Turi Attila

Irányt mutató függőónok

A Gulyás János által rendezett, Irányt mutató függőónok című Turi Attila Ybl-díjas építészről forgatott portréfilmet mutatták be november 18-án, majd Elmer István író, újságíró beszélgetett az alkotóval és a főszereplővel.
A portréfilmből nemcsak azt az építészt ismerhetik meg a nézők, aki a hazai organikus építészet egyik legnagyobbját, Makovecz Imrét tekinti mesterének, s megálmodott házaiban hűen őrzi a „makoveczi stílus jegyeit", de az alkotó ember legbelsőbb gondolataira, érzéseire is ráérezhet. Ezáltal rajzolódik ki maga az ember. A film másik nagy erénye, hogy Turi Attila szakavatott magyarázataival mutatja be a nevéhez köthető épületeket, így pedig filmkockákon keresztül kirajzolódik az építész is. Azokat a műveket is bemutatja a mozi, melyeket Turi Attila tervezett, mint például a budakalászi Faluház, vagy a nagykállói óvoda, de azokat is, melyek megvalósulásában Makovecz Imre munkatársaként vett részt. Ilyen volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusa, vagy a sevillai világkiállítás elhíresült magyar pavilonja, melynek az építési kulisszatitkait is elmesélte. Azt is megtudtuk, hogy Makovecz Imrét fiatal egyetemistaként ismerte meg.
15. listopad 2017  |  gulyás jános turi attila juhász judit borbély lászló