Fotó: Lugosi Lugo László

Fegyverek és múzsák

Murádin Jenő előadása
 
„Erdélyi művészek az első világháború frontján" – címmel tartott a Kecske utcai Makovecz-szalonban vetítettképes előadást a kolozsvári Murádin Jenő művészettörténész január 27-én. A háznagyi teendőket Kernács Gabriella látta el.
Murádin Jenő vetítettképes előadásának apropóját Románia első világháborús hadüzenetének és támadásának századik évfordulója adta. A kolozsvári történész-filozófus-művészettörténész az előadásában elmondta: 1914-ben még úgy tűnt, hogy rövid háborús küzdelem várható. A király is ezt a nézetet erősítette, hiszen Ferenc József megígérte, hogy mire lehullanak a levelek, hazatérnek a frontról a katonák. „Nem hallatszott messzire Ady Endre sóhaja, hogy vége a monarchiának. Az általános mozgósítás az Erdély népeit alkotó három nemzetre, vagyis a magyarra, a németre és a románra egyaránt vonatkozott. Megteltek a laktanyák, a monarchia pedig haderejének színe-javát a frontra küldte. Erdély 1914-ben még biztonságosnak tűnt, hiszen Románia semlegesnek nyilvánította magát. A keleti Kárpátok vonulatát két évvel később is csak néhány könnyű fegyverzetű csendőr és határőr egység védte. A Bruszilov tábornok által 1916 nyarán négy orosz hadsereggel megindított hatalmas erejű támadással egy időben üzentek hadat a románok. Azt remélték, hogy Bruszilov tábornok támadása mindent elsöprő erejű offenzíva lesz. Jellemző a románokra, hogy a hadüzenetet este 9 órakor adták át a monarchia bécsi külügyminisztériumában, amikor már csak a portás volt szolgálatban.
A román haderő aztán rögvest meg is kezdte a támadást, de sehol sem tudtak 70 km-nél mélyebbre Erdélybe nyomulni. Két hét alatt elveszítették a hadjáratot, december 10-én pedig a monarchia és német szövetségese bevonult Bukarestbe" – ismertette Murádin Jenő az első világháború, vagy ahogyan sokáig emlegették, a nagy háború bennünket, magyarokat érintő 1916-os eseményeit.
A monarchia hadseregében 1914-ben hozták létre a sajtó hadiszállás nevű alakulatot, amelybe írókat, grafikusokat, festőket, vagyis a kor neves képzőművészeit és fotográfusait verbuválták. A kezdetben négyszáz főre rúgó, később azonban ennek a dupláját kitevő alakulat feladata a háborús propaganda szolgálata volt. Murádin Jenő előadása illusztrációjaként a sajtó hadiszállás néhány erdélyi művészének a háború alatt készült, háborús témájú képét mutatta be. Láthattuk többek között Márton Ferenc, Varga Nándor Lajos, Hars Eder és Nagy István alkotásait. A bemutatott képek közül több Murádin Jenő gyűjtésének köszönhetően került napvilágra eddig még be nem mutatott, romániai gyűjteményekből.
Вторник, 2016, Март 1  |  murádin jenő akadémiai szalon