Válogatás a magyar animációs film történetéből

A magyar animációs film immár több mint 100 éves története bővelkedik kiemelkedő értékekben, időtálló remeklésekben, generációk számára hivatkozási alapot jelentő élményekben. A Magyar Művészeti Akadémia vetítéssorozata, a Válogatás a magyar animációs film történetéből gazdag betekintést nyújt – a teljesség igénye nélkül – a hazai animáció kincsestárába. Az összeállításból könnyen érthetővé válik, miért mondható olyan színesnek, sokfélének a magyar animáció. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata által szervezett filmklub első etapja 2018. október 8-tól december 10-ig hétfőnként a Premier Kultcaféban (1085 Budapest, Baross u. 1.) várja a filmbarátokat.
27 / setembre / 2018

A sátán fattya sikerei

Az MMA által is támogatott, a Dunatáj Alapítvány által gyártott A sátán fattya c. film két díjat is kapott a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon (operatőri és legjobb színésznői). A filmet Zsigmond Dezső rendezte és februárban a Vigadóban volt a díszbemutatója. Az alkotást a közelmúltban kárpátaljai körúton vetítették nagy sikerrel, s figyelmet váltott ki külföldi filmfesztiválokon, vetítéseken is, úgymint a Moszkvai Filmfesztiválon, a washingtoni és New York-i vetítéseken, Argentínában és Libanonban, Jerevánban és Brüsszelben, legutóbb pedig a Genti Flandriai Filmfesztiválon.

9 / novembre / 2018

Az MMA és az NMHH Médiatanácsa közös delegációjának útja az Amerikai Egyesült Államokban

A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH támogatásával lezajlott a 18. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál, amelynek fővédnöke dr. Karas Monika, az NMHH elnöke, védnökei dr. Kollarik Tamás és Kucsera Tamás Gergely voltak. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közös delegációja részt vett San Franciscó-ban az Öböl-környéki magyarság az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét őrző ünnepi rendezvényein is.

2 / novembre / 2018

Filmszakmai könyvet jelentetett meg az MMA kutatóintézete

Mozgókép és paragrafusok címmel jelentetett meg a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet egy a filmgyártás intéz­ményi és jogi szabályozási kérdéseivel kapcsolatos filmszakmai kiadványt – a hírt az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál filmszakmai programja keretében jelentette be Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, Kollarik Tamás, a könyv egyik szerkesztője és Kocsis Miklós, az MMA kutató­intézetének igazgatója. A könyv novembertől érhető el.

19 / octubre / 2018

Művészfilmek Szolnokon

2018. október 16. és 21. között zajlik Szolnokon a TISZApART moziban az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál, ahol a programban többek között a Magyar Művészeti Akadémiához köthető alkotások is szerepelnek. A fesztivál képzőművészeti versenyprogramjainak zsűrijében részt vesz Richly Zsolt animációs rendező, az MMA nem akadémikus köztestületi tagja is, a rendezvény kiemelt támogatója – ahogy a korábbi években is – a Magyar Művészeti Akadémia. A fesztivál egyik társrendezvényeként nyílik meg Szabó Tamás képzőművész, az MMA rendes tagjának szolnoki kiállítása.

17 / octubre / 2018

Szűk körű vetítésen mutatta be legújabb filmjét Rofusz Ferenc

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita is részt vett az MMA köztestületi tagja, Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező Az Utolsó vacsora című legújabb animációjának szerdai zárt körű bemutatóján, a Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházában. A vetítésen részt vett mások mellett Vashegyi György, az MMA elnöke; Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára; Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke és Szemadám György elnökségi tag, valamint Rofusz Ferenc több alkotótársa is. A mozgóképszakmai szervezetektől dr. Taba Miklós, a Nemzeti Filmiroda igazgatója vett részt, az NMHH Médiatanácsát dr. Vass Ágnes és dr. Kollarik Tamás képviselte.

4 / octubre / 2018
Darrer