthatott válogatást.

20. prosinec 2017

Serfőző Simon köszöntése

Serfőző Simon Kossuth-díjas költőt, írót, drámaírót köszöntötték barátai és pályatársai december 13-án. A háznagyi feladatot Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője látta el.

13. prosinec 2017

A nyugalom völgye

December 6-án a Nyugalom völgye című portréfilm levetítésével köszöntötték Farkas Ádám Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészt. Az est háznagyi teendőit  Kodolányi Gyula költő, irodalomtörténész látta el, aki laudációjában kifejtette: Farkas Ádámot a nyugati mesterektől a Pannon múzsa szellemisége választja el. Ez úgy kapcsolódik a legrégebbi európai gyökerekhez, hogy közben nagyon mai is tud lenni.

6. prosinec 2017

75. születésnapján köszöntjük Rohonyi Anikót

November 29-én születésnapján köszöntötték a Kecske utcai Makovecz Szalonban Rohonyi Anikó Liszt Ferenc-díjas operaénekest. Az ünnepelttel Nagy Viktor rendező beszélgetett, aki egyben a háznagyi feladatkört is betöltötte. A rendező kiemelte, hogy az operaénekesnőt egyszerre tiszteli szellemi alkotótársként és barátként.

29. listopad 2017
První Posledních