Makovecz-kiállítás Ulánbátorban

„… összekötni az eget és a földet…"

Új kiállítás nyílik „… összekötni az eget és a földet…" címmel 2018. október 15-én a Mongol Festőművészeti Galériában, Ulánbátorban, a Magyar Művészeti Akadémia alapító, örökös tiszteleti elnökének, az Ybl-, Kossuth‑, és Prima Primissima díjas, Magyar Corvin-lánccal kitüntetett Makovecz Imrének a műveiből. A tárlat 2018. december 13-ig látogatható. Az ulánbátori előtt csupán egy héttel nyílik meg a dél-uráli Izsevszkben is egy hasonló, Makovecz Imre építészeti munkásságát bemutató tárlat, amely az Oroszországban már több éve, rendkívüli sikerrel zajló vándorkiállítás hatodik, egyben utolsó állomása.
4 / octubre / 2018

Székely János Napok Budapesten

Székely János (1929–1992) erdélyi költő, író, drámaíró, esszéista a 20. század második felének egyik legfontosabb alkotója. A Caligula helytartója című 1972-es drámájával (amelyet először éppen 40 éve mutattak be Gyulán, Harag György rendezésében) világirodalmi rangra is emelkedő életművet hozott létre, amely túllép és túlmutat a regionális (erdélyi) és aktuálpolitikai meghatározottságokon. A Gyulai Várszínház nyáron kétnapos programsorozattal próbálta felhívni az életmű teljességére a figyelmet. 2018. október 17-én és 18-án a programsorozat minden eleme Budapesten is látható, átélhető lesz két helyszínen: a Pesti Vigadóban, valamint a Nemzeti Színházban.

12 / octubre / 2018

Napsugaras tornyok – Sándy Gyula építőművészete

Sándy Gyula (1868–1953) építész születésének 150. évfordulója alkalmából rendez kiállítást a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, az építész hagyatékában található tervekből, tárgyakból és dokumentumokból. A tárlat a Magyar Építőművészek Szövetsége székházának Kós Károly termében látható 2018. október 15. és 26. között. Az építész életművét bemutató emlékkiállítás létrehozásában a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasai vállaltak szerepet.

3 / octubre / 2018

Rejtett történetek | az életreform-mozgalmak és a művészetek

A Műcsarnok őszi vezető kiállítása mostmár harmadik éve olyan problémákkal foglalkozik, amelyek közös hajónk, Gaia sorsát érintik. A Természet és a Genesis után az idei nagyobb léptékű tárlat címe: Rejtett történetek. A kiállításon három helyszín, három történeti sík jelenik meg összefüggések, asszociációk, egymásra hatások szövedékeként – mások mellett Kőrösfői-Kriesch Aladár, Hollósy Simon, Ferenczy Károly és Karl-Wilhelm Diefenbach munkáin keresztül. A kiindulópont: a 19. század utolsó harmadában világszerte kibontakozó társadalmi reformmozgalmak, amelyeknek egyik nagy áramlata a Közép-Európában is megjelenő „életreform" volt.

6 / octubre / 2018

Időutazás: zongoraátiratok és kottakönyvek

A Belvárosi Művészeti Napok programjaihoz kapcsolódva nyílt meg Barabás Márton Munkácsy-díjas képzőművész, az MMA rendes tagjának Időutazás | zongoraátiratok és kottakönyvek című kiállítása a Nádor Galériában, az épülő József nádor téren. Aki ismeri Barabás Márton munkáságát, tudja: nála a zenének, és kifejezetten egy hangszernek, a zongorának központi jelentősége van; műveinek alapanyagai alkatrészek (billentyűzet, kalapácsrendszerek, zongoralábak stb.), rétegelt lemez, s kottákba vagy más könyvekbe épített talált tárgyak. A kiállítás zárónapján, 2018. október 16-án 15 órától a művész szubjektív tárlatvezetést tart, amire minden érdeklődőt szeretettel vár.

8 / octubre / 2018
Darrer
// ]]>